Családnál nagyobb, törzsnél kisebb – voltaképpen nem rossz ötlet a kommuna. Ha volna két-három-öt életem, egyet kipróbálnék így is, mi van akkor, ha nem csak az apám az apamodell, nem csak az édesanyámhoz köthet Ödipusz-konfliktus. Nyilván semmi. Valahogy felnő az ember, és elköveti a saját hibáit, modellel vagy modell nélkül. Marad tehát a film, ahol nézhetjük ezeket a hetvenes években őszülő dánokat, akik egy nagy házat örökölnek, és nem adják el.

Csak hát hárman kevesen vannak hozzá, hát elhívják Olét, úgy is szét van csúszva, Ole elhívja Dittát, Dittával jön Peter és Allon. Minden nagyon szépen kezdődik, meztelenül beszaladnak a jéghideg tengerbe, megtisztulnak és elkezdhetik az új életet. Az új élet néha nagyon hasonlít a régire, a tévébemondó Annáért­ reggel ugyanúgy jön a taxi, Erik megy be az egyetemre tanítani, és szépen összekavarodik az egyik diákjával.

Elkezdhetik az új életet, de az új élet néha nagyon hasonlít a régire

A sablonosságban legfeljebb az a meglepő, hogy filmváltozatban is sablonos: ha lóg a falon a puska, ha szívbeteg a kisfiú, akkor világos, hogy lövés fog dörrenni, és a szív is belátható időn belül megadja magát. Ha van egy idősödő szépasszony és egy még mindig prédának tekinthető férje, akkor a prédát elkapja egy fiatalabb nő, és hiába az extravagancia, a magára maradó nő mégis beleőrül.

Amit A kommuna tud, az a színészi közhelyek teljes mellőzése, Erik szerepében Ulrich Thomsen olyan bátran tud üresen nézni, ahogy csak a nagy színészek tudnak, Anna szerepében Trine Dyrholm vállal a maga koránál és szépségénél elesettebb változatot. A film közben játszik a hitelességgel, a nagy gallérokkal, széles hajtókákkal, régi mikrobuszokkal az utcán. A végére bejön a walkman is, a legelső, kék színű modell, szivacsos fejhallgatókkal, ez már a pontos dátumot jelzi: 1979. Mindjárt kezdődik az új évtized, mire vége lesz, a szemtanú kamaszlány Freja követi el ugyanazokat a hibákat.

Finom jeleneteket használ a rendező Thomas Vinterberg. A nagy fürdőzésből, megmerítkezésből, keresztelésből a végére így lesz temetés, hamvak szórása a tengerbe. Bezárul a kör, vonhatjuk lefelé a tanulságokat. Körülbelül ugyanazt: szidhatjuk a családot, de mégsem találtak fel még semmi jobbat nála. Szidhatjuk az életet, mégsem találtak fel nála semmi édesebbet.
Megszakadhatunk, hogy valami egyedit faragjunk az életünkből, mégis ugyanazt csináljuk, mint mindenki. Kommunával vagy családban, magányosan vagy csoportosan, egészen mindegy.

A kommuna
Forgalmazza a Vertigo Média Kft.