Keresztury Tibor, a Litera.hu főszerkesztője bizonyos értelemben hazament Debrecenbe, hogy A készlet erejéig című, a Magvető Kiadónál megjelent új kötetét bemutassa a Romkert teázóban, hiszen az író 1986-tól húsz éven át volt a cívisvárosban szerkesztett, nagy tekintélyű Alföld irodalmi folyóirat szerkesztője. Nem véletlen, hogy "debrecenisége" szóba került könyvének bemutatóján, méghozzá meglehetősen szokatlan módon: Borbély Szilárd költő, irodalomtörténész idézett egy meg nem nevezett helyi politikust, aki egyszer azt mondta neki, hogy "Keresztury nem szereti Debrecent, sőt gyűlöli".

Ám – mint Keresztury mondandójából kiderült – a városhoz való viszonya sokkal bonyolultabb és összetettebb annál, semmint el lehessen intézni annyival, hogy ő Debrecent végül is szereti-e vagy sem. Hiszen számos tárcájának, tárcanovellájának Debrecen a helyszíne és debreceniek a hősei, még akkor is, ha történetei és figurái "elemelkednek" a puszta földrajzi helytől és annak valós lakóitól.

Még szerencse, tehetnénk hozzá ismét Borbély Szilárdot idézve, aki egy több mint száz évvel ezelőtti szerző, Konczházi Koncz Ákos alakjának fölidézésével helyezte el Kereszturyt abban a sajátos közegben, amelyet debreceni szellemi életnek hívnak. Mint mondta, Konczházi Koncz Ákos nagyon szerette Debrecent, sőt Konczházi Koncz Ákost Debrecen nagyon is viszontszerette, ezt bizonyítja, hogy egy Debrecenről szóló kötete több mint száz éve a város bőkezű támogatásával jelent meg. De ki emlékszik ma már Konczházi Koncz Ákosra és az ő műveire? Voltaképpen senki – hangzott Borbély ítélete –, sőt az őt annak idején forrón szerető Debrecen város sem tartja már számon, olyannyira nem, hogy a város bűkezű támogatásával kiadott könyve jószerével alig hozzáférhető.

Borbély Szilárd ezek után Kazinczy Ferencet idézte, aki szerint az az igazi cívis, aki "köztünk lett, köztünk nőtt és köztünk maradt". Borbély szerint e három szempont alapján Keresztury alighanem elbukott, ám abban a tekintetben nagy szerencséje van, hogy vélhetőleg nem jut Konczházi Koncz Ákos sorsára. Ha ugyanis száz év múlva az akkoriak kíváncsiak lesznek rá, miképpen éltünk mi itt Debrecenben, vélhetőleg Keresztury Tibor könyvét fogják föllapozni.

Keresztury könyve ugyanis magáról a rögvalóságról szól, a szerző ugyanis mély, szenvedélyes viszonyban van a valósággal, akárcsak annak idején a szintén debreceni Tar Sándor. Ezek már Angyalosi Gergely irodalomtörténész szavai, aki szerint – habár Tar művei juthatnak eszünkbe Keresztury tárcanovelláit olvasván – abban az értelemben határozottan különböznek, hogy Tarnál még a humor is súlyos és nehéz, míg Kereszturynál "a röhögtető potenciált a mondatok szintjén hordozza a mű". Angyalosi kiemelte a szerző önreflexivitását és öniróniáját is, hiszen ezek révén válik eredetivé és azonnal fölismerhetővé a Keresztury-féle hang, amely olykor leheletfinom, máskor sziporkázóan szellemes, néha pedig egyenesen alpári. Az irodalomtörténész szerint ezek a tárcanovellák végső soron azt a filozófiai kérdést feszegetik, hogy mi az ember. Ki az ember? S vajon hányféle emberi nyomorúság létezik? Hiszen – mondta az irodalomprofesszor – Keresztury könyve a bizonyság rá, hogy filozófia és alpáriság nem zárja ki egymást, sőt "nála az alpáriság bölcseleti magasságokba röpítő prózapoétikai eszköz".