MAGAZIN: Ha ma népszerű szeretne lenni, akkor is a színészetet választaná?

MARGITAI ÁGI: De nem az a lényeg, hogy népszerű akarok lenni, hanem hogy olyan hivatást válasszak, amelyet szeretek. Az egy másik kérdés, hogy csak úgy tudom csinálni, ha közben megismernek és megszeretnek. Nagyon sajnálom a mai fiatal kollégákat. Eszméletlenül jó képességű emberek, színházban az egész világirodalmat lejátsszák. És mégsem ismerik őket igazán. Egyre szűkebb réteg jár színházba. Ez borzasztó.

LAKNER ZOLTÁN: Szerintem csak arról van szó, hogy ma már nagyon sok csatornája van a szórakozásnak, az időtöltésnek. Azt nem állítom, hogy ezeken a csatornákon ne jöhetne át sokkal több kultúra, meg egyáltalán, minőség. Mindenesetre a magyar színház vagy a magyar film nem ugyanazt jelenti, mint régebben.

MARGITAI ÁGI: Akkoriban sokat jártam szavalni vidékre, és emlékszem, hogy a legkisebb településeken is komoly érdeklődés volt az irodalom iránt.

LAKNER ZOLTÁN: Erről jut eszembe, hogy nem először találkozunk. Egyszer együtt utaztunk egy vonaton. Úgy emlékszem, maga valamilyen szerepet tanult. Az évfolyamtársam mesélni kezdte, hogy előző nap látott valamit, amiben az a színész játszott, aki József Attilát szokott szavalni. De a neve sehogy se jutott eszébe. Erre maga fölnézett a papírjaiból, és rövidre zárta: Jordán Tamás. Amúgy én sem örülök neki, hogy ebben ekkorát változott a világ. Tudnék mondani színészeket a korosztályomból, akiket nagyon szeretek, és ha a hetvenes évek magyar színházi vagy filmes közegében dolgozhattak volna, szupersztárok lennének.

MARGITAI ÁGI: Ma nincsenek színészsztárok. A színészi szakma itthon elvesztette a rangját. A színházi előadások nincsenek szem előtt, de azt hiszem, a filmek sem. Helyettük celebeket nézhetünk a tévében.

MAGAZIN: Elvállalna egy szerepet egy igényes szappanoperában?

MARGITAI ÁGI: Ez övön aluli volt. Mit tart igényes szappanoperának? Persze biztos lehet azt jól is csinálni. De nem ez a fő vágyam. Jó filmekben szeretnék játszani. Nemrég kaptam is egy négynapos feladatot Török Ferenc új munkájában. Senki szigete a címe, egy cirkuszos bolondos özvegyét alakítom benne. Nagyon jó szerep, iszonyúan felszabadított, még improvizálásra is volt alkalmam.

MAGAZIN: De akkor ott a kérdés: ki népszerűbb ma? Egy színész vagy egy tévében is látható politológus?

MARGITAI ÁGI: Nem tudom, de egyre több politológust ismerünk. Ha nézzük őket. Én szoktam.

LAKNER ZOLTÁN: Azért mi inkább rétegcelebek vagyunk. És csak egy darabot látnak abból, amit csinálni szoktunk. A tévészereplést. Előfordul, hogy az embert teljes mértékben ezzel azonosítják. Egyszer azt mondtam egy tévészerkesztőnek, miután megbeszéltünk egy szereplést, hogy most még leülök, és megírok valamit. Teljesen ledöbbent: Te dolgozol? De hát te egy sztár vagy! Nem akartam mondani neki, hogy abból a semmiből, amit a tévészereplésért fizetnek, nem élnék meg.

MAGAZIN: Mikor indult meg ez a politológusi előretörés a médiában?

LAKNER ZOLTÁN: A nyolcvanas évek végén, a rendszerváltás idején, amikor ez a fajta kinyilatkoztató, hírmagyarázó, véleményvezér szerep fontos lett a tévében. Mostanra viszont eljutottunk sajnos oda, hogy a politikusok a legritkább esetben ülnek le egymással vitatkozni. Kényelmesebb nekik egy csövön keresztül kifelé beszélni, lehetőleg az őket támogató televíziókban. Egy normális, demokratikus kultúrában ezt nem engedhetnék meg maguknak. Hiszen az is a dolguk, hogy vitatkozzanak. Így aztán a médiában politológusokkal játszatják el a politikusi szerepet. Fejtsék ki ők a pozíciókat, és vitassák meg egymással.

MAGAZIN: A politikusok egymással nem akarnak leülni, vagy a reflektív szerepet nem vállalják föl?

LAKNER ZOLTÁN: Ismerek hazai pártot, amelynek nagyon kevés valódi politikusa van, a legtöbben funkcionális szóvivők, önálló akarat nélkül, akik fölmondanak egy szöveget. Megzavarja őket, ha valaki szemben ül, és belekérdez. De a közéletet ma amúgy is fekete-fehér álláspontok jellemzik. Miközben a magyar történelem, a magyar politika legfontosabb sajátossága, hogy nagyon összetett, nagyon szilánkos.

MAGAZIN: Gyakran előfordul, hogy egy társaságban azzal fogadnak, mit szólok egy politológus valamelyik kijelentéséhez. Miért ezt mondta? Miért így mondta? Ma rosszul beszélt. Most szuper volt.

LAKNER ZOLTÁN: Ceglédi Zoli mondta egyszer, hogy a show-biznisz része vagyunk. Ő még jobban belefolyt, mert a Heti Hetesben is szerepel. Ez szerepfelfogás kérdése is, de a dolog ezzel jár, hiszen amit az ember maga körül lát, az beszédtéma otthoni társalgásoknál is.

MAGAZIN: Régen arról beszélgettünk volna, milyen volt Margitai Ági a heti tévéjátékban. Vagy milyen könyveket ajánlott Ungváry Tamás. De ma ő is „politológus”.

LAKNER ZOLTÁN: A politika népszerű téma, bármennyire utáljuk is. Érezzük, hogy sokban tőle függ az életünk. Megoldásokat várunk a politikusoktól, de közben a leglesújtóbb véleményünk van róluk. A civil aktivitás meg igen alacsony szintű. Az emberek konszenzusra vágynak, utálják a vitákat, pedig a versengő politikában bizony vitatkozni kell egymással.

MARGITAI ÁGI: Márpedig a konszenzusnak ki kell alakulnia, mert különben ki tudja, meddig tartunk ott, ahol tartunk. Addig itt nem lesz rend, amíg nem értjük, hogy együtt élünk ebben az országban, együtt kell csinálnunk vele valamit.

LAKNER ZOLTÁN: Egyetértek, de a minimálisan szükséges konszenzusnak is vitában kell kialakulnia. Aztán jöhet a többi. A lényeg az, hogy mindig hajlandók legyünk egymással megegyezni. Ma a politikai szereplők a konfrontálódásból szeretnek hasznot húzni, a társadalom meg hagyja. Amikor a 20 éves hallgatóm is azt mondja, majd ott fönn eldöntik, kapok egy laza szívinfarktust.

MAGAZIN: A mai kulturális életbe mennyire hatol be a politika?

MARGITAI ÁGI: Abszolút. Jelen volt az „átkosban” is, de a vége felé már nem ennyire. Társulathoz nem tartozom, nap mint nap nem kell átélnem, tudom, mekkora a megosztottság. Azért a színház még mindig elég liberális közeg. Meg egy darabot színre vinni azért mégiscsak egy közös cél. Ha eldől, mit játszunk, ki a rendező, kik a partnerek, gőzerővel dolgozunk.

MAGAZIN: Sosem érezte, hogy politikai szerepet kell vállalnia, esetleg rendezvényeken kéne fellépnie?

MARGITAI ÁGI: Nem vágyom rá. Azért sem, mert már nem szeretek szavalni.

LAKNER ZOLTÁN: De vajon érdemes-e kiemelni a művészeket a politikai szerepvállalásban? Az asztalosoktól is meg lehetne kérdezni, vállalnak-e politikai szerepet. Itt állampolgári attitűdről van szó.

MARGITAI ÁGI: Igen, az a kérdés, hogy valaki mint állampolgár aktív-e egy ország életében. Ha igen, az a munkájában is megjelenik.

LAKNER ZOLTÁN: Ha egy színházigazgató azt mondja, hogy az emberek nem akarnak a hétköznapok problémáival foglalkozni, és ezért szépséges, búfeledtető dolgokat kell nekik mesélni, nyilván nem fog olyan darabot választani, amely azt sugallja, hogy közöm van a társadalmi folyamatokhoz. De az állampolgári attitűd szempontjából nincs különbség a színész és az asztalos között. A színház többet tud tenni ez ügyben, mert szólhat a közéletről, de ennek alapja is az, hogy jelen van-e az állampolgári öntudat. A lényeg, hogy az állampolgárok úgy gondolják-e, hogy a politika csak a politikusok homokozója, vagy a közélet egy szélesebb tér.

MAGAZIN: Úgy látom, a művészvilág nem érzi igazán úgy.

MARGITAI ÁGI: Ezt nem gondolnám. Csak nem mindig van rá alkalom. A művészet drága dolog. Ez finanszírozási kérdés is. A filmesek sokszor évekig várnak, hogy egy mozit megcsinálhassanak. Nagyon irigylem a román filmeseket. De a sikerükhöz az kellett, hogy csoportban tudjanak jelentkezni a tehetségek, csak így erősödhet meg egy áramlat. És akkor a dolog nagyon megszólal. A magyar filmnek is volt ilyen periódusa. Az olaszok az ötvenes évek elején vezették a ranglistát, aztán jöttek a franciák az új hullámmal, később meg például a dánok. Ilyenkor az alkotók hatnak egymásra, és a közönségnek is megnő az érdeklődése a művek, azokon keresztül pedig a művészek társadalmi érzékenysége iránt.

MAGAZIN: Ma egyesek inkább azt választják, hogy politikai erőkhöz csatlakoznak. Főleg, ha azok hatalmon vannak. Pedig ezzel csak megosztó figurává válnak a kulturális életben.

LAKNER ZOLTÁN: A 2012-es amerikai elnökválasztáson Clint Eastwood, sokakat nagyon meglepve, egyértelműen a republikánusok oldalára állt, fel is lépett elnökjelölő konvención. Csakhogy Clint Eastwood nem az amerikai állam pénzéből dolgozik. A mi sztoriaink azért rosszabb ízűek, mert egy művész gyakorlatilag a pénzügyi forrásait szerzi meg azzal, ha kiáll a hatalmon lévő párt politikája mellett. Állást szerez, ahol aztán ő oszthat állást, ha bekerül bizonyos helyekre, pénzt is oszthat másoknak, amivel azok munkáját is befolyásolhatja, és ettől az egész borzasztó keserűvé válik.

MAGAZIN: Akkor beszéljünk inkább arról, mire fogékony a mai közönség. Sokat játszik vidéki színházakban is, országosan is lehet erre rálátása.

MARGITAI ÁGI: Most már keveset játszom vidéken, mert fáradt vagyok. Csak akkor megyek, ha a produkciómnak vendégszereplése van, szóval, ma már visznek. Mit mondhatok erről? Volt, mikor remek költőkkel jártam le szavalni. Említettem már, hogy akkor a kisebb helyeken is szétverték értünk a házat. A mai vidéki színházi közönség inkább a könnyedebb műfajokra vevő, csakúgy, mint a pesti. Az operett nagyon jól működik, sokan járnak, jók az előadások, és minden nagy színház mozdul a zenés darabok felé, a prózai előadások egyre inkább a kisebb színházakba, stúdiókba szorulnak. Pedig többet lehetne foglalkozni a kortárs magyar darabokkal. De a komolyabb zenés műfajok is lehetetlen helyzetben vannak. Épp most láttam a Művészetek Palotájában Melis Laci lenyűgöző másfél órás operáját, a Bakkhánsnőket. Euripidész darabját dolgozza föl. Fiatal művészek éneklik ógörögül. Fantasztikus előadás. De mindössze kétszer ment.

MAGAZIN: Mi lehet az oka ennek a partikularizálódásnak? A művek megszületnek, de nem jutnak el megfelelő szinten a közönséghez.

MARGITAI ÁGI: Én úgy gondolom, hogy az emberekre az van a legnagyobb befolyással, amit az iskolában tanítanak nekik, meg amit a tévében látnak. De mondják meg, hát mit látnak ott?! Persze sokan azt mondják, bármit el lehet olvasni az interneten. De ott meg az ember elveszik a bőség zavarában.

LAKNER ZOLTÁN: Akkor én valószínűleg még kicsit régimódi vagyok. Képes vagyok negyven évvel ezelőtt megjelent lemezeket megkeresni a YouTube-on. Alföldi rendezéseit tizenöt éve nézzük a barátaimmal, és mindegyiket kivesézzük, hogy mi klisé, mi nem klisé, mit akart vele. Mindenesetre az kétségtelen, hogy a szellemi életben megfigyelhető egyfajta partikularizálódás. Egy stagnáló, folyamatos válságokkal küzdő országban élünk, érezzük, ahogy tekeregnek egymásba a krízisek, és a cél a politikában sokszor nem a megoldás, hanem a válságból fakadó frusztráció meglovagolása. A társadalmi elégedetlenségből harci pozíciókat lehet kovácsolni, a végeredmény pedig a helyzet fennmaradása. 

MARGITAI ÁGI

SZÜLETETT: 1937. július 12-én Budapesten. FOGLALKOZÁSA: színésznő. 1958-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Számos színháznak tagja volt, Budapesten kívül játszott Pécsett, Kecskeméten, Miskolcon, Szegeden, Szolnokon, Győrben. Színes egyénisége, jellegzetes hangja magyar filmekben is népszerűvé tette, évekig a Ma lm társulatát erősítette. Ma szabadúszó, előadásokra szerződik. Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész.

LAKNER ZOLTÁN

SZÜLETETT: 1975. augusztus 28-án Budapesten. FOGLALKOZÁSA: politológus. 1998-ban politológusként végzett a miskolci egyetemen, majd az ELTE-n szociálpolitikát tanult. 2003 óta az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatója. Közpolitikát, társadalompolitikát, politológiai tárgyakat tanít. Pártkutatással, a rendszerváltás utáni magyarországi baloldali politikával, párt- és kormányprogramok, szociálpolitikai jelenségek elemzésével foglalkozik. Évek óta gyakran szerepel politikai, közéleti televíziós vitaműsorokban.

MARGITAI ÁGI AJÁNLJA

KÖNYV - BARNÁS FERENC: A KILENCEDIK
Szíven üti az embert, ahogy a kiszolgáltatottságról szól.

FILM - CALIN PETER NETZER: ANYAI SZÍV?
Újabb nagy román alkotás, fantasztikus színészekkel.

ZENE - MELIS LÁSZLÓ: BAKKHÁNSNŐK
Élvezetesen eredeti mai opera, ógörög nyelven.

LAKNER ZOLTÁN AJÁNLJA

KÖNYV - GABRIELA ADAMESTEANU: FUTÓ VISZONY
A hétköznapi reménytelenség szívszorongatása.

FILM - LYNNE RAMSAY: BESZÉLNÜNK KELL KEVINRŐL
Tilda Swinton ritka lefojtott hangulatot teremt benne.

ZENE - KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ IBSEN: A NÉP ELLENSÉGE
Friss, aktuális előadás, de minden szájbarágás nélkül.