Balázs Péter pályázata: A stílus maga az ember
Jövő január végén jár le Eszenyi Enikő ügyvezető igazgatói megbízása a Vígszínház élén. A fenntartó főváros által kiírt pályázatra a jelenlegi igazgató mellett a szolnoki Szigligeti Színház direktora, Balázs Péter is pályázott. Míg Eszenyi elképzelései elérhetőek az interneten, addig Balázs nem hozta nyilvánosságra az elképzeléseit.
A pályázatokat úgynevezett szakmai bizottság véleményezte, javaslataikat figyelembe véve vélhetően csütörtökön dönt a fővárosi közgyűlés. A Színházművészeti Bizottság delegáltja Bodrogi Gyula, Csiszár Imre, Piros Ildikó, valamint Reviczky Gábor volt. Az utóbbi információnk szerint nem ment el a meghallgatásra, levélben küldte el szavazatát, amelyet nem vettek figyelembe. Az Emberi Erőforrások Minisztere képviseletében dr. Révész Mária (miniszteri kabinet, politikai főtanácsadó) jelent meg, a Vígszínház Nonprofit Kft. társulatát Csőre Gábor, a teátrum Színházi Dolgozók szakszervezeti bizottságának delegáltja képviselte. A munkáltatói jogkör gyakorlója képviselőjeként Orbán Gyöngyi fővárosi képviselő és Németh Szilárd kulturális és turisztikai tanácsnok vett részt az elbírálásban.
A szakmai bizottság szavazati aránya titkos, de lapunk információja szerint Balázs Péter pályázatát hárman támogatták, ketten tartózkodtak, ketten nem szavaztak. Eszenyi Enikő pályázatát hárman támogatták, ketten nemmel szavaztak, egy bizottsági tag tartózkodott, egy fő pedig nem szavazott.
Hétfőn a 168ora.hu-n megjelent a szocialisták fővárosi képviselőjének a nyilatkozata. Tüttő Kata elolvasta a pályázati dokumentációt, amelyből kiderült: Balázs Péter a pályázati határidő lejárta után több mint egy héttel nyújtotta be a pályamű egyik fontos elemét, hiánypótlásra viszont nincs lehetőség. Ezzel azonban egyáltalán nem foglalkozott a szakmai zsűri.
A Népszabadság birtokába került Balázs Péter pályázata. A színész-rendező-igazgató szerint a Vígszínházat talpra kell állítani a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. Mint írja: „...mind a Víg, mind a Pesti Színházban valami „jópofa” ötlettől vezérelve, talán figyelemfelkeltésből, az „Í” betűkön az ékezet lefelé van jelölve: Mit is akarhat ez jelenteni? Trendi? Vagy csak a betérők csevegése? Valahogy így? „Nézzetek ide, jaj de furcsa, ez egészen más, mint a megszokott! Ez valami új lesz, menjünk be, és kérjünk olcsó jegyet! Bóklászhatunk is az öltözők és a színpad félhomályában. Nini! Ezek színészek, őt már láttam, hogy is hívnak? Na mondd már, te az életben sokkal soványabb és öregebb vagy, stb...”
Balázs Péter a Vígszínházi szellemet hiányolja, amely elmondása szerint azt jelenti: „elegáns önérzet, irtózás a rikító plakáttól és a felelőtlen ígérgetésektől.”
Hogy milyen színházban gondolkodik a jelölt, arról megtudtuk: „A családoknak kínálunk, csinálunk színházat, általános, katartikus, transzcendens, jellemfejlődésre, nagy alakításokra alkalmas színpadi műveket, melyek erkölcsi tanulsággal szolgálnak minden esetben, ha műfajilag sokszínűek is.”
Akárcsak az elmúlt idők több igazgatói pályázatából, az övéből is kiderül: színházi eszménye szerint a többséget kell örömhöz juttatni a színházban. Tudnia kell a közönségnek: van remény. A Vígszínház minden derűs magyar polgár színháza kell hogy legyen, valamint a derűs íróké és a derűs színészeké is. Balázs Péter szerint „Brecht elkopik, Molnár Ferenc színháza ragyog. Brecht színháza ugyanis kívülről, objektíven, absztrakt módon szemlélte az életet, így egyvalami kimaradt műveiből: a szeretet.”
A dolgozatban az is olvasható, hogy a direktor nemcsak azért pályázik a Vígre, mert 1970-ben Várkonyi hívta ide, hanem mert szeretné a Szent István körúti teátrum legtisztább hagyományait visszaállítani. Ez elképzelése szerint annyit tesz: „A legmagasabb irodalmi színvonalon ábrázolt finom-fanyaran ironikus világ, az emberi kapcsolatok érzékletes kibontása, tabuk nélkül, nagy formátumú domináns színészi és elegáns, nagyvonalú rendezői alkotómunka révén.”
A hagyományokat szeretné ápolni: „A hagyományos polgári színház nem poros, nem rozsdás, hanem patinás.” Mint írja: a műsorterve „konzervatív”. A nagyszínpadon nincs helye kísérletezgetésnek, rossz értelemben vett önmegvalósításnak, ferdítésnek, úgynevezett „átdolgozásoknak”. El kell játszani a darabot, ahogy papírra vetették. A színházában együtt gondolkodnak, egészséges egyensúlyban van a szórakoztatás, az elgondolkodtatás és a nevelés is!
Mint írja, a vígszínházi stílust már megfogalmazta Szolnokon, ahol hat éve sikeres színházat visz. Ebből kifolyólag szeretné megtartani a kapcsolatot a Szigligeti Színházzal, koprodukciókban gondolkodik – a szöveg szerint: Broadway-off Broadway bemutatási móddal, a költségek megosztásával.
A hagyományokat folytatva magyar szerzőkkel szeretne együttműködni, és megtalálni a XXI. század Heltai Jenőjét és Molnár Ferencét. Egyrészt drámaíró pályázaton, másrészt az új generáció kinevelésére írói műhelyt és színházi ügynökséget, kiadót is működtetne. Ezzel lehetőséget adna évi három fiatal, tehetséges írónak a fejlődésre, együttműködésre pályakezdő színészekkel. Menedzselné őket, ösztöndíjat adna, ugyanakkor a hároméves képzés után elvárná, hogy további művekkel gazdagítsák a Vígszínházat. Az összegyűjtött művekből kötetet adna ki, sőt kiadója húsz évre lekötné a drámaírókat.
Nemcsak az új generációt, hanem természetesen a színház működését is segítené: impresszáriókat hívna a jelentős előadásokra, valamint a Víg és a Pesti nagyszabású vendégjátékok helyszíne lenne, de nem mellékes a külföldi fellépési lehetőség sem. Fontos szerepe lehetne a színháznak az olvasás népszerűsítésében az internetes világban, ahogy az óvodásokra is gondolnának kis mesékkel, tanulsággal járó történetekkel. A nagyobbaknak a színházi vetélkedők szólnának, valamint az interaktív zenés oktató-szórakoztató, színházra nevelő matinéfoglalkozások.
Mint a pályázó írja: „A gyerek és ifjúsági produkciókban nem mindig váltak be az előző vezetés kísérletei. De hogy integráljanak egy fiatal közönséget, mindenképpen megtartandók.” Színházi vetélkedők létrehozásában ugyancsak gondolkodik.
Az ifjú színészek pályakezdésének ugyancsak hátteret ad. Erre hoznának létre egy Vándortársulatot, amelynek előadásaival a vidéki kőszínházak műsorkínálatát színesítenék. Továbbá együttműködnének a közszolgálati tévével.
Az első évadokban olyan művek színpadra állításában gondolkodik Balázs Péter, mint a Vígben a Szent Johanna, Az ördög, az Országúton és a Hello, Dolly! A Pestiben a Kaktusz virága menne, a Sárga liliom, az Egerek és emberek és egy Csukás-ősbemutató. A házi színpadon az Őrült naplóját tűznék ki és egy pályázatnyertes darabot.
Fontosnak tartja, hogy a szerinte elvesztett nézőtömeget visszanyerje a Víg, kiegyenlítse a színház negatív mérlegét. A kiadások csökkentése mellett teszi le a voksát, a pénzügyi eszközök hatékony feldolgozását emeli ki. Az ingatlan után a fővárosnak fizetett bérleti díj csökkentését szükségszerűnek tartja. Reményei szerint az új marketing stratégia a látogatottság és a fizető nézőszám növeléséhez vezetne. Támogatói nyilatkozatot nem csatolt pályázatához, mondván, nem hiszi, hogy ez nagy súllyal esne a latba, és nem is szeretné, ha az döntené el a pályázat, azaz gondolatai, tervei sorsát, hogy ki pártolja.
Balázs Péter pályázatának mottója: A stílus maga az ember.
