Nem beszélve arról, hogy a népoperának szánt ház meglehetősen mostoha állapotba került. Abban az időben szó volt az Erkel teljes lebontásáról, és különböző konstrukcióban újraépítéséről is. Mindenesetre lakat került az épületre, amely egyben megágyazott az Operaház másik játszóhelyeként működő intézmény létszámleépítésének is. Míg a BMC főleg magánpénzből, a Zeneakadémia meg főként EU-forrásból épült, újult, az Erkel tatarozása – amely meg sem közelíti a másik két intézmény beruházását – kizárólag az állam támogatásából valósult meg.

Nem lesz egyszerű feladat megtölteni a majdnem kétezer fős nézőteret

A megnyitó előtti sajtótájékoztatón kiderült, a kétmilliárd forintból több mint játszásra alkalmassá varázsolták a házat. Noha nem most vehették birtokba a színházat először a nézők, november 7-én, a színház névadójának születésnapján nyitották meg hivatalosan. A ház jóval elegánsabb, mint amihez az utóbbi évtizedekben hozzászoktunk. A falak színe is megváltozott, ez az előtérben a legszembetűnőbb, de szürkés-kék színt és antracit színű padlóburkolatot kapott a színházterem belső része. Előnyére változott a homlokzata és a bejárati része is.

Állítólag jobbak lettek a páholyok, kiszedték a második sorokat. Az újrahúzott székek nem kényelmetlenek, de nem lettek nagyobbak, sajnos. Erre valószínűleg már nem jutott pénz. (A sortávolság nőtt tíz centivel.) Az Operaház vezetésének volt egy nagyobb volumenű felújításelképzelése is, de ezt nem támogatta a kormány. Ha őszinték akarunk lenni, a hétkor kezdődő gála színvonalát ezekhez a felújított székekhez hasonlítanánk. Jobb volt, mint mondjuk egy állami ünnepség, de azért soványka.

Ami nem jelenti azt, hogy rövid, mert a tíz után kezdődő harmadik részre félig kiürült az Erkel (ami a kétezres nézőtéren eléggé feltűnő). Elegáns hakni, remek fiatalokkal, valamint jó pár sokat látott (főként visszavonult), neves énekessel. Nem ütött el ettől a megnyitó előtti, szabadtéri Classic Club Singers-koncert sem. László Boldizsár új opera-szving-dzsessz mixtúráját a nyolcvanas években honos „klasszikusok diszkóritmusban” című egyvelegéhez hasonlítanánk legszívesebben. Az opera egész egyszerűen ledobja magáról a többi műfajt.

Az ünnepélyes megnyitón a politikusok osztottak zászlót/címert, színpadra toltak egy hatalmas tűzijátékkal díszített tortát. Ezt a kerületi polgármester, Kocsis Máté a helyi óvodásoknak ajándékozta, akikről nem tudtuk meg, hogy a függöny mögött várják-e az édességet, vagy másnap kapják tízóraira. Minden felszólaló – miniszterelnöktől a főigazgatóig – évszámokkal és évfordulókkal érkezett. Ami persze nem rossz, szeretjük a számokat. Megtudtuk, hogy egy hónap híján 102 éves az Erkel, amely 6,5 éve zárt be. Maga Erkel Ferenc 203 éve született, azon a bizonyos november 7-én, amely innentől A magyar operajátszás napja lesz.

Ez váltja le a felszólalók ifjú korában még másként ünnepelt novhetet. Ahogy Orbán Viktor jelezte: „amelyen a megszálló szovjet birodalom ünneplését kényszerítették ránk negyven éven keresztül”. Nemzeti hagyomány és a nemzetet eltörölni akaró internacionalizmus: „igazi drámai dátum ez nemzetünk történelmében, méltó hát arra, hogy a magyar opera napja legyen”. Az is kiderült, hogy a kerület 236 éves, Mária Teréziától 1777-ben kapta a nevét. Az Erkel 290 új munkahelyet ad, igaz, nem is olyan régen 144 státusz szűnt meg. Azt is kiemelte a főigazgató, hogy évadonként kétszáz estén át az Operaház jegyárainak harmadáért-negyedéért az ottanival azonos színvonalon élvezheti az előadásokat a közönség. Főként a fiatalokra és a nagycsaládosokra számítanak itt, diákoknak indították az OperaK aland nevű projektet, és nekik írtak ki videopályázatot is.

A céljuk az, hogy minden fiatal eljusson legalább egy operaelőadásra. Ókovács Szilveszter már korábbi interjújában is azt emelte ki, nem úgy kell folytatni, ahogy az Erkel annak idején elsorvadt. Közösség- és közönségnevelő központban gondolkodnak. Egy mozijegy áráért minőségi operát, balettet, daljátékot, néha nagyoperettet nézhet bárki – nem moziban, hanem valóságosan. Az Erkel megnyitóján nemcsak a főpolgármester, Tarlós István tartott mini történelmi áttekintést a házról, hanem az egykor moziként is funkcionáló épületben levetítették a rövidnek nem mondható, de annál látványosabb, ötletgazdag kisfilmet a magyar operajátszás történetéről.

Kicsit sem meglepő módon a gála nagy részét Erkel-művek adták, az este a Himnusz eredeti verziójával kezdődött. Azt nem sikerült megfejtenünk, hogy az Aczél András rendezte műsorban, a Bánk bán-blokkban miért keverték összevissza az áriákat. Rég meghalt Gertrudis, amikor összeesküsznek ellene a „békétlen” magyar nemesek. Jelezzük, Wiedemann Bernadett és Fekete Attila Gertrud–Bánk bán kettőse mindent vitt ezen az esten. Mondjuk, jó énekesekből nem volt hiány a színpadon, sokukat említhetnénk Szakács Ildikótól Bretz Gáborig, Szegedi Csabától Fodor Beatrixig. A harmadik blokkban Kodály-, Ránki-, Hubay-, Goldmark-, Lehár-zenéket, -áriákat, -dalokat hallgattunk, és azon töprengtünk, hogy a közelgő A kékszakállú herceg vára-bemutató miatt maradt-e ki Bartók, vagy nem fért be a műsorba.

Akárcsak egy modernebb zene, amelyet akár kimondottan a nyitógálára rendelhettek volna egy zeneszerzőtől. Ahogy a Nemzeti Balett is eléggé alulreprezentált volt, de lehet, hogy a közelgő táncest miatt? A háttérre vetített, izgő-mozgó változó képek este tizenegyre már nemcsak fárasztóak voltak, hanem idegesítők is. A Háry Jánosba ágyazott mézeskalács szíveknél már apadt a türelem, és mikor a János vitézből jött a Bagó dala, irigyelni kezdtük a rádióhallgatókat, hogy nem látták a helyszínen, a vetítővásznon újra és újra nyíló vörös rózsaszálat, viszont hallották Szegedi Csabát.

A megnyitóünnepség-sorozat vasárnapig tart, Ákos-koncerttel, a Bartók–Vajda-bemutatókkal (A kékszakállú herceg vára/Mario és a varázsló), valamint az Árnyalatok című táncesttel. És csak abban reménykedhetünk, lesz elég pénz, s főleg érdeklődő, hogy megteljen az 1850 nézőre számító Erkel Színház.

Flashmob és diáktüntetés

A megnyitón vetítették először M. Tóth Géza rendezésében, a KEDD Animációs Stúdió produkciójaként a magyar operajátszás történetét bemutató ismeretterjesztő filmet. A félórás mozi – amely tizenegy részre osztja a hazai operajátszás sztoriját – megközelítőleg kétszáz operaházi művész, dolgozó és filmes közreműködésével készült. Mindezt úgy tolmácsolják, mintha egy mesekönyvből leporellószerűen felugranának a képek, a rajzok, a fotók, az infók. A blokkdarabokat másfél perces klipek követik, az Operaház mai énekeseivel, arcaival, például Miklósa Erikával, Létay-Kiss Gabriellával, Kolonits Klárával, Palerdi Andrással. Bemutatják a felújított Erkelt, és olyan mai szituációkat villantanak fel, mint például flashmob, modellfotózás vagy a diáktüntetés.