A kiállítótér egyik zugában egy fiatalembert látok kisebb-nagyobb papírfecnik, vázlatok, följegyzések közt dolgozni. Mivel a debreceni Modem galéria Szabadkéz – rajz a magyar képzőművészetben tegnap és ma című kiállításán vagyok, áhítattal nézem, ahogyan a művész elmélyülten rendezgeti a papírjait, tíz éve gyűjtögetett „alkalmi firkáit”: a művet magát. A zajra a férfi megfordul, s megpillantom Győrffy László képzőművészt, s pólóján a feliratot: – Art is resistance!

Bólintok, mint aki mindent ért:

– Aha, hát akkor ez egy performance! – kiáltok föl elismerően, mire Győrffy megrázza a fejét: – Á, dehogy. Csak még nem vagyok kész.

Nekem meg íme, így ég a pofám.

Ezt csak azért meséltem el, mert ez az akaratlanul performance-nak nézett installálás nagyon is beleillett volna a minap megnyílt, hihetetlenül kreatív és agymozgató tárlat koncepciójába. Elvégre nemcsak hagyományos értelemben vett ceruza- vagy tollrajzokat láthatunk egyszerű papíron, hanem a legkülönfélébb vegyes technikákat a gumibélyegzőtől kezdve a mikroszkóp fölhasználásán át a bejárati üvegportál kidekorálásáig. Ez utóbbi egyébként Szemző Zsófia műve, míg a mikroméretű, ezért csak mikroszkóp alatt megtekinthető Bárány glóriával című munka Asztalos Zsolt alkotása.

 

Kettős spirálba rendezve

Iski Kocsis Tibor, a tárlat kurátora – aki Kukla Krisztiánnal, a Modem igazgatójával együtt rendezte a kiállítást – a művek bemutatása során azt mondta, hogy a kortárs magyar művészek a reneszánszát élő műfaj nemzetközi élvonalába tartoznak sokszínű, áthallásos, nagyon modern, s mégis a rajz klasszikus hagyományaiból merítőműveikkel. A kettős spirálban elrendezett kiállítótér nem időrendben mutatja be a műveket, a kurátorok szándéka szerint a maguk egyediségében, de egymással párbeszédre lépve hívják fel a figyelmet arra, hogy a „rajzon” ma már egészen mást értünk, mint régen. A tradíció egyébként jelen van, a tárlat központi helyén az Antal–Lusztig-gyűjteményből válogatták ki többek közt Ámos Imre, Barcsay Jenő, Kondor Béla, Nagy István, Uitz Béla és Vajda Lajos műveit.

A Modem tárlata átfogó képet ad a rajz „fejlődéséről”, arról a radikálisan gyorsan lezajlott folyamatról, ahogyan a művek áttörték a kétdimenziós forma kereteit, a művészek pedig a grafittól, a széntől és a tustól eljutottak a térhatású alkotásokig. Ez utóbbiak közül Somogyi Laura drótból alkotott térrajzai fogtak meg igazán. A papíralapú technikák közül pedig Bukta Imre tollrajzai. Kedvencem a mezőszemerei mester Töktisztítás közmunkaprogramban című műve, amely a rá jellemző fanyar, keserű humorral reflektál az éhbérérért dolgoztatott közmunkások abszurd szituációkat teremtő foglalkoztatására. Az ország közös, kibeszéletlen nagy titka, hogy manapság százezrek dolgoznak szinte teljesen értelmetlenül. S bármit is mond a propaganda a munka „visszaállított” becsületéről, a közmunkások maguk is tudják, hogy e földi létük célja mostanában mindössze annyi, hogy javítsa a foglalkoztatási statisztikát. Tudja ezt Bukta Imre is, aki ezt az abszurditást azzal fejezte ki, hogy a kép egyik figurájára ezt írta oda szép, nagy betűkkel: UFO. Ha száz év múlva áll még a Modem, ennek a képnek ott lesz a helye az életünk és korunk idiotizmusát bemutató állandó tárlaton.