Mintha ősrobbanás fenyegetne
Pataki Éva Edith Piafot és Marlene Dietrichet színre citáló ügyes darabja erre épít. Sikere is volt nemcsak a nyolcvanas években, a Pesti Színházban Mészáros Márta rendezésében, de máskor és másutt is, 2010-ben például a békéscsabai előadás Piafja, Tarsoly Krisztina a legjobb női alakítás díját is elnyerte a Thália Színház Rivalda Fesztiválján.
Most azonban, amikor Mészáros Márta a Manna Produkció jóvoltából újra megrendezte a darabot a Centrál Színház Kis Színpadán, kétszeresen is versenyhelyzetbe került. De nem is annyira ő, mint inkább a címszerepek alakítói. Meg kell küzdeniük a színházi emlékezetben több mint negyedszázada dédelgetett legendával, Kútvölgyi Erzsébet, Hernádi Judit és Szakácsi Sándor játékának emlékével. A fiatalabb nézők persze nem láthatták őket ebben az előadásban, de nekik talán már a múlt század nagy világsztárjai maguk sem mondanak sokat. Jobb emlékezetű öregeknek viszont ez a mostani előadás elég tanulságos. A különbségeket akár jelképesnek is érezhetjük. Külsőségeiben mintha a réginek a paródiája lenne. Horgas Péter díszlete a legszükségesebbekre korlátozódik. Bujdosó Nóra meg a jelmezkeretet nyilván Marlene eleganciájára volt kénytelen költeni.
Bár ez elég is. A szegényességnek is megvan a maga varázsa. A kopott produkció illik Piafhoz, a párizsi utcák szürke kis verebéhez, aki ezúttal csak lélekben emelkedik a fénybe, a csillogó-villogó világhírről, a sikerről csak beszélnek. Vagy mi gondoskodunk róla a nézőtéren. A mi lelkesedésünkről meg Botos Éva gondoskodik. Ő játssza, énekli Edith Piafot. Hihetetlen energiával. A szélsőségek feszültségei sülnek ki minden dalában. Mintha valóságos ősrobbanás fenyegetne az apró teremben. Miközben a külseje, maszkja, öltözéke szinte karikatúra. A jelentéktelenség olyan tömény sűrítménye, hogy az már vakít. Kecskés Karina kevéssé hálás feladata, hogy mellette a rikító jellegtelenséget képviselje Piaf féltestvére, sortársa, kísérője és ápolója szerepében. Botos-Piaf lelke viszont sokrétű. Kétségbeesett erő, hit, magabiztosság párosul gyermeteg drukkal és a sokat látottak elemi pesszimizmusával. Hisz magában, de nem hisz a világban. Tudja is, meg nem is, hogy mit ér a hangja, mit ér az egyszeri, a kisemberi létet magába foglaló személyisége.
A darab két világnagyságot ígérő címe kicsit megtévesztő. Marlene csak ellenpontként van jelen. Ebben az előadásban különösen. Nagy-Kálózy Eszter olyan rezerváltan adja a csillogó nagy sztárt, mintha ott sem lenne. Így az sem különösebben feltűnő, hogy alkatától idegen a német tábornoklány feszes, érdes keménysége. Az ő Marlenéje finom és kulturált.
A Piaf énekeskarrierjét egyengető férfiakat, a felfedező Leplée-t és a szövegíró Raymondot Marton Róbert olvasztja lényegében egyetlen lelkesedő, rajongó, segítő, óvó, olykor reménytelenül szerelmes és reménytelenül prózai társsá. A világsztár szerencsétlen szerelmeit, a repülőbalesetben meghalt bokszolót és a művésznek születetten tehetségtelen fodrászt, akiből Piaf énekes partnert szeretne faragni, az ifjú Nagy Dániel Viktor igen színesen, érdekesen különíti el egymástól.
