Különleges dzsesszkoncert a Trafóban

A norvég improvizatív dzsessz két úttörő zenekara, a Huntsville és a Cakewalk lép fel szombaton a Trafóban. A két trió most látogat először Magyarországra.

"Ma annyira elmos mindent a tömegkultúra, hogy a Trafónál külön feladatunknak tartjuk megmutatni azokat az értékeket, amelyek a mainstreamtől eltérnek. Barcelonát is akkor ismeri meg az ember igazán, ha letér a Rambláról. De egy kicsit olyan is ez, mint a kisebbségi jogok védelme, hiszen a zenében is vannak kisebbségek" – nyilatkozta Szabó Bálint, a Trafó zenei programfelelőse a két norvég trió koncertje kapcsán, hozzátéve, hogy a "norvég vonal" mindig is nagyon erős volt a Trafóban.

"A mostani koncertre a skandináv ország egyik legmeghatározóbb dzsessz- és improvizatív zenei kiadója, a Hubro által terjesztett két triót hívtunk meg. Közülük a Huntsville a régebbi és ismertebb, ők már az 5. lemezükkel turnéznak, ezt adják elő nálunk is. A Cakewalk egy fiatal csapat, ugyanúgy trió, akiknél a Huntsville gitár-basszusgitár-dob felállásához képest a szintetizátorok is megjelennek" – magyarázta.

Ami a két csapat zenéjét illeti, azt nehéz kategóriákban leírni. "Ha vannak is ismerős dallamok, és közben asszociálsz is zenekarokra, az embernek mindvégig az az érzése, hogy ilyet még nem hallott. Persze a kritikusok címkéket aggatnak rájuk, a Huntsville-t például 'absztrakt drone', 'jóga country' és 'krautrock' jelzőkkel illették, a Cakewalk zenéjét pedig 'ipari elektronikus zenének' és 'unortodox posztpunknak' nevezték, és egyes vélemények szerint olyan a hangzásuk, mint amilyen a Radiohead lenne Thom Yorke nélkül. De végső soron egyik címke sem talál teljesen".

A szombat esti koncerten a két csapat körülbelül egy-egy órát játszik szünettel elválasztva, és lemezeik is kaphatók lesznek, a Hubro ugyanis elkötelezett a fizikai formátum – CD, vinyl – fenntartása mellett.

A tervek szerint a norvég tematika továbbra is erős lesz a Trafóban, évente legalább egy ilyen koncertet feltétlenül szeretnének.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.