Ritka az olyan pillanat, amikor egy film képes teljesen megsemmisíteni a nézőjét. Persze a szó pozitív értelmében: a katarzis euforikus állapotát előidézve. Lenny Abrahamson négy Oscarra jelölt filmje, A szoba képes erre. Pszichológiai thriller és dráma elképesztő elegye, melynek alapjait Emma Donoghue azonos című bestsellere szolgáltatta. Melynek kapcsán nem győzöm hangsúlyozni: nem az új Lepkegyűjtőről van szó. A távolság a két mű között csillagászati.

A pszichológiai thrillert mától vetítik a mozik

Noha a téma hasonló: Öreg Nick elrabolja Anyát, és szexrabszolgaként, illetve olykor társalkodónőként bánik vele. Ebből a kapcsolatból születik meg Jack, akinek számára nem létezik a külvilág. Anya a szobát börtönnek éli meg, a gyermek nem látja a határait. Már ez önmagában elég lenne egy egész estés filmhez, de a történet nem áll meg. Elképesztő fordulat következik, melynek következtében: Anya és Jack kiszabadul. Vár rájuk a szép új világ – kérdés, képesek e beilleszkedni. Kezelni a mindennapok apró, de számukra mégis életveszélyes kegyetlensé­geit. Szabadnak érezni magukat. Otthonra lelni.

A szoba a drámaiságon felül képes didaktikamentes tézisfilmként is működni: elementáris erővel mutatja be a gyermeki ártatlanságot és mesél az emberi emóciókról. Igen durva kérdéseket tesz fel Anya és Jack kapcsolatának ábrázolása nyomán. Önzés megszülni egy nemi erőszak következtében fogant gyermeket csak azért, hogy ne legyünk pokolian magányosak? Élhet-e boldog gyermekkort valaki egy sufniban? Van-e bejárat a normál világba, ha másképpen szocializálódtunk? Szabad-e hazudni, ha azzal a borzalmas igazságot tesszük elviselhetőbbé? Lenny Abrahamson filmje sokáig nem ereszt el. Talán életre szóló élmény.

Nem győzöm hangsúlyozni: nem az új Lepkegyűjtőről van szó. A távolság a két mű között csillagászati.

A szoba

Forgalmazza a Vertigo Média