Gyönyörűen fényképezett izgalmas krimit – film noirt – ígérnek a Budapest Noir alkotói. Ettől a filmtől várja a sajtó és a szakma, hogy magyar filmként majd megszorongatja az elsősorban tengerentúli konkurenciát – ha már 900 millió forint állami támogatást szavazott meg a produkciónak a Magyar Nemzeti Filmalap.

Mit is csinálhat a boldog Ausztria a pince mélyén? Nyilván borokat iszik, és kedves dülöngéléssel próbálja meg felidézni Ludwig Fischer, Mozart kedvenc basszistájának szerzeményét: Im tiefen Keller. Oder?

Van valami igazán jó a Joy című filmben, mégpedig az, hogy azzal foglalkozik, amiről szól. Marketinggel a marketingről, és voltaképpen igazán kíváncsi lennék rá, hogyan vette rá David O. Russel író és rendező ezeket a nagyszabású sztárszínészeket a közreműködésre.

Néha azért szaladnék a moziból. Leginkább akkor, amikor jönnek az ötvenhatos képsorok, és szól az Egmont-nyitány. Ez több az elviselhető közhelynél, és megvolt már a Szabó István-összesben, de ott jelentett is valamit. Ott mindig le is esett a vörös csillag, miközben szólt ez a zene, és tudtuk, hogy mire gondoljunk. Itt nincs mire gondolni, csak arra, hogy ez ilyen szokott lenni, és olyat nem érdemes csinálni, amit már megszoktunk.