Kultúrcunami Debrecenben

A kiállítások mellett szeptemberben számtalan koncerttel, foglalkozással, különleges tárlatvezetéssel várja látogatóit a MODEM.
Az október 5-ig megtekinthető A fenséges geometriája című kiállítás Kassáktól Csontváryig felsorakoztatja a magyar avantgárd és a kortárs művészet darabjait, az Antal-Lusztig és Vass László különleges gyűjteményeiből válogatva. Az érdeklődőknek szeptember 7-én lehetőségük nyílik egy rendhagyó, ingyenes tárlatvezetésen is részt venni, Vass László műgyűjtő vezetésével.

A több mint száz munkát magába foglaló Alföld. Történetek kétszáz év magyar képzőművészetéből című kiállítás szeptember 21-ig megtekinthető. Soha együtt nem látott remekművek, mint Csontváry Koszka Tivadar, Mednyánszky László, Lotz Károly, Tornai János, Koszta József, Hollós László és Fényes Adolf munkái mesélnek az alföldi festészetről: hagyományhűségről és progresszióról.

Szeptember 11-én egy felnőtt múzeumpedagógiai foglalkozás keretében a résztvevők alaposabban megismerkedhetnek egy-egy mű apró részleteivel, amelyek máskor elkerülhetik a nézelődő tekintetét, illetve különböző művészeti technikák kipróbálására is lehetőség nyílik. Szeptember 20-án pedig Szomjas György filmrendező vezeti végig az érdeklődőket, amelynek során a rendező Talpunk alatt fütyül a szél című filmjét is levetítik.

A Kert-mozi sorozatban először Wim Wenders Kívül tágasabb, majd Jim Jarmusch Hervadó virágok című filmjét vetítik, a vetítéseken való részvétel ingyenes.

Hétvégente a gyermek-foglalkozások és az izgalmas tárlatvezetések mellett a zene kapja a főszerepet. - írja a Librarius.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.