galéria megtekintése

A bajnok Puccini köpenyéből

7 komment


Szemere Katalin

Először rendez kőszínházban Pintér Béla. A bajnok című előadása előtt nem nyilatkozott a ren­dező, ezért alkotótársait kérdeztük a ­budapesti Katona József Színházzal közös munkáról. A direktor ­Máté Gábort pedig arról faggattuk: miért most hívta rendezni Pintért?

Az író-színész-rendező Pintér ­Béla eddig minden kőszínház ­hívására nemet mondott. Mint a Katona ­József Színház premier előtti (egyetlen) nyilatkozatában elmondta:

„Egy új előadás létrehozása, író és rendező lévén, minimum fél évet igényel az életemből, és ezt az időt én a társulatomra, a társulatom új előadására kívántam fordítani."

Pintér Béla és Társulata októberben mutatta be az évadra kitűzött ősbemutatót, a Fácántánc című darabot, újabb premiert erre a szezonra nem tervez, Pintér azonban kivételesen elvállalta, hogy egy kőszínház színészeivel dolgozzon együtt.

 
Skatulyamegszüntetés: a független Pintér Béla a Katona József Színház színészeivel dolgozik
Skatulyamegszüntetés: a független Pintér Béla a Katona József Színház színészeivel dolgozik
Horváth Judit

Azt is hozzátette, a Katonának azért mondott igent, mert egyrészt Máté ­Gábor azon kevés igazgatók egyike, aki minden produkciójukat megnézi, Ascher Tamás főrendező pedig előadásaikat fontos szakmai észrevételeivel segíti, másrészt jó kiinduló­pontot talált, Puccini operáját, A köpenyt.

A féltékenységi dráma librettóját teljesen átírta, és használt zenét más Puccini-művekből is, ebben Kéménczy Antal segítette.

Máté Gábor
Máté Gábor
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Máté Gábor jó előre tudja, kiket szeretne rendezni hívni a Katonába. Szerinte nincs kőszínházi és független színházi rendező, ezeket a skatulyákat a színikritikusok hozzák létre. Az előző évadban Schilling Árpád kapott biankó szerződést, akkor és azt csinált, amikor és amit akart. Így készült a ­Faust I–II. Az évad ­vége felé dolgozik majd náluk a Katona–Orlai–Füge koprodukcióban Bodó Viktor; Gogol monodrámáját, Az egy őrült naplóját rendezi Keresztes Tamásnak. Pintér meghívását is régóta tervezte, csak a megfelelő pillanatra várt. Tudta, hogy mint mindig, saját darabot készít majd, ezért eszébe sem jutott klasszikus művet rátukmálni.

Máté Gábor szerint nincs túl nagy átfedés a Pintér Béla és Társulata és a Katona József Színház nézői között, de a Pintér Béla és Társulata közönségét szívesen látná a Katonában is.

Khell Zsolt
Khell Zsolt
Facebook

Khell Zsolt díszlettervező először dolgozik Pintérrel. Ebben az a szokatlan, hogy nem alakult ki a közös nyelvük, de mivel hasonló az ízlésük, ez sem jelentett nehéz­séget. A próbafolyamat alatt formálódó-készülő darab sem újdonság a díszlettervezőnek: hasonlóan dolgozik Mohácsi János is, akinek gyakori munkatársa.

A bajnok próbája előtt egyszer találkoztak, megmutatta a Katona színpadának technikai lehetőségeit, és a rendező hamar döntött az előadás látványvilágáról. A produkció végig egyetlen díszletben, egy stilizált nappaliban és a hozzá kapcsolódó játéktérben játszódik. A díszletben van még egy kis plusz is, ami kiemeli a realitásból, de ezt nem akarta spoilerezni Khell Zsolt.

Rajkai Zoltán
Rajkai Zoltán

Rajkai Zoltánnak visszatérő élménye, hogy amikor barátai megnézik a Katonában, gyakran azt mondják: jók ezek a produkciók, de azért Pintér Béláé... Most végre a barátai által rajongott alkotó rendezi – mondja a színész, aki a színházi élet egyik legizgalmasabb figurájának tartja Pintért, és régóta vágyott közös munkára. Szeret vele dolgozni, akárcsak olyan kreatív alkotókkal, mint Mohácsi János vagy Bozsik Yvette. Pintérről azt mondják, öntörvényű és autoriter, ebben lehet igaz­ság, de tehetséges, felkészült, pontosan tudja, mit akar, és számon is kéri a vízióit. Kevésbé enged beleszólást a készülő előadásba, de ha tetszik a színész javas­lata, szabad utat enged neki. Egészen különleges, ahogy mindent egyszerre érzékel a színpadon, akár az előtérben történik, akár a háttérben, a fénnyel vagy a zajokkal, és ezeket szóvá is teszi.

Hungarikum

Az 1998 óta működő társulat veze­tője, a pályáját színészként kezdő Pintér Béla 21 darabot írt és rendezett. A hazai hétköznapokat, a minket körülvevő világot színpadra vivő társulatot ma az egyik legjelentősebb és leginvenciózusabb magyar színházi alkotóműhelyként tartják számon itthon és külföldön is.

A színész nem ismerte Puccini operáját, de nem is nagyon sze­reti a műfajt, leginkább az opera-előadások színházi része idegen ­tőle. ­Sosem kötötte le, ha 150 kilós Ró­meók és Júliák játszanak, hiába énekelnek csodálatosan. Úgy ­érzi, a próbák alatt csökkent ez a tá­volság.

Rezes Judit
Rezes Judit

Rezes Judit ­szereti az operákat, de nincs ideje előadásokat nézni, ahogy koncertekre járni sem. Pintér Béláék produkcióit is nagyon kedveli, sokat látott közülük, bár van némi elmaradása. A bajnokról azt mondja, stílusában Pintér Bélá-s lesz, nagy a szerepe a humornak, amelyet szépen hozott össze a fősztori tragikus elemeivel. A teljes operát előadják, nincs benne egyetlen szó próza sem.

Bár a színésznő musicalosztályban végzett, a diplomaosztás óta nem énekelt egyetlen musicalben sem. Élvezte, ha játszhatott a Katona zenés előadásaiban, a Musik, Musikk, Musique-ban vagy a Mi ez a hang?-ban, de sosem gondolta, hogy egyszer egy opera egyik főszerepét osztják rá. Bár régóta ismeri Pintért Bélát, még sosem rendezte őt. 14. éve tagja a Katona József Színháznak, és néha vágyik arra, hogy ne csak a megszokott rendezőkkel dolgozzon, ezért is tekint ajándékként A bajnokra.


Pintér Béla – Puccini nyomán: A bajnok

Bemutató: március 19.

Katona József Színház

Baltával csapták szét a fiuk fejét

Azon ritka kulturális cikkek közé tartozik, amelyeket nem kell reklámozni, anélkül is pillanatokon belül elfogynak a jegyek, Pintér Béla és Társulata ma illő és kötelező, aki nem hallott róla, nem számít kultúrembernek. Parasztopera című előadásuk pedig önálló életet kezdett élni, egyre több színházban játsszák, az Átriumban április végén öt változatot mutatnak be. Fáy Miklós interjúja: >>>

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.