Vidám gengszterváltók
A játéktér kör alakú porond, melyet hátul verandát imitáló ácsolatok szegélyeznek. Fölül cirkuszi sátrat jelző vászon körül játék vasút köröz minden felvonás elején, miközben a Vudku együttes cigánybandának öltözve teremt vidám hangulatot. A kertet néhány korlát és egy kevés zöld fölbukkanása különbözteti meg a szobától. Horgas Péter díszlete elsősorban elvontságokat jelez, kevésbé próbál valószerű helyszínt mutatni. Véleményt mond az elkövetkező küzdelmekről. A vonat akár a szövegben egyszer emlegetett vasútépítésre és a hozzá nyilván kapcsolódó panamára is utalhat. Osztrovszkij 1875-ből való darabja ugyanis nem pusztán az örök farkas-bárány viszonyról beszél, hanem inkább arról a stílusváltásról, amely ebben a viszonyban az iparosodással, a kapitalizálódással bekövetkezett. Murzaveckaja földbirtokosnő és csatlósa, a Csugunov nevű zugügyvéd pravoszláv szenteskedésbe, a nagy orosz lélek érzelmességébe csomagolva rabol, az újgenerációs farkasok, Glafira, a szegény rokon és Berkutov, a gazdag üzletember nyílt, cinikus számítással. Az előbbiek talán még hiszik is, amit mondanak, az utóbbiak meggyőződéssel kétszínűek. Az ösztönös farkasok helyét racionálisak veszik át, s az utóbbiak az előbbieket is fölfalják. A pesti nyelv precíz tömörséggel gengszterváltásnak nevezte, amikor nálunk ilyesmi történt. Akár arra is célozhatna Osztrovszkij komédiájának mai előadása.
Valló Péter rendezése azonban nincs tekintettel sem a díszlet jelzéseire, sem a darab mélyebb rétegére. A színen hatékonyan derűs vígjáték folyik, dupla boldog véggel. A párok egymáséi lesznek, a bamba birkák örülhetnek, hogy fölfalták őket, hiszen úgysem tudnának mit kezdeni az életükkel. A szép és gazdag özvegy még boldog is lehet, hogy egy jellemtelen alkoholista helyett erős, célratörő, dolgait biztos kézzel intéző férjet kap, az idealista békebíró pedig megérdemli, hogy álomszuszék agglegény helyett papucsférj legyen egy energikus asszony oldalán. Az erkölcsi mérték valahogy elsikkad a mulatságos jelenetek között. Benedek Mari ruhái jellemekhez, helyzetekhez igazodnak, korhoz nem. A nők régies és ironikus fartömést viselnek, a férfiak semleges, huszadik századi öltönyöket hordanak. Együtt nem időtlenséget, hanem időzavart sugallnak.
A kizárólag intrikáinak és vagyonszerző akcióinak élő és ennyiben valóban aszketikus vénkisasszonyt Almási Éva a képmutatás, az arcára fagyott álca szigorával adja, Szombathy Gyula mulatságosan keveri a vallási alázatosságot a szolgai megalázkodással és sírós érzelgősséggel. Szávai Viktória a szép és gazdag özvegy tanácstalan oktalanságához számtalan színt talál, Szervét Tibor viszont a kimért prakticizmust takarékos színészettel támogatja meg. Csányi Sándor a vicces részegség és az alkoholista jellemgyengeség változataival mulattat, Martin Márta egy féleszű öregasszony tehetetlenkedésével fakaszt nevetést és szánalmat. Gazsó György és Wéber Kata együtt nagyon szórakoztatóak, amikor a hálóját kivető leányzó nyíltan elősorolja a hiába fölöttébb éber békebírónak mindazon női praktikákat, amelyeknek úgysem fog tudni ellenállni.
Boldog gengszterváltók.
