Újbuda Jazz Fesztivál hetedszer

Hetedik alkalommal rendezik meg az idén az Újbuda Jazz Fesztivált. A MU Színház, az A38 Hajó és Újbuda önkormányzatának együttműködéséből született fesztivál az évek során igazi nemzetközi rangú és színvonalú zenei eseménnyé nőtte ki magát, amelyen az európai és tengerentúli dzsessz legnagyobbjai éppúgy fellépnek, mint hazai tehetségek.

A 2011-es fesztivált némiképp beárnyékolja, hogy nemrégiben hunyt el a hazai kortárs improvizatív zene vitathatatlan zsenije, Szabados György – a 7. Újbuda Jazz Fesztivált az ő emlékének szentelik a szervezők. Ennek megfelelően a fesztivál elsősorban az etno jazz és a szabad improvizációs zene köré szerveződik, ismét csak nemzetközi fellépőgárdával.

Újdonságként a fesztiválsorozat történetében először nagyszámú kísérőprogramra is sor kerül: mindkét helyszínen egy-egy dzsesszfotó-kiállítás nyílik, illetve az A38-on Peter Brötzmann életrajzi dokumentumfilmjének magyarországi ősbemutatója lesz.

A fesztivál első napján, szeptember 2-án este hétkor a MU Színházban nyílik meg Pawel Karnowski fotókiállítása, ezután nyolctól Ágoston Béla együttese, az Ágoston Frió, és a DuH, vagyis a Blume-Gratkowski-Márkos-Mezei Quartet lép fel.

Szombaton az A38-on az Újbudajazz című fotókiállítás megnyittóján vehetünk részt hatkor, s ugyanekkor kezdődik a Brötzmann című, Peter Brötzmann életét feldolgozó dokumentumjfilm premierje is. Héttől a svéd Swedish Azz és a Pop Ivan játszik a hajón, nyolctól a MU-ban Tóth Viktor tercettjéé a színpad, na meg Hamid Drake-é.

Vasárnap este az A38-on  az orosz Zventa-Sventana Project és a Tariqa játszik héttől, a MU Színházban nyolctól pedig a lengyel Mikrokolektywé és a lengyel-osztrák Kochan-Hautzinger Duóé a főszerep.

Az Újbuda Jazz Fesztiválra koncertjenként elővételben 1000 forintért, a jegyet a helyszínen váltva 1500 forintért lehet bejutni.

Szabados György: A dzsessz számomra mint a szívről, a sorsról szóló költészet érdekes
Szabados György: A dzsessz számomra mint a szívről, a sorsról szóló költészet érdekes
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.