Nyolcszázmillióból újul meg a geszti Tisza-kastély

Tisza Kálmán- és Tisza István-emlékhelyet, valamint nemzetközi oktatási központot hoznak létre a geszti Tisza-kastélyban a Nemzeti Kastélyprogram keretében – közölte a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ.
A beruházás a tervek szerint 2016-ban kezdődik és a következő évben fejeződik be, a fejlesztésre összesen bruttó 800 millió forintot szánnak, amelynek nyolcvan százaléka európai uniós forrás lesz.

A fejlesztés kiterjed a kastélyépület teljes területére, a 610 négyzetméteres földszintre, a 90 négyzetméteres emeletre és a beépítendő tetőtérre, valamint az 50 négyzetméteres pincére, a környező majorságra és kastélyparkra, a családi kriptára és a közeli református templomra.

A központ tájékoztatása szerint kulturális és turisztikai funkciót egyaránt ellát majd a geszti kastély. A tervek szerint a nemzetközi oktatási központot a Teleki Alapítvánnyal együttműködve hozzák majd létre. Jelenleg még a kastélyban működik az Arany János Általános Iskola és Könyvtár, amely az önkormányzat tájékoztatása szerint várhatóan a következő tanévre már új helyre költözik.

A kezdetben földszintes, később 3 szintes, barokk és copf stílusú geszti kastélyt a 18. század második felében építették. Az 1770-es évektől volt otthona a Tisza-családnak, amely két miniszterelnököt is adott az országnak: Tisza Kálmánt, aki 1875-től 1890-ig volt kormányfő, és fiát, Tisza Istvánt, aki 1903 és 1905 között, illetve 1913-tól és 1917-ig volt magyar miniszterelnök. Ugyancsak a geszti Tisza-család sarja Tisza Lajos, aki kormánybiztosként koordinálta a szegedi nagy árvíz utáni helyreállításokat. 1851-52-ben élt itt Arany János is a fiatalon elhunyt Tisza Domokos nevelőjeként.

Az összesen 35 kastély és a hozzájuk tartozó ingatlanok fejlesztését és egységes kezelését megfogalmazó Nemzeti Kastélyprogramot november végén hirdette meg a magyar kormány.

A Népszabadság kastélyprogramról szóló cikkét itt olvashatják.


 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.