Újabb díjat nyert, de nem látható Bucsi Réka filmje

Vilniusban a rövidfilmek versenye magyar sikerrel zárult idén: Bucsi Réka Symphony no.42 című digitális rajzanimációja kapta a legjobb rövidfilm díját.

Bucsi Réka diplomafilmje, mely a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Animáció tanszékén készült, 2014-ben, a Berlinale versenyprogramjában mutatkozott be először, majd számos elismerésben részesült, köztük Hongkong, Lisszabon, Hirosima, Chicago, Melbourne, Sao Paolo és Valladolid rangos nemzetközi filmfesztiváljain.

A Symphony no.42 versenyben volt a legjobb rövid animáció Oscar-díjáért, ugyanis az Amerikai Filmakadémia tagjai beválasztották azon tíz animáció közé, amelyek közül az Oscar-jelölt alkotásokat választották ki. A Symphony no.42 producere Fülöp József, a MOME rektora, az Animáció tanszék alapítója. Nem mellékesen, Bucsi Réka egy kis videót töltött fel a YouTube-ra, amiben beszélő rókaként mondja el, hogy sajnos nem tudja, hogyan lehetne közkinccsé tenni a filmet, ő szívesen feltöltené a netre, de nem lehet, mert nem nála vannak a forgalmazás jogai, hanem a Filmalapnál, tőlük pedig semmiféle információt nem kapott.

A Magyar Nemzeti Filmalap 2012 óta évente közel 70 millió forinttal támogatja a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, az ELTE-BTK-n és a Színház- és Filmművészeti Egyetemen készülő diploma- és vizsgafilmeket. A támogatás célja a gyakorlati tanulás és kísérletezés lehetőségének biztosítása az új tehetségek számára, a szakmai utánpótlás elősegítése. A támogatásnak köszönhetően évente közel 40 rövidfilm készül a három intézményben.

A nagyvilág friss filmtermését felvonultató filmünnep Litvánia legnagyobb filmfesztiválja, mely évről évre több mint 100 ezer nézőt vonz. A vilniusi fesztivál filmválogatását a főváros mellett további 4 nagyvárosban is műsorra tűzik a következő hetekben, a Symphony no.42 mellett a Zomborácz Virág rendezte Utóéletet is, melynek főszereplője, Kristóf Márton kapta a legjobb színésznek járó elismerést a rendezvényen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.