Ha nem adja el száz alkotását, kilakoltatják a híres magyar művészt

Rövid idő alatt csaknem negyven fölajánlást kapott Vásárhelyi Antal grafikusművész, akinek jövő hétfőig kell befizetnie a ferencvárosi bérlakása miatt fölgyűlt tartozását, különben hátralék miatt kilakoltatják önkormányzati bérlakásából.

A Budapest kilencedik kerületében élő művész, a Magyar Rézkarcoló és Litográfus Művészek Egyesületének elnöke a nyilvánosság segítségét kérte. A Facebookon csütörtökön közzétett bejegyzésében fölajánlotta, hogy áruba bocsátja részint a saját műveit, másrészt pedig más művészek alkotásaiból álló, több száz darabos kollekcióját.

Forrás: antalvasarhelyi.wordpress.com

Vásárhelyi Antal ezt írta: „Kedves Ismerőseim, Barátaim, Jótevőim! A kilakoltatásom kényszerintézkedése ellen egyetlen lehetőségem maradt, a tartozási összegem hétfői befizetése. Az elkövetkező napokban egy sajátos formájú kiárusítást szervezek. A munkáimból és gyűjteményemből 20 ezer forint ellenében választhattok egy nagyobb méretű (50x35 cm) képet, a kisebbeket egyéni felajánlások mentén adom. Száz alkotás elég lehet a megmeneküléshez, és bízom benne, hogy vagytok ennyien. Kérem hát segítségeteket, ezt előre is köszönöm!”

Hommage a Marcus Vitruvius Pollio 2012-2014. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének díjazott alkotása
Hommage a Marcus Vitruvius Pollio 2012-2014. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének díjazott alkotása
antalvasarhelyi.wordpress.com

A Népszabadság megkeresésére Vásárhelyi Antal – aki 1975 óta szerepel egyéni és csoportos kiállításokon Szatmárnémetitől Párizson át Tel-Avivig – közölte: megtisztelő és megható számára, hogy tegnap óta csaknem negyvenen jelentkeztek nála azzal, hogy segíteni szeretnének. Olyanok is akadtak, akik önzetlenül ajánlottak pénzt, így nem fogadnak el műalkotást cserébe. Hozzátette: nemcsak Magyarországról, hanem Ausztráliából és Amerikából is kapott felajánlásokat, így bízik benne, hogy elkerüli a kilakoltatást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.