Rekordpontszámmal nyert Petruska

Lezajlott az utolsó elődöntő is szombaton az Eurovíziós Dalfesztivál magyar nemzeti válogatóversenyén Petruska győzelmével, aki saját dalával még az egymásnak rendre, de időnként önmaguknak is ellentmondóan szavazó zsűritagok tetszését is elnyerte.

A Dal 2016 döntője február ­27-én lesz, ahol kiderül, melyik magyar dal, illetve előadója megy ki az Eurovíziós Dalfesztiválra Magyarország képviseletében.

A nemzeti dalválogatóval a köztévé nem kevés nézőt nyert, az első két elődöntő mindegyikén több mint 600 ezren nézték a műsort, ami a nemzeti főadón, a Dunán rögvest a házi topmezőnybe került. De ez mégsem lehetett túl nagy fegyvertény, minekutána az illetékes főszerkesztőség vezetőjét, Nyitrai Katát éppen a napokban bocsátották el az MTVA-tól – távollétében persze.

A szombati élő műsor készítői biztos kézzel nyúltak vissza a múltba a nyolcvanas évek szilveszteri adásait idézve, miközben igyekeztek A Dal előtt vetített lottósorsolás optimista hangvételét és revüműsorának fényeit visszaadni. A nemzeti dalversenyen a nyerőszámokért egyelőre nem fizetnek milliókat, és meglehet, hogy nem is fognak, hacsak a rádiók rá nem cuppannak valamelyik dalra, és nem teszik annak szerzőit és előadóit jogdíjmilliomosokká.

A rádiós párhuzam nem véletlen: a dalok között van egy-két rádióbarát szám. És olyan is, amire felkapja a fejét az ember, mint a harmadik elődöntőt rekordpontszámmal nyerő Petruska Trouble In My Mind című száma. Ez a legjobb dalszöveg díjára is esélyesként lett emlegetve hirtelen – méltán.

Pély Barna és együttese, a B the First szereplése is kellemes három percet jelentett a műsorban, az énekest nem véletlenül nevezte Pierrot igazi zeneembernek. Singh Viki nagynak szánt dobása viszont nem jött be, hiába énekelt átszellemülten az értelmetlen háborúról, pontosabban az ellen. A közönség sem vitte tovább. Miként Horányi Julit sem, aki maradt éppolyan különleges jelenség, mint hajdan a tehetségkutatóban volt, ennek ellenére utolsóként végzett az elődöntőben.

Továbbjutottak:
● Petruska (42 ponttal)
● Agárdi Szilvia (40 ponttal)
● Parno Graszt (38 ponttal)
● B the First (36 ponttal)
● Veres Mónika Nika (34 ponttal)
● Berkes Olivér & Tóth Andi
(közönségszavazatokkal)

A műsorról szóló kritikánkat itt olvashatja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.