Miért szív a szív?

Jó szándékú, kedves film arról, hogy hiába öregszik meg az ember, hiába rúgják ki a svéd vasúttól, igenis érdemes élni, vannak még ellátatlan feladatok a világban. Tanítani lehet a szép szomszédnőt autót vezetni, ki lehet járni a temetőbe, lehet téblábolni a lakóparkban, radiátort javítani.

Ove (Rolf Lassgard) a halálra készül, de kiderül, hogy az élet szép
Ove (Rolf Lassgard) a halálra készül, de kiderül, hogy az élet szép

Azt hiszem, nem szeretnék svéd lenni. De tudom, senki nem is kért rá. Mindenesetre csodálatos, hogy azt az üzenetet, amely szerint az élet mégiscsak szép és az ember nem feltétlenül farkasa az embernek, csak egy ilyen giccsbe hajló, fekete komédiának nevezett édesbússal lehet elmondani, amiről mindenki azt érzi, hogy nem igaz, de bárcsak az volna.

Ove bácsi már 59 éves, más dolga sincs, mint ijesztgeti a lakókat. A rendező helyében valószínűleg egy viseltesebb papucsot kasztingoltam volna neki, mert ez a mostani műbőr láthatóan nem kopott meg a használatban, de ki tudja, talán Ove életének éppen azon a napján kapcsolódunk a történetbe, amikor új papucsot vásárolt. Ha ez a jelenet nem is került a vászonra, azt azért látjuk, amit egy nagyon kicsi élet ajánlani tud: szerelmecske, házasságocska, boldogságocska. Mint minden kicsi életben, különös módon ebben is nagy marad a tragédia, hiába húzná meg magát valaki, hátha sikerül annyira észrevétlennek maradnia, hogy a halál nem találja meg a szeretteit, sajnos ezzel még egy ilyen barátságos film sem kecsegtet.

Maradunk Ovéval, aki megpróbálja megtalálni azt az öngyilkossági formát, ami célhoz is vezet. De nincs is más vágya a nézőnek, mint hogy Ovéval lehessen, csak mintha több Ove is volna a történetben. Van ez a nagyszívű és (milyen szellemes) nagy szívű kopasz, aki emelt fővel lép ki a vállalattól 43 év után, mert a tejfölös szájú új emberek „átképzésre" küldenék. Van a bogaras szörnyeteg, aki nem segít légteleníteni a radiátort a szomszédnőnek, meg aki összevész az egyetlen barátjával azon, hogy Volvo vagy SAAB, van, aki befogadja a homoszexuális kebabárust, és van, aki terrorizálja a lakóparkiakat, főleg ha még kutyájuk is van. Tudom, egy emberben több is lakozik, de ezt a karaktert már csak a neve azonossága vagy az őt játszó színész (Rolf Lassgard) arcvonásai tartják össze.

Mindegy, ha a végén úgyis minden jóra fordul, legalább annyira, hogy Ove befejezheti az öngyilkossági kísérleteket. Hogy ez nekünk, az Ove-kor felé közeledve nem annyira megnyugtató üzenet, az rendben van. De hogy a svédeknek ez a kedvenc könyvük és nyilván ez az egyik kedvenc filmjük is, az inkább aggasztó.

Az ember, akit Ovénak hívtak

Forgalmazó: Vertigo Média


 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.