David Lynch visszatér a Twin Peakshez

A rendezőnek sikerült megegyeznie a Showtime csatornával, így a Twin Peaks folytatásával kapcsolatos, sok fordulatot vett történet jelenleg úgy áll, hogy a sorozat atyja visszatért az alkotók közé, sőt, az összes epizódot ő rendezi majd. Ezt maga Lynch jelentette be Twitter-oldalán, ahol a sorozat egy szállóigévé vált mondatát kicsit megvariálva közölte: „a pletykák nem azok, amiknek látszanak...”

A hírt Kyle MacLachlan is a Twitteren üdvözölte, és mindenkit biztosított arról, hogy Dale Cooper is szerepel majd a folytatásban. A sorozatot gyártó Showtime megerősítette: Lynch valóban visszatért, sőt, az összes epizódot ő rendezi majd. A csatorna azt is elárulta, a tervezett kilenc epizódnál több része lesz a Twin Peaks harmadik évadának.

Lynch visszatérése azért is nagy szó, mert - ahogy arról mi is írtunk -  sokáig úgy tűnt, hogy a rendező-producer nem vesz részt a Twin Peaks folytatásának munkálataiban, mivel az anyagiakról nem tudott megegyezni a Showtime-mal. Erről először egy ausztrál közönségtalálkozón mesélt. Akkor még egyszerűen csak aggodalmát fejezte ki a munkálatokkal kapcsolatban, később azonban már egy Twitter-üzenetben jelentette be, hogy a pénzről kialakult nézeteltérések miatt nem lesz a rendezője a Twin Peaks kilenc epizódra tervezett folytatásának. Mint akkor írta, nem kapott elegendő fizetséget arra, hogy úgy készítse el a filmet a forgatókönyvből, ahogyan azt érzése szerint meg kellene csinálni.

David Lynch
David Lynch
Lucas Jackson / Reuters

Döntését közölte a színészekkel is, akik annyira elszomorodtak a hír hallatán, hogy egy videóban üzenték meg, milyen lenne a Twin Peaks David Lynch nélkül. (Hogy csak két példát említsünk, olyan, mint a kutya ugatás, vagy a sorozat emblematikus cseresznyés pitéje cseresznye nélkül.) Több se kellett, hogy a közösségi oldalakon elinduljon a #SaveTwinPeaks mozgalom, amelynek keretében finom utalásféleképpen Ray Wise (ő játszotta Laura Palmer apját) is posztolt egy képet a Twitter-oldalán,  amelyen Lynch-csel együtt látható.

A Showtime a kialakult körülmények miatt szomorúságának adott hangot, de reményét fejezte ki, hogy megmentheti a Twin Peaks sorozat folytatását úgy, hogy mind Lynch, mind a társszerző Mark Frost is marad. Úgy tűnik, a megmentésre irányult akciók és Lynch tárgyalásai a csatornával eredményesek voltak, így a Lynch-Frost alkotópáros közös munkával teremtheti újra az amerikai-kanadai határon fekvő képzeletbeli kisvárost.

A bemutatóra valamikor 2016-ban lehet számítani, a sorozat befejezésének 25. évfordulóján. Gyanítjuk, a 2. évad utolsó epizódjában Laura Palmer nem véletlenül ígérte meg Cooper ügynöknek, hogy 25 év múlva újra találkoznak.

A Twin Peaks 1990-ben és 1991-ben két évadot ért meg. A történetben a Kyle MacLachlan által alakított Dale Cooper FBI-ügynök egy brutálisan meggyilkolt fiatal lány, Laura Palmer ügyében nyomozott a képzeletbeli, titokzatos Twin Peaks városkában. A sorozat három Golden Globe-díjat kapott. Lynch 1992-ben Twin Peaks – Tűz, jöjj velem! címmel mozifilmet is készített a tévésorozat nyomán, amelyet a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában mutattak be.

A sorozat többé-kevésbé az akkori gyártó, az ABC producereinek a jóvoltából ért véget, akik az Öböl-háborúról szóló közvetítések miatt először ide-oda dobálták a műsorsávok között, aztán az emiatt csökkenő nézettséget azzal akarták újra fellendíteni, hogy belenyúltak a forgatókönyvbe, és így derült ki az évad közepén, hogy Laura Palmer gyilkosa kicsoda. 1990-ben a Twin Peaks még az egyik legnézettebb amerikai televíziós műsor volt, ahonnan a második évad közepére a sereghajtók közé zuhant.

A mindössze két évad és az összesen 29 rész ellenére a Twin Peaks felbecsülhetetlen hatást gyakorolt a világ televíziózására. Erről Jane Tranter, a BBC Worldwide Productions igazgatója úgy vélekedik, a televíziózásban tízévenként tűnik fel egy olyan jelenség, amely megváltoztatja, ahogyan a műfajról gondolkodunk, és a kilencvenes években ez a jelenség a Twin Peaks volt. „És ahogy egy író egyszer mondta, a Twin Peaks nagyon-nagyon elkezdett baszakodni a fejeddel” – idézi Trantert a Guardian.

Az új széria napjainkban játszódik és régóta várt válaszokkal is szolgál majd – közölte a Showtime.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.