Nem nagyon hiszik el a honi filmes világban, pedig így van: filmelőzeteseket készíteni is egy szakma. Biztosan vannak, akik jól tudják csinálni. És biztosan vannak, akik nem. Goda Krisztina Veszettek című filmje azzal hirdette magát, hogy ifj. Vidnyánszky Attila végigsimított a lenyírt fején. Aki erre nem indul be, az nyilván nem lehet normális.

Most Horváth Lili Szerdai gyereke ajánlja úgy magát, hogy a főszereplő Vecsei Kinga bénán és amatőr módon beszél, mellette Thuróczy Szabolcs meg laza, profiként borzongtat a hangjával. Az ember kész az ítélettel, ez már megint valami szocioszenvedés, amatőrök a profikkal vegyítve, köszi, nem kell.

Az a furcsa, hogy a megállapítások körülbelül igazak. Amatőrök a profikkal vegyítve, de ha jól értem a rendezői szándékot: erről szól a film. Két világ találkozik, a kitaszítottak és a többségi társadalom, ahogy ezt ma mondani szokás. Az utóbbiakat játsszák a színészek a maguk szép artikulációjával, megnyugtató profizmusával, elegáns kamera előtti jelenlétével.

Börcsök Enikő, Lukáts Andor, Thuróczy. Velük szemben vannak az intézetisek, Antal Zsolt, Németh Annamária, Gáspár Renátó. Meg természetesen a főszereplő Vecsei Kinga, akinek profilját látva Botticelli is letenné egy pillanatra az ecsetet. Persze csak azért, hogy rögtön utána fölvegye és megörökítse, amit lát.

A profi és az amatőr: Thuróczy Szabolcs és Vecsei Kinga

Vannak furcsa átlépések a két világ között, Antal Zsolt hangja Ötvös András, de annyira jól adja a hangját, hogy tényleg nem tűnik föl. A másik átjáró Nagy Ervin, ő tényleg profi egy zsánerszerepben, de végig sötétben van az arca, alig érzékelhető, hogy Nagy Ervin.

Szervusz, világ, szervusz, két világ, mire mentek egymással?

Számomra az a legkülönösebb, hogy a világnak ezt a szereposztási kettéosztottságát csak Magyarországon lehet érzékelni, a Szerdai gyerek mégis sikeres nemzetközileg is, ami arra utal, hogy csak úgy magában is jó film. Egyébként tényleg az, okos szemmel nézi a világot, nem játssza meg magát, nem kellemetlenkedik azzal, hogy gonosz abuzálónak állítaná be mindazokat, akiknek a megértés és a támogatás volna a legfontosabb feladatuk.

Nincs gonosz ember a történetben, ahogy, gyaníthatóan, nincs igazán gonosz ember a világban sem, nem értjük egymást, nem találjuk a kulcsot. Sőt ha értjük egymást, akkor sem tudunk úrrá lenni a múlton és jelenen. Az első perctől látja a néző, hogy ez itt nem fog menni. Hiába minden jó szándék, nem lehet megmenekülni, lehúz a hínár, nem fog sikerre vergődni a mikrohitelből beindított mosoda, még sorolni is fölösleges, miért nem.

De ha nem indul be a mosoda, akkor nincs megváltás, az anyátlanul nevelkedett lány nem tud igazi anyává változni, nem volt előtte minta, és csak a hiányból nem lehet dolgozni. Hiába tudja valaki, hogyan nem akar élni, ha elképzelése sincs arról, hogyan akar élni.

Attól még drukkolni lehet, és most tényleg, mintha nézőként kidrukkolnánk egy majdnem megnyugtató befejezést a vértócsában. Nem a vér miatt érezzük, hogy csak majdnem, hanem mert látjuk, amit látunk, de mégsem hisszük. De Horváth Lili valamiért ezt is tudja: a reménytelenségről nem érdemes filmet forgatni, az ott van velünk a világban. Hit, remény, mi is hiányzik mellőlük? Ja, igen, a szeretet. Az sem hiányzik.

Szerdai gyerek
Forgalmazza
a Wednesday Group