Meggyőzött arról, hogy szükségünk van egy új kifejezésre, amellyel meg tudjuk nevezni azt, amivé a köztársaságunkat tették. Meggyőzött arról, hogy erre a maffiaállam megfelelő, termékeny, heurisztikus terminus. Érzékletes, hatásos, pontos. Jól le lehet vele írni azt a folyamatot, amelynek a végén egy egy(család)fős centrum szervez maga alá szinte minden érdemi döntést, erőforrást, hatóeszközt. Ezek birtokában maximalizál vagyont és hatalmat; és hűbéri láncokba szervezve, egy maffiacsalád fejének mentalitásával és autoritásával kegyként részeltet belőle mindenkit, aki „szem a láncban”.

Végül Magyar Bálint meggyőzött arról, hogy egykori szakmáját nem felejtette el, a politikai szociológia, a társadalomelemzés mesteri művelője, olvasmányosan ír, találóan és szellemesen fogalmaz. Arról viszont nem győzött meg, hogy jól látja pártja és a saját szerepét abban, hogy idáig jutottunk. Amúgy nem kíméli azokat, akik a Fidesz-polip karjaiba vezették az országot. A szocialisták kábé azt kapják tőle, amit megérdemelnek. Na de hogy a liberálisokkal az lett volna a baj, hogy doktriner módon pártolták a rendőrség civil kontrollját, nem kultiválták a szimbolikus politizálást; meg hogy „a csak a makrogazdaságra fókuszáló liberális vakság” kergette a szélsőjobb karjaiba az elszegényedő rétegeket, és hagyta magukra a szegényeket?!

Ellenkezőleg. Az SZDSZ lerúgta magáról azt a jogállami következetességet, amelyet Kőszeg Ferenc, és azt a szociális elkötelezettséget, amelyet Solt Ottilia, illetve azt a gazdaságpolitikai következetességet, amelyet Bauer Tamás képviselt. Ezért jutott oda a párt is, az ország is, ahová. És mindezekben Magyar Bálintnak jelentős szerepe volt. Két hiányérzetünk van még a bevezető tanulmánnyal kapcsolatban. Egyrészt nem derül ki, hogy ennek a maffiaállamnak milyen a viszonya a társadalom egész újratermelési folyamatához.

Milyen az a gazdaság, amely se nem piac-, se nem terv-? Másrészt Magyar sem, de az egész kötetben senki sem mond semmit arról, milyen stratégiával lehetne az országot ennek a maffiának a karmaiból kiszabadítani. A belső fölszabadítás lehetőségével lényegében senki sem számol, csak külső tényezőket, az európai politikai erőket, a globalizált gazdaságot és objektív korlátokat vesznek tekintetbe. Magyar tanulmányának a végkicsengése kifejezetten pesszimista.

Ami az EU lehetőségeit illeti, ezt a pesszimizmust Lattmann Tamás remek és elkeserítő tanulmánya teljességgel vissza is igazolja. Mások – Ara-Kovács Attila, Pétervári Zsolt, Csepeli György, Fleck Zoltán, Krémer Balázs – különböző utakon és terepeken jutnak el addig a következtetésig, hogy egy ilyen rendszer (hosszabb távon) fenntarthatatlan. A főtanulmányt követő húsz írás közül kettőnek a színvonala nem méltó a kötethez (Krémer Ferenc, Major Iván), egyről fogalmunk sincs, hogy kerül ide (Bárándy Péter–Bihari István), ám a többi mind fontos és izgalmas. És ez nagyon jó arány.

Félelmetes és letaglózó élmény egymás után, halmazatban olvasni Soós Károly Attila, Csillag István, Becker András, Várhegyi Éva, Vásárhelyi Mária részletes, alaposan alátámasztott dolgozatait arról, milyen hihetetlen méretekben, következetességgel, teljességigénnyel építették fel és építik tovább az erőforrások folyamatos elszívásának gigantikus rendszerét, és miként torzul el végzetesen minden alrendszer, az ország egész gazdasága, kultúrája, közélete, kommunikációja, morálja, jövője ennek a százkarú polipnak a szorításában.

Megvilágító erejű dolgozattal gazdagította a kötetet Juhász Pál (mezőgazdaság), Krémer Balázs (társadalompolitika) és Bozóki András (kultúra). Gábor György hatalmas filozófiai apparátussal szedi szét azt a töméntelen ostobaságot, amelyet Orbán Viktor a kereszténységről és a liberalizmusról összehordott. Ellenben attól tartok, nem helyes és nem is életszerű tagadnia, hogy a vallás több mint magánügy. Nagyon is közügy, még akkor is, ha ez nem ok arra, hogy állami ügyet csináljanak belőle.

A kötet számos írása nem vagy csak erőltetetten és formálisan kapcsolódik a maffiaállam koncepciójához. Másokban ott vannak a koncepció egyes építőelemei, illetve az az életanyag, amelyből keletkezett. De Magyar Bálint elméletét érdemben csupán Laki Mihály tárgyalja, ő is csak röviden, s jelzi, hogy kell még azon dolgozni. Várnánk egy vitakötetet, amely a maffiaállam koncepcióját értékeli, fejleszti tovább, kritikailag is, sokféle fölfogású szerzővel.

Noran Libro, 426 oldal, 3990 forint