Az ismerkedés fázisában vagyunk. Szofi lányunk velünk és a világgal, mi pedig vele és az ő világával. Egyenlőre a kialakulatlanság és a fáradtság uralja a mindennapjainkat. Sírás, etetés, altatás, megszámlálhatatlan mennyiségben. De ez hozzá tartozik az ő életéhez és ezt mi tiszteletben tartjuk. A feleségemmel, akit csodálok. Annyi a feladatunk most, hogy segítsünk neki túlélni az életben. Egyesek máshogy gondolkodnak. Ráadásul úgy érzik, hogy nekünk erről feltétlenül tudnunk kell. Összekeverik az ő életüket a miénkkel. Az ő tapasztalataikat a mi tapasztalatlanságunkkal. Az ő hitüket a mi félelmeinkkel. Nagyon hamar rájöttem, hogy nem fog ez így menni. Ha eddig nem foglalkoztam a világ véleményével, akkor most miért tenném máshogy? Nem a világnak született gyermeke, hanem nekünk a feleségemmel. Tehát a felelősség is a miénk. Mi felfedezők vagyunk, akik a saját útjukat járják. Szóval teszünk a világra!

Az viszont már Szofi születése pillanatában izgatott, hogyan válik egy férfi jó apává. Vajon én jó apa leszek? Régóta erre vágyok már. Cikáztak a fejemben a gondolatok. Az apaságról. Aztán Winnicott neve ugrott be, aki az elég jó anyaság fogalmát vezette be. Egy jófej analitikus pszichológus volt, aki szerint az édesanyának nem kell tökéletesnek lenni, hisz nem is tud! Elég csak "elég jónak" lennie! A gyermek aktuális igényei határozzák meg az anya gondozási tevékenységét! Nem léteznek standardok, amihez alkalmazkodik, csak ő van és a gyermeke. Ez szöget ütött a fejemben. Ha van elég jó anya, akkor viszont lennie kell elég jó apának is. Ők ketten nevelik az elég jó gyereket, az elég jó társadalomban. A lényeg, hogy mindennek találjunk nevet.

Mi tulajdonképpen az elég jó apa státusz? Egy keretrendszer? Egy igazodási pont? Vagy egyszerűen csak egy cél? Ami elérendő es nem megélendő? Talán mindegyik! A lényeg, hogy az apa nyugodjon le a pi..ba! Mit kell tennie? Figyelnie kell a gyerekét! Értő kíváncsisággal, bármit is jelentsen ez! Rá kell jönnie, hogy az az alig ötven centis ember, miért teszi azt, amit! Milyen arcot vág, ha kakilnia kell vagy a szelek bántják. És nem árt az sem, ha tudja, mit akar akkor, mikor üres a pocakja! Ez alap! De vajon ez így mennyire egyszerű dolog egy halandó apának? A gyermeke gondolatolvasásra kényszeríti, annak érdekében, hogy segítsen neki a túlélésben! Elméleteket kezd el gyártani! Még szerencse, hogy azért egy csecsemő nem olyan túlzottan bonyolult lény. Ezek az elméletek aztán vagy helyesnek bizonyulnak vagy éppen nem. De nagyon könnyen túlélhetik a csecsemőkort. Az emberek nagy része azután érett felnőttként is gondolatolvasó marad. Csúnyán nézett, akkor nem szeret! Adott egy csókot! Biztosan hozzám, jön. Hiba! Fogalmunk sincs mire gondol a másik pusztán annak viselkedése alapján! Emberek vagyunk! Gyakran mi magunk sem tudjuk, mit miért csinálunk, ismerős? Hát persze. Szóval ami a gyerekkorban segíthet megérteni a csöppség motivációját, az felnőttkorban tévútra vihet! Hagyd abba a gondolatolvasást most! És ne háborúzz, szeretkezz!

Szóval mire jó az elég jó apa? Arra feltehetőleg igen, hogy elég jó gyereket neveljen! Én inkább a szeretetből indulok ki. Ez szabadságot ad. Lehetőséget arra, hogy jó apa legyek vagy azzá váljak, aki lenni akarok. Tökéletes apa akarok lenni! A lányomnak tökéletes apjává. Merthogy ez a lényeg! Nem elég jó apjává, hanem tökéletessé. Hogy ez illúzió? Ki tudja? Majd a lányom eldönti, ha felnő. Addig meg kit érdekel? Csinálom úgy, ahogy tudom. Szeretetből, érte.

Most meg fürdetek! Te mit csinálsz ma este?