Mímeljen mámort Mansonékkal

Lehet, hogy egy szép pálya kezdete a Martha Marcy May Marlene című film, sőt lehet, hogy mindjárt két szép pálya kezdete, mert a főhősnő, Elisabeth Olsen igazán vászonra való jelenség, még ha az orráról egy kicsit megfeledkezett is a Teremtő, és a rendező, Sean Durkin biztos kézzel rendez, flashbackezik, hűt, hibernál és ravaszul fejezi be a történetét, hajrá mindkettőnek. Lehet, hogy egyszer filmtörténeti adalék lesz a sok M betűt felsoroló film, és akkor majd felhőtlenebb lesz a kapcsolata a nézővel. Mert most még felhős.

Ha keresem benne a jót, nem olyan nehéz megtalálni: hétköznapi és nyomasztó, hideglelős, mintha menekülni akarna valaki a valóság elől, és rá kellene jönnie, hogy a valóságnál csak rosszabb helyek vannak a világban. Martha egy szektához tántorog az életképtelenség okán, ahol átnevezik őt Marcy Maynek, és boldoggá kell tennie a sunyi szemű szektavezért, aki még nem hallott semmit harangozni a nők egyenjogúságáról. Történnek ennél súlyosabb dolgok is, így aztán Martha meglép, és megpróbál visszailleszkedni az úgynevezett normálisak közé. Csakhogy, amint az várható, a normálisak sem teljesen normálisak, és ezt egészen ragyogóan mutatja meg a nyomasztó arcberendezésű Hugh Dancy Martha sógorának szerepében, meg ha az ember kellő időt tölt távol a házak, karrierek, partik világától, akkor nyilván nem olyan könnyű visszailleszkedni. Meg aztán gyanús, hogy talán nem is érdemes.

Eddig minden rendben volna, egy kicsit olyan a film, mintha késett volna negyven évet, 1970-ben égetőbb volt ez a probléma, mára már többnyire belátják az emberek, hogy a család is olyan, mint a demokrácia, nem tökéletes, de nincs nála jobb. Most nekiállni, és leleplezni, hogy ezek a hippikommunák a főkommunárok miatt többnyire csak a szexuális és egyéb rabságban tartásra voltak alkalmasak, mondhatni eső után köpönyeg. De egy film persze lehet aktuális akkor is, ha lejárt problémákat old meg, amennyiben a szereplői és a története elég érdekes marad ahhoz, hogy meg akarjuk tenni velük az utat az egyeditől az általánosig, magyarul: ha értem, hogy ezt most miért mondják el nekem.

Nem is az a baj, hogy nem értem, hanem hogy nem érdekel. Átlátom a helyzetet hamar, átlátszónak és nevetségesnek tűnik a szép lábú lányokat kedvelő szektavezér feneketlen gonoszsága és manipulációja. Ami a legrosszabb: már egy órája tart a film, amikor ijedten veszem észre, hogy a négy névből még mindig csak hármat használtak el a történetben, még jönnie kell Marlene-nek is, és azt már biztosan nem fogom kibírni.

Aztán persze kibírom, és pimasz módon a vége a legjobb az egész filmnek, még dühöngeni sem lehet teljes szívvel. Csak várni Sean Durkin következő filmjére.

Martha Marcy May Marlene
Martha Marcy May Marlene
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.