Csalódások és jelentős meglepetések is érnek, miközben végiglapozzuk vagy szó szerint végigbújjuk a mennyezetről függő, háromméteres lapok sorát, ezt a több mint kétszáz oldalas installációt. Csalódás például Csáth, akiről közismert, hogy rajzolói tehetséggel is rendelkezett. Szokás is naplói mellékletében közölni ezekből, de a legjobbak sem jobbak közepes kamaszrajzoknál. Aki viszont meglepően jól rajzolt Csáth kortársai közül, az Oláh Gábor, és még inkább Tersánszky és Tóth Árpád. Utóbbiak rajztudása egészen a karikatúráig fejlett. Tersánszkynál ez a karikatúrára való hajlam természetes (egészen jók a diákkorában készített tanárportréi), a szelíd Tóth Árpádnál viszont meglepő. De ki ne felejtsük Jókait, aki mint itteni munkái is mutatják, finom kezű rajzoló volt, bár az amatörizmus bizonytalanságait nem tudta egészen elkerülni. Mindamellett egyik úttörője a magyar komikus rajzolásnak, az Üstökös című lap szerkesztőjeként nemcsak írta a humorisztikus tartalmakat, hanem – akkor még karikaturista híján – rajzolta is. És ha már visszaléptünk egy pillanatra a XIX. századba, említsük meg a rajzoló Petőfit (Arany-portréja a tankönyvekből is ismert). Fiától, Zoltántól is maradtak rajzok, egy uracs portréja például, de sajnos gyenge tehetségű kézre vallanak. Rajzolt Arany János is: egyebek mellett A nagyidai cigányok kéziratának margójára számos cigányarcot. Még korábban Kazinczy és Csokonai, de a legkitűnőbb kezű mind közül Kisfaludy Károly volt. Csak egészen pici aránytévesztéssel tudott rajzolni, festeni antik tömegjeleneteket, a kor képzett piktorai sem jobban, kivéve a legnagyobbakat.

Forgách András egyik Petri-portréja

És most vissza a XX. századba. Juhász Gyula, Babits Mihály, Csinszka személyisége görcsös grafikáikban tükröződik, Karinthy (Carinti néven) egész ügyes portrézó volt (legalábbis Füst Milán tüskehaja sikerültnek látszik). Füst egyébként Old Tom néven maga is illusztrálta lányrokonának írt leveleit. Balázs Bélát nemzedékének talán legjobb tollforgató grafikusának mutatják városképei, alakos vázlatai, s a költő Erdélyi József is megélt volna utcai portrérajzolásból.

Azt nem tudom, hogy az irodalomban van-e fejlődés az idő haladtával, de az biztos, hogy az írók rajzaiban van. A kortársak egyszerűen másként firkálnak. Olyannyira másként, hogy gyakran már inkább fényképeznek (Tar Sándor, Pilinszky, de beidézhetnénk Nádast is, bár nála a fotó nem csak melléktermék). De ezt hagyjuk, mert bennünket a kéz tehetsége érdekel.

Weöres grafikai műveit vázlatos absztraktnak lehetne mondani, absztrakt látomások a ceruzával felskiccelt vázlatai, melyek párhuzamban állnak költői világával is. Tojáséj háromszöggel és körrel megjelenítve. Tandori Dezső rajzai is költemények tulajdonképpen. Képversek. Például „AZ” névelőből rajzolt virágok, azaz „névelő növények”. Ez a nyelvi leleménye lett a kiállítás címe is. Hanem tisztán a rajzot nézve a legjobb készsége mégiscsak Nagy Lászlónak volt. Verseit szegélyező mintái, főleg a lóalakjai, művészkézzel alkotott grafikák. Besorozhatók képzőművészetnek a Háy-huszárok is: Háy János már-már sormintaként használt árnyéklovasai, a „mézeskalács halálhuszárok”. De a maiak közül mégiscsak Forgách András kocsmarajzai sorolhatók leginkább Nagy László talentumos művei mellé. Főleg a Petri Györgyről italozás közben, fekete tollal készült arctanulmányok. Ezek szinte egy dokumentumfilm kameranézetei, filmkockák helyett hiteles hordozón: söralátéteken.