A drognak volt köze Prince halálához?

A zenész haláláról tegnap elsőként hírt adó TMZ úgy tudja, Prince egészen másfajta egészségügyi okokból került kórházba néhány napja, mint azt eddig hivatalosan állították

Hat nappal ezelőtt Prince magánrepülőgépe kényszerleszállást hajtott végre az Illinois állambeli Moline-ben, órákkal a zenész atlantai koncertje után. A kényszerleszállás oka oka azonban valószínűleg nem az volt, amit állítottak – írja a TMZ.

Prince szóvivője akkor azt mondta, az énekes influenzája miatt kellett megszakítani az utat. A hírportál szerint ez azért is különös, mert a repülőgép mindössze 48 percnyi útra volt az énekes otthonától.

A zenészt azonnal kórházba vitték, ahol egy Narcan nevű, naloxontartalmú injekciót kapott, olyat, amilyet általában opiátok túladagolásakor adnak be a beteg életének a megmentése érdekében. Az orvosok azt tanácsolták Prince-nek, hogy 24 órás megfigyelésre maradjon bent a kórházban. Amikor azonban kiderült, hogy nem tudják külön szobában elhelyezni, Prince és a kísérete három óra múlva már távozott is. Az énekes a források szerint már ekkor sem volt túl jó állapotban. Tegnap 57 évesen hunyt el a minnesotai Chanhassenben fekvő otthonában, a Paisley Park komplexumban.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.