Kreatív, jó társulás – az eredmény (a műfajok, a hangnemek, a szempontok, az érvek sokszínűsége, komplementer jellege, a koncepciózus szerkesztés révén) meggyőző lett. A kötet témája – legáltalánosabb szinten – a politika, méghozzá abban az értelemben, melyet Arisztotelész is hangsúlyozott: „az ember természeténél fogva állami életre hivatott”. Azaz a politika rólunk – szó szerint rólad, rólam – szól, a köz ügyeihez evidenciaszerűen közünk is van. Ez a szakmai nézőpontja, attitűdje mindkét szerzőnek. Nem hihetik tehát, hogy a politika valami tőlünk merőben idegen, távoli dolog, nem vélhetik azt: rajtunk úgysem múlik semmi.

A fatalizmus itt eleve műfajidegen. Valahol utat vesztettünk – idézhetnénk Szekfű Gyulát. Mert leginkább ezt tudatosítja olvasójában a kötet. S persze hiába szeretnénk megtudni, melyik is volt az a pont, az az esemény, ahol visszafordíthatatlanul letértünk a normális pályáról. Nincs ugyanis ilyen kitüntetett pillanat, ilyen epizód. Mindegyik visszavezethető egy korábbira, az ok egyben okozat is. Folyamatok vannak, melyek történelemmé válnak. (A többi között épp ezt emeli ki Megyesi Gusztáv szellemes előszava.)

Persze fölvethető a kérdés: a napi belpolitikai eseményeket kommentáló, minősítő publicisztikák vagy az aktualitáshoz kötődő gyorselemzések alkalmasak-e arra, hogy idő múltán kötetbe rendezzük őket, hogy az eredetileg alkalmi cikkeket – kiemelve eredendő közegükből (ahol például a napilapban hírek, interjúk, tudósítások sokasága alkotja a természetes kontextusukat) – autonóm írások sorozatává transzformáljuk.

A kérdésre határozott igennel felelhetünk. A megváltoztatott szövegkörnyezet révén ugyanis a feszes publicisztikák, a rövid elemzések szerkesztett sorozata – s ezt tartom a legfontosabbnak – új jelentéseket szerez, az eredeti közléshez képest – az egész szintjén – alapvetően mást is tartalmaz. A cikkek a távlatosabb idődimenzióban, a kötet struktúrájában önálló narratívába rendeződnek, félelmetes történetté kerekednek. Mert az egyenként talán nem mindig jelentősnek tűnő epizódokból mindinkább hátborzongató folyamat bontakozik ki, látszólag független, időben sem olyan közeli események között szövevényes összefüggések egész hálózata tárul elénk.

Kirajzolódik, méghozzá igen markáns vonalakkal, az útvesztés dermesztő processzusa. Ebben a teljességben és mélységben – még ha voltak is előfeltevéseink – szükségképp csak utólag. Hegel kesernyés megállapítása tehát esetünkben is mélyen igaz: „Minerva baglya csak a beálló alkonnyal kezdi meg röptét.” Annyira az egészen van a nyomaték, hogy szinte nem is érdemes egyet-egyet kiemelni a kötet igen egyenletes színvonalú írásaiból. Ha ennek ellenére megtesszük, csak azért, hogy legalább felvillantsunk valamennyit a szerzők egyébként sokoldalú kvalitásaiból.

Tóth Ákos írásainak egyik emlékezetes hőse nem véletlenül lett Sólyom László, aki e publicisztikákban a határozott elveket követő, nagy formátumú alkotmánybíróból, szuverén, ám ellentmondásoktól sem mentes államfőből az elvesztett illúziók, a megcsalatottság emberévé vált, akinek azzal kell szembesülnie, hogy kiemelkedő életművének jelentős része ebek harmincadjára kerül (pl. Sólyom, Sólyom ideje). Tóth Ákos jó érzékkel ragadja meg és professzionálisan mutatja be e folyamat valódi, már-már tragikummá fokozódó drámaiságát. S azt: hőse méltósággal viseli megaláztatását, és szinte katartikus hatású, ahogyan a szerző értelmezésében a lehetetlenné vált körülmények közepette is megpróbál helytállni.

Lakner Zoltán elemzései közül azt emelem ki, amelyik a magyarországi tömeges szegénység kialakulását, létrejöttének okait térképezi fel (Vonal alatt). Nagyon szomorú olvasmány. S nyomasztóan aktuális. A szerző a Kádár-korszak kezdetétől napjainkig tekinti át azt, mikortól, miként váltak, válnak mind többen nincstelenné. „A Kádár-rendszer minden bűne, hibája mellett sem volt a hárommillió koldus országa” – emeli ki tárgyilagosan a szerző. De az 1980-as évek második felében már megjelent a fenyegető munkanélküliség, melyet tömegessé tett a rendszerváltást követő évek gazdasági átalakulása.

Az elemzés szomorú konklúziója szerint kormányok jöttek és mentek, a szegénység maradt – sőt egyre növekedett. Végül külön ki kell emelnünk azt, hogy a Kalligram kiadó milyen magas szintű könyvészeti munkát végzett. Az igényesen hatásos, meghökkentő borító, a gondos kötés, a szép papír és az alapos, hibátlannak tűnő szerkesztés azért is méltánylandó, mert hovatovább ritkaságszámba megy.

Kalligram, 352 oldal, 3000 forint