Minden elismerésem Szikszai Rémuszé és a dunaújvárosi színház.

Utánozható-e az utánozhatatlan, megismételhető-e a megismételhetetlen? Kár volna tagadni,mindig ez foglalkoztatja a nézőt elsősorban, amikor egykori világsztárokat, legendás művészeket, netán igazi zseniket, eredeti, egyszeri személyiségeket állítanak elé élőben, színpadon, ismert vagy kevésbé ismert, de mindenképpen mai, sok más szerepben is látható színészek. A gyakorlat azt mutatja, hogy lehetséges, ha nem is túl gyakran. Az utánzás nem akkora kunszt, mint amekkorának látszik. Semmiképpen sem akkora, mint zseninek születni vagy egy zseniális személyiséget felépíteni. Ráadás, ha az utánzó, a megidéző művész hozzáadja a magáét is a legendához, rá tud rímelni a saját hangjaival az eredetire.

Öregszínház nincs. Pedig van gyerekszínház, van ifjúsági színház, sőt állítólag már csecsemőszínház is létezik. Öreg legfeljebb a néző, a közönség lehet például a délelőtti házi főpróbákon, főképp ha ingyenesek. Vannak még nyugdíjasbérletek is, de azokon is ugyanazt játsszák, mint máskor, csak éppen korábban, amikor a rendes dolgozó emberek még nem érnek rá. Pedig az öregeké is egy sajátos korcsoport. Még ha ezt esetleg önmagunk sem szívesen valljuk be.

Mesés férfiak szárnyakkal

Az újvidékiek Tragédiája nem olvasat, nem értelmezés, nem színpadra alkalmazás, hanem önálló szellemi termék. Nem mérhető az eredetihez, de eleven, pörgő, hatásos, izgalmas, sokszor szellemes vélemény az emberiség működéséről, az utóbbi néhány évtized fejleményeinek fényében.

Valószínűleg akkor ért utoljára ilyen színházi meglepetés, amikor először láttam A Gézagyereket. Háy János többi, hasonló technikával, hasonló tárgyról készült darabját kissé untam. Még a jobbakat is. Mindegyik ugyanazt célozta meg, csak éppen nem találta úgy telibe. „Istendrámának” indultak ugyanabból a mélységből, ugyanabból az anyagi és szellemi sivárságból, csak nem jutottak ugyanolyan magasra.

Tersánszky Józsi Jenő–Grecsó Krisztián: Cigányok.

Plautus: A hetvenkedő Békés Megyei Jókai Színház– Városmajori Szabadtéri Színpad

Nyilvánvalóan tévedésből került Goldoni A kávéház című darabja a Városmajori Szabadtéri Színpadra Anca Bradu nagyváradi rendezésében. Az itteni színlapon műfaji megjelölésként a vígjáték szó szerepel. Ez azonban Goldoni esetében egészen mást jelent, mint amire a nyáresti kikapcsolódásra és főképp kiadós kacagásra vágyó fővárosi publikum érteni szokta.

Jókai Mór–Kocsák Tibor–Miklós Tibor: Szegény gazdagok Margitszigeti Szabadtéri Színpad

Előadás közben az első gondolatom az volt, hogy Jon Fosse szövegét mondják, de nem az ő darabját játsszák. De aztán rá kellett jönnöm, hogy ez sem igaz.

Az előjelek a legjobbak voltak. Jó emlékem van A Jeruzsálem pusztulása 1985-ös zalaegerszegi előadásáról éppúgy, mint Spiró György Árpádházának 2007-es bemutatójáról, amelyet Almási-Tóth András rendezett 2007-ben, és amely ma is műsoron van ugyanitt, a Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdiójában.

Márton László: A törött nádszál. Gárdonyi Géza Színház. Eger

A változatos játékok közepette, a fejhallgatókból zenét, máskor fegyverropogást hallgatva, alsóneműre vetkőzve, mezei pikniket imitálva mindig újabb problémákon tanakodva, lényegében egyetlen kérdést kerülgetnek.

A durvulást a befejezés tetőzi be: a jelenet nemcsak otromba, de szájbarágó, és amit szánkba akar rágni, annak semmi köze semmihez, ami korábban történt.

Szokták mondani, hogy a színház templom. Olykor, egy-egy előadás esetében ez igaz is lehet. De hogy a templom milyen színháznak, azt most a Pécsi Bazilikában tapasztalhattuk meg, ahol szombat este T. S. Eliot Gyilkosság a székesegyházban című verses drámáját játszották el a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, a Debreceni Csokonai Színház és a Pécsi Harmadik Színház közös vállalkozásában, Vidnyánszky Attila rendezésében, a Pécsi Egyházmegye millenniumi ünnepségsorozata keretében.

Az igazi revizor helyett két bizonytalan fénypont érkezik a sötétben eltűnő hátsó fal helyén, természetesen megfelelően fenyegető zajok kíséretében. Ha eddig kételyeink lettek volna, ekkor megtudhatjuk, igenis van itt eredeti rendezői gondolat, olvasat, mondandó.

Az igazi játék kezdetekor pedig még régebbi emlékek jönnek föl. Igazi szenvedélyes-átélős színészetet láthatunk, nem is rossz színvonalon. Csak éppen mélyebb értelem nélkül. Öreg Macbethet (Arthur Utmazyan) gyönyörű ifjú feleség (Luise Ghambaryan) visz a bűnbe. Szép, ahogyan a fiatalasszonyban férje levelének többszöri olvasása során megérik a gaztett gondolata, de tanulsága nem több, mint hogy érett férfiember ne ossza meg karrierje gondjait ambiciózus és könnyen hevülő nejével.

A jövő évad terveit ismertető sajtótájékoztató mellékleteként játszották el a Jókai Színház színészei a Vörös és feketét, amelyet Békéscsabán 2008. február 15-én mutattak be. A csaknem másfél éves produkciót bizonyára azért vették elő az ünnepi alkalomra, mert ezt gondolják azóta is a legjobbnak.A dologban ez a legfélelmetesebb.

Ray Cooney első darabja, amelyet 1961-ben Tony Hiltonnal együtt írt, üzemképes röhögtetőautomata, föl van halmozva benne két és fél évezred szórakoztatóiparának szinte minden állandó trükkje, akad személycsere, félreértés, bujkálás, váratlan fölbukkanás, szófacsarás és alkalom színészi bravúrok mutogatására.