Titokzatos monogram a homlokzaton
A maga korában nagy tekintélynek örvendő, országos hírű irodalmárt ugyanis éppen azok a cívisek nem tartották sokra, akikhez oly sok szállal kötődött. Ismerősei, barátai, rokonai éltek a kálvinista városban, sőt néhány hónapig még a református kollégiumnak is diákja volt - ennek ellenére a cívisek csúnyán összezördültek Kazinczyval több alkalommal. Legemlékezetesebb ezek közül a Csokonai Vitéz Mihály hagyatéka, majd síremléke körüli, rútul elmérgesedett perpatvar - nem csoda, hogy Kazinczy soha nem múló ellenérzéssel viseltetett Debrecen és a „debreceniség" iránt.
A sors különös dramaturgiai fintora, hogy a nagy nyelvújító és irodalomszervező születésének 250. évfordulója alkalmából rendezett országos ünnepségsorozat központi helyszíne nem más, mint Debrecen, ahol a helyi egyetemen működő Klasszikus Magyar Irodalmi Textológiai Kutatócsoport, az MTA Irodalomtudományi Intézete, valamint a Balassi Intézet együttműködésében több napos konferenciát szerveztek Kazinczy Ferenc és kora címmel.
A tanácskozáson vitaindító előadásokat, kerekasztalbeszélgetéseket és szekcióüléseket tartottak az irodalomtörténet, a nyelvészet, a történelem és a művészettörténet képviselői. Sőt az egyetem főépületében berendeztek egy korhű irodalmi szalont, összeállítottak egy színvonalas irodalomtörténeti kiállítást, s bemutattak egy felolvasószínházi előadást, amely Kazinczy és Debrecen ellentmondásos kapcsolatát boncolgatta.
Erről a nem felhőtlen viszonyról a megnyitón szót ejtett Debreczeni Attila professzor, az egyetem rektorhelyettese, aki úgy fogalmazott: Kazinczy halála óta eltelt csaknem kétszáz esztendő, ma már senkinek sem kell tehát egyik vagy másik fél - azaz az író vagy Debrecen - mellett állást foglalni. Mára a méltatás ideje jött el - mondta -, amelynek egyik jele az a tizenhárom kötetesre tervezett, kritikai életműkiadás, amelynek első három vaskos kötetét a Kazinczykonferencián mutatták be először. A sorozat igazi irodalomtörténeti csemegéket kínál, hiszen eddig kiadatlan műveket is magába foglal, sőt különböző jegyzetek, levelek és feljegyzések időrendben való közlésével új megvilágításba helyezi a Pályám emlékezete című művet, az irodalmár egyik legismertebb alkotását.
E frissen megjelent három kötetből szép ajándékcsomagot kapott a rendezvényen egy alacsony, törékeny alkatú, idős úr, akinek vonásai feltűnő hasonlóságokat mutattak a fönnmaradt Kazinczy ábrázolásokkal. A hasonlóság nem véletlen: a nyolcvan éves öregurat ugyanis Kazinczy Ferencnek hívják, ő az irodalmár egyenes ági ükunokája. Megtudtam tőle, hogy évtizedek óta Svédországban él, a második világháború után került oda műegyetemi tanár édesapjával. Híres ősétől maradt rá egy pecsétgyűrű, de megörökölte irodalomszeretetét is: habár műszaki tudományokkal foglalkozott, mindent elolvasott felmenője munkái közül, amihez csak hozzáfért, sőt a Fogságom naplója című munkát lefordította svédre.
Elmondta, hogy évekkel ezelőtt már járt Debrecenben, s akkor a Széchenyi utcán fölkereste az irodalmár egyik unokájának, Kazinczy Gábornak a házát. Melegség öntötte el a szívét, amikor a régi épület homlokzatán meglátta a díszes K és G betűt, az egykori tulajdonos monogramját. Aztán Kazinczy úr kesernyés mosollyal rám nézett, s kifogástalan magyarsággal jegyezte meg: a ház mai lakóinak sajnos fogalmuk sem volt róla, hogy az a két betű mit jelent.
