Világsztárok a Tisza-parton

Ebben az esztendőben is legendás zenészek lépnek közönség elé a Sze­gedi Jazz Napok koncertjein. Mások mellett itt lesz Bill Frisell, a kortárs dzsessz egyik legizgalmasabb gitá­rosa, valamint John Coltrane egy­kori zongoristája, Steve Kuhn is.
Olvasgatjuk a koncerteket szervező Private Music Productions honlapján a november 7-én és 8-án látható-hallható Szegedi Jazz Napok programját, és belefeledkezünk a szövegbe. ­Tele van érdekességekkel, látszik, a fellépőkről szóló írások szerzője (egyben a főszervező), Drienyovszky András semmit nem bíz a véletlenre. Úgy gondolja (és nem gondolja rosszul), hogy amennyiben a kétnapos koncertprogram látogatói háttérismeretek birtokában hallgatják a produkciókat, kerekebb lesz számukra az élmény.

A szöveg felvillantja az 1970-es évek óta létező Szegedi Jazz Napok történetét is: bár bizonyos években még megrendezni sem tudták, tíz éve ismét nemzetközi rangú esemény lett, erről tanúskodnak az elmúlt évek fellépői is, mások mellett Jan Garbarek, Billy Cobham, David Murray, Maceo Parker, Randy Weston, Dr. Lonnie Smith, Wallace Roney, Ron Carter, Terence Blanchard vagy Christian Scott. A rendezvény idén is attraktív programmal, rangos zenészekkel csalogatja a dzsessz barátait.

Az első napon a kísérletezőbb kedvű előadók lépnek színpadra, legelőbb egy duó, a gitáros Eichinger Tibor és Erdély legjobb cimbalmos famíliájának tagja, Csurkulya József. Őket a Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes követi, és hogy ebből a zenekarból ne mindig a kitűnő Ágoston Bélát emeljük ki, említsük meg ezúttal a szaxofonosok közül az ugyancsak nagyszerű Burány Bélát, akiről talán nem sokan tudják, hogy főállásban az Országos Mentőszolgálat vezetője. Az együttesről Pallai Péter, dzsessz-szakíró frappánsan azt mondta, „szívből jövő zene Európa szívéből".

Az est sztárfellépője az amerikai gitáros Bill Frisell, aki a Guitar In The Space Age című, néhány napja megjelent lemezét mutatja be, amelyen első könnyűzenei emlékeit, az 50–es, 60-as évek elektromos gitárze­néit dolgozza fel. Junior Wells és Charlie Christian dalai mellett olyan korai beatikonok slágereit, mint a Byrds, a Kinks, a Beach Boys, a Ventures, Duane Eddy vagy Pete Seeger.

A második nap a hagyományos és a mainstream dzsesszé. A programot az idén hetvenéves (lelkében jó, ha negyven), több mint 150 lemezen közreműködő dobos, Kőszegi Imre és új zenekara kezdi. Őket a Remember 80/81 Quintet követi, a dzsessz világát követők talán már kitalálták: a zenekar nevében Pat Metheny 80/81 című lemezére utal, és már az is elég lenne, ha ahhoz hasonlót játszana, de erős a gyanú: itt sokkal többről lesz szó. És ­erre nemcsak a zenekarvezető Balázs Elemér neve garancia, hanem társaié is: a két szaxofonosé, Bacsó Kris­tófé és ­Zana Zoltáné, Barcza Horváth ­József bő­gősé és Gadó Gábor gitá­rosé.

A csattanó most is a végére marad, az est utolsó fellépője Steve Kuhn zongorista, akinek a pályafutása kész regény: 18 évesen a dzsessz egyik legnagyobb egyénisége, John Coltrane hívta zenekarába, később Stan Getz csapatában muzsikált, és a dzsesszt meg­újító ECM kiadó első szupersztárja lett. És hogy egy csattanóval mi is szolgáljunk: ­ róla szinte senki sem tudta eddig, hogy magyar származású, pedig az: a nagyszülei Magyarországról vándoroltak ki Amerikába, édesanyja hároméves koráig Budapesten élt. ­Steve Kuhn mindezek ellenére még sohasem járt nálunk, most jön, ha tetszik: életében először hazajön.

Drienyovszky András azt mondja, ahogy az elmúlt években, úgy idén sem „utánjátszó mozi" lesz a Szegedi Jazz Napok, hanem egy nagyon izgalmas zenei kaland valódi sztárokkal, jelenkori, izgalmas, fűszeres, olykor csípős muzsikával.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.