Kormányellenes performansszal ért véget egy előadás a Nemzetiben

Megfagyott a levegő a Nemzetiben, amikor A sirály előadása után aktuálpolitikai szónoklatot olvasott fel az egyik színész, mindezt az ajándékátadásra készülő Vidnyánszky Attila jelenlétében.

Váratlan fordulattal ért véget A sirály című Csehov-darab a Nemzeti Színházban vasárnap este. A bécsi Burgtheater Jan Bosse által rendezett vendégjátéka után, a taps alatt az egyik színész a színpadról németül és angolul is felolvasott egy szöveget, miszerint bár a múltunk közös és Csehov összeköt, aggódnak a magyarországi demokráciát fenyegető veszélyek miatt.„Mélyen tisztelt Közönség! Tudomásunk van arról a nehéz helyzetről, amelyben a nagyszerű magyar nép és kulturális élet jelenleg van. Demokratikus úton és demokratikus választások által olyan helyzetbe sodorta magát, amely által egyre inkább eltávolodik a demokrácia szellemétől és Európától. Aggodalommal töltenek el minket ezek a fejlemények, mint önök közül is sokakat. Ennek ellenére eljöttünk, és szívesen játszottunk önöknek. Csehov úgy képviseli közös európai kultúránkat, mint talán kevesen. Tudniuk kell, hogy összetartozunk. Köszönjük a meghívást!” – hangzik az MTI szerint a szöveg magyar fordítása. A távirati iroda jelen cikkünk nyomán ma délelőtt adott hírt az incidensről.

Ön szerint van helye a politikának a színházban?
 
Igen
 
Nem
Szavazok
 

A színész (a Jevgenyij Dornt alakító Martin Reinke) a társulat szolidaritását fejezte ki azokkal, akiknek ezt el kell tűrniük. A felolvasás alatt az egyik színész, a darabban Mását játszó Mavie Hörbiger elhagyta a színpadot, a közönség soraiból pedig többen tapsoltak, illetve fütyültek. Amikor pedig az aradi vértanúk listáját kezdték vetíteni, a teremben megfagyott a levegő.

A performanszot Vidnyánszky Attila igazgató a színpad széléről, takarásból nézte végig. Az eset szürrealitását csak fokozta, hogy a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) kisplasztikája volt a kezében, amit éppen átadni készült, mint a színház ajándékát. Végül erre is sor került.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.