Gyöngék voltak a pályázók, nincs MODEM-főkurátor

Senkit sem neveztek ki a valaha jobb napokat látott debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ élére főkurátornak, amit a Déri Múzeum azzal magyaráz, hogy a pályázatok nem érték el a megfelelő színvonalat.

Május 31-én lejárt az a pályázat, amelyet a debreceni Déri Múzeum vezetése hirdetett meg a MODEM főkurátori állásának betöltésére, ám nem hirdettek eredményt, a múzeum szerint ugyanis a pályázatok „nem érték el azt a megfelelő színvonalat és minőséget, ami elvárható e pozícióban”.

Mint beszámoltunk róla, a korábban országszerte elhíresült MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központot – tulajdonképpen teljesen érthetetlen módon – mára lényegében leépítette a debreceni városvezetés. Évekkel ezelőtt még országosan is kimagasló látogatószámot produkált, kiállításai pedig szenzációszámba mentek – elég, ha csak az Aba-Novák-tárlatra, vagy Bukta Imre életmű-kiállítására gondolunk – ma pedig egyetlen tárlat látható ott, maga az épület pedig a Déri Múzeum fenntartásába került.

A Déri pár hónapja pályázatot írt ki „muzeális kiállítóhely főkurátori megbízatására” egyéves időtartamra azzal a céllal, hogy a főkurátornak kialakítsa a MODEM szakmai tevékenységét, elkészítse a koncepcióját, s kiválassza az időszaki kiállítások kurátorait. Feladata volna a MODEM kiállítási tevékenységének, a kapcsolódó rendezvények és a kiállításokhoz készülő kiadványok megjelentetésének szakmai felügyelete, ezen túlmenően meghatározza a Déri Múzeum modern és kortárs gyűjteményezési stratégiáját, szakterületét illetően vezeti és irányítja a külföldi és hazai társintézményekkel való kapcsolattartást.

A pályázat eredményével kapcsolatos érdeklődésünkre Angi János, a Déri Múzeum igazgatója azt válaszolta: a főkurátori állást nyílt pályázaton hirdették meg annak érdekében, hogy a múzeum mindenki számára lehetőséget biztosíthasson az állás betöltésére. Hozzátette: érkeztek jelentkezések, ám „a múzeum vezetése szakmailag úgy ítélte meg, hogy azok nem érték el azt a megfelelő színvonalat és minőséget, ami elvárható e pozícióban”.

A főkurátori munkakör betöltése okán a múzeum és a polgármesteri hivatal között egyeztetés indult.  Angi János cáfolta azon értesülésünket, hogy a pályázatra senki sem adott be jelentkezést.  

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.