Így volt ez Vinnai András Bodó Viktorral készített szövegeiben, melyeket színpadon láthattam, a Motelben (Katona, 2003), a Fotelben (Nyíregyháza, 2007), de a nagy sikerű Kafka-adaptáció, Ledarálnakeltűntem esetében (Kamra, 2005) is. Csak a Kurátorok jelenetfolyamából kiemelkedő Kovácsoltvas pelenka című jelenetben (Vajdai Vilmos rendezte) világlott a szellem merész szökellésében a szatirikus értelem. Nem mintha a többi értelmetlen volna, csak éppen az értelmét (ha egyáltalán van értelme itt e szónak) másutt, a tiszta ráció határain túl kell keresni. Csupa szimbólum ütközik egymásnak ezúttal is jelképes színhelyen. Az alapfikció szerint új szemész érkezik egy amerikai kisvárosba, ahol a televíziókból áradó amerikai életérzés keveredik magyar parlagisággal. (Hogy megérkezik-e egyáltalán, vagy az első ember, akivel találkozik, a sorozatgyilkos benzinkutas végez vele, s a többi már valamely más létdimenzióban - a múltban vagy a túlvilágon - játszódik, azt most ne firtassuk.)

Minden csupa talány, csupa mintha

A kórház mintha csak az elmeosztályból állna, ahol két beteget őriznek, Gromovot, akiben a szemész mintha magára vagy a múltjára ismerne, és a rejtélyes Vakondot, aki katatón, mozdulatlan és néma. A szemész amúgy folyton a családjára (később kiderül: felesége költő, fia rajongó istenhívő, lánya sátánista) hivatkozó jámbor kispolgárnak látszik, és bölcs megértéssel bambul a rátámadó csodabogarakra, akik különben a legköznapibb (amerikai-magyar) életből vétettek, bár némi elrajzolás útján. A fölösen sok blődlizés és karikírozás, viccelődés és rémisztgetés, családi civakodás és megbékélés, sokféle csábítás és többszörös családirtás meg két öngyilkosság misztikus értelmet nyer. A két főhős találkozik Istennel (vagy sem, vagy mégis), de választ kérdéseikre tőle sem kapnak. Talán ez az egyetlen biztos pont a darabban.

Gothár Péter (rendező és díszlettervező) a darab megjelenítéséhez egészen átalakította a Katona József Színházat. A színpadot megtoldotta pár méterrel, s így stúdióteret alakított ki, ahol kerek porondot ülnek körbe a nézők. A négy sarok felől ki-begördülő hatalmas üvegtáblák osztják kettőbe, négybe a kört, esetleg beszorítják a csapdába esett szereplőt. Hol válaszfalként, hol tükörként nyernek jelentést. Egy ócska kis járgány játssza tréfásan az összes autót, melyeket egyetlen ajtó különböztet meg egymástól.

A játékban rengeteg szín és érzés pompázik, a Katona színészei most is bármit perfekten képesek megmutatni. A brutálisan abszurdtól a fájdalmasan gyöngédig mindenféle hangulat megvillan, fantasztikus váltásokban, kontrasztokban. Hajduk Károly intelligensen együgyű, érzékenyen csodálkozó, titkát magába temető, mégis arcán hordozó szemészt alakít, Fekete Ernő szelíd külső alá rejti Gromov agresszivitását, Elek Ferenc bravúrsorozatban mutatja be a seriff sokféle perverzióját, Kocsis Gergely fineszesen ostoba biztonsági őrt, Rezes Judit ironikusan szerető hitvest alakít. Pálmai Anna meggyőzően domborítja az érzéki ápolónőt, Kovács Lehel színesen adja eltehetetlenült férjét. Jordán Adél ragyog Gromov lányának sokszínű szerepében, Pelsőczy Réka könyörület nélkül méri ki a kórház igazgatónőjének kegyetlen humorát. Dankó István komoran istenfélő, Tenki Réka izgágán sátánista kamasz. Lengyel Ferenc sorozatgyilkosként adja meg az előadás alaphangját, amint érzelmes Puccini-áriát érdes erőszakossággal tukmál a közönségre. A címszerepet Fullajtár Andrea alakítja. Önjárónak tetsző ágyon, mozdulatlanul fekve köröz több jeleneten át, hogy súlya legyen, amikor megszólal. De egy titkos, gyöngéd simogatása a részvétteli érdeklődéssel feléje hajló szemész fejére a legtöbb, amit maga az Isten is adhat. Meg az előadás is.