Csak másfél évadra adják oda a Vígszínházat

Tarlós István már utalt rá, hogy a kampány miatt felfűtött hangulatban nem kéne a Vígszínház igazgatójáról dönteni, most a megoldást is megtalálták a városházán.

A Vígszínház igazgatói posztja 2014 februárjától megüresedik, így pályázatot kell kiírni annak betöltésére. Első nekifutásra a fővárosi közgyűlés a kiírást érvénytelennek nyilvánította, közlésük szerint a regnáló Eszenyi Enikő és a Szolnokról igényeit bejelentő Balázs Péter elképzeléseit is hiányosnak találták. Akkor a szokásoknak megfelelően hosszabb távra tervezték eldönteni, ki állhat a körúton álló nagy múltú színház élén.

Eszenyi Enikő
Eszenyi Enikő

Most megjelent az igazgatói posztra kiírt második pályázat - ahogy arra a vs.hu felhívta a figyelmet. Ebben az olvasható, hogy a nyertes jövő februártól 2015 június 30-ig vezetheti a kulturális intézményt, vagyis kevesebb mint másfél évig. Magyarul a most futó évadon túl még egyet határozhat meg a pályázat során megtalált igazgató.

A kiírás azt valószínűsíti, hogy a főváros átmenetileg letett arról, hogy Eszenyi Enikőt leváltsa. Ez a tavaszi parlamenti és az őszi helyhatósági választások miatt komoly kockázatot jelenthet a jobboldali városvezetés számára. A 2014 őszén felálló új budapesti közgyűlésre marad így a döntés a Vígszínházról - Balázs Péter komoly hiányosságokat mutató pályázatáról így közvetve a választók is véleményt mondhatnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.