Kiakadt a Magyar Idők Pintér Bélára, pedig röhögni Gyurcsány Ferencen is lehetett

A kormányközeli lap publicisztikában támadott rá a Katona József Színház igazgatójára, Máté Gáborra a Pintér Béla rendezésében bemutatott darab, A bajnok miatt. A Magyar Narancs a szüret rovatában idézte Szikszai Péter írását, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar rendező, Ascher Tamás pedig egy szórakoztató előjátékra hívja fel a figyelmet.

Kezd politikai hullámokat vetni Pintér Béla Puccini-átirata, A bajnok, amelynek a bemutatásáért a Magyar Idők publicisztikában támadott rá Máté Gáborra, a Katona József Színház igazgatójára.

Szikszai Péter publicisztikáját – amely a jobboldali média untig koptatott baloldal-ellenes paneljeiből építkezik, a darab kapcsán pedig egyrészt megállapítja, hogy „az ellenzéknek agyára ment az ellenzékiség, és dühükben elkezdték rángatni a kormánypárti politikusok magánéleti szálait", hogy aztán néhány bekezdéssel később kijátssza ugyanezt a kártyát az ellenzéki politikussal szemben, többek között a „nem rendelkezünk sok információval a nőfaló Kovács László EU-biztos történetéről, vagy Hiller Mucuska-ügyéről, keveset tudunk a szocialista politikusok Club Brothers-beli bulijairól, vagy a volt SZDSZ szexuális mocsaráról" – a Magyar Narancs a Szüret rovatában nevette ki, ma pedig hallatott magáról az ügyben a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar rendező, Ascher Tamás is. Ő a következő bejegyzést tette fel a Facebookra:

„Háborog a Heti Válasz, feljelentéssel fenyegetőzik a Magyar Idők.

Pintér Béla darabja valami módon utal egy Fidesz-politikus kínos ügyeire (bár név nem hangzik el, a történet sokrétű, átfogó társadalombírálat) Mikor Kerényi pár éve Sopronban Gyurcsány Ferencet ábrázolta- parodizálta Hamlet ürügyén, senki nem háborgott, még a gyurcsányisták se, meg se kottyant. Rendben, Pintér sokkal nagyobb formátumú rendező, nagyobb a feltűnés.

De 2013-ban valaki "Elment az öszöd" címmel teljes filmet szentelt Gyurcsánynak, rokoni kapcsolatai is benne voltak, bilincsbe is verték a végére, Gyurcsány beperelte, rajtavesztett: a bíróság szerint Gyurcsányon szabad nevetni. (A főszereplő nem volt nevesítve,pusztán Miniszterelnökként, de a figura igyekezett külsőleg is hasonlítani; meg hát az az öszöd eléggé Őszöd azért) A nem nevesített, senkire sem hasonlító, de jellegzetes Fidesz-politikuson tehát tilos nevetni. Ám lehet igazgatót beperelni, színházat betiltani, szennyet, mocskot kiáltani...

Ráadásul a Kerényi-előadás és a Dézsy-film művészi vacakságát senki nem tagadta. Pintér darabja ellenben megrázó színházi remeklés, a csúfolódás mellett a tragikus emberi helyzetek részvétteli, hiteles ábrázolása sem idegen tőle.

De hát nem kritikusok írták a vérömlenyes cikkeket, hanem újságíró-pribékek; fogalmuk sem volna,valójában mit látnak a színpadon, ha megnéznék egyáltalán az előadást.

Máté Gábort nem fogják beperelni, de ha mégis, pompás, leleplező színház várható: minden pillanata jelenvalónk abszurd sűrítménye lesz. És ugyanúgy nem bizonyítanak majd rá semmit, mint ahogy arról sem tudunk, hogy a Dézsy-film producerét börtönbe vetették volna."

Pintér Béla darabjának a születési körülményeiről ebben a cikkünkben írtunk, kritikánkat pedig ide kattintva olvashatják el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér