Hangjegyekbe kapaszkodva
Bizonyára nem voltak ismeretlenek ezek az egykori felsőörsi úttörőtáborban sem, ahol a néhány éve végrehajtott jelentős fazonigazítás után ismét főszereplővé vált a gitár, és időnként megint „mintamókusok” lepik el az épületeket. Viccelünk persze, de a világért se szeretnénk megbántani a mostani „mintamókusokat”, ők ugyanis valódi mintaként szolgálhatnak azok számára, akik a kilátástalanságból érkezve, vagy csak lehetőségek híján, a muzsika segítségével szeretnék megvalósítani álmaikat.
Az egykori felsőörsi úttörőtábor helyén a Malomvölgy Oktatási és Szabadidőközpont működik, benne a két éve átadott Snétberger Zenei Tehetség Központ, amely lénye gében egy európai színvonalú zeneiskola. Évente háromszor telik meg: a 3-3 hetes tavaszi és őszi, illetve a hathetes nyári kurzuson. A héten az iskola nyílt napot tartott. Mesebeli völgyben, mesebeli patak mellett található az intézmény, amelyet a Berlinben élő világhírű magyar gitáros, Snétberger Ferenc azért hozott létre, hogy segítse azokat a szegénysorban élő, vagy lehetőségek híján lévő, főként roma gyerekeket, akik valamely hangszeren különösen tehetségesnek mutatkoznak.
A szegénységről és a zene kínálta esélyről szólva Snétberger tudja, miről beszél. Salgótarjáni roma családban nőtt fel, szüleivel, nagyszüleivel és hét testvérével egy negyvenöt négyzetméteres lakásban szorongta végig gyerekkorát. Ahol ugyan bőségesen mérték a szeretetet, de a szegénységet is. Pontosan tudja, milyen az, amikor az ember arra vágyik, hogy végre ő kaphassa kezébe a család egyetlen gitárját. De tudja azt is, egy zenész számára kitartással és szorgalommal hová vezethet az út. Tudja, milyen világsztárokkal muzsikálni, világsztárrá lenni.
Először Berlinben alapított zeneiskolát a nehéz sorsú, főleg roma gyerekeknek, 2011-ben pedig Felsőörsön. A gyönyörűen felújított épületek ölelte udvaron szobor fogad minket: tömbszerű alak borul egy nagybőgőre, a kompozíció címe: Hangszerelem. A központi épületbe lépve aztán kiderül: itt minden a zenéről szól. Minden sarokban gyakorol valaki, ha nem gyakorol, akkor hangszerét szorongatva beszélget. Itt-ott feltűnik az iskola logója: egy lány, aki fejre fordított, amolyan lufiszerű hangjegybe kapaszkodva felszállni készül. Alatta a központ mottója: A zene felemel.
Előbb egy rövid műsort hallgatunk végig, amelyből kiderül, a gyerekek éppúgy tanulhatnak itt komolyzenét, mint világzenét vagy dzsesszt. Éppúgy tanulhatnak hegedülni, mint zongorázni, bőgőzni, dobolni, fuvolázni, klarinétozni, de főleg persze gitározni. Aztán Mészáros Zoltán ügyvezető igazgató említ néhány igen attraktív adatot az iskola működéséről. Megtudjuk: az ingyenes képzés során évente 60, többségükben roma fiatalt fogadnak, a fiatalok a hangszeres és zeneelméleti képzés mellett dzsesszelméleti órákon, zenekari- és improvizációs gyakorlatokon vesznek részt, de olyan is akad, akinek a kottaolvasást kell megtanítaniuk.
Tanulnak még roma kultúrtörténetet, angol és német nyelvet, informatikát, marketinget és kommunikációt. Egyszerűbben szólva: megtanulják azt is, miképpen tudnak helytállni a mai világban. És ebben olyanok is segítik őket egy-egy előadással, mint Palya Bea vagy Geszti Péter. Tanított az iskolában mások mellett a zongorista Szakcsi Lakatos Béla és Oláh Kálmán, a cimbalmos Balogh Kálmán, a gitáros László Attila, dzsesszművészek, komolyzenészek, és persze tanít maga Snétberger Ferenc is. Szó esik arról is: most épp 24 iskolai zenekar állt össze, a gyerekek a táborban töltött időn kívül kéthetente Budapesten is továbbképzésen vehetnek részt, amúgy mentorok segítik őket, akikkel szinte napi kapcsolatban vannak, zenével, iskolai vagy magánéleti problémákkal is fordulhatnak hozzájuk.
És persze szó esik pénzről, támogatókról is, akik lehetővé teszik azt, hogy az iskola hozzájusson az évi 100 milliós működési költségéhez, vagy akár egy-egy hangszerhez, számítástechnikai eszközhöz. Mészáros arról is mesél, hogy a diákokat rengeteg fellépésre hívják, közülük többet a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre is felvettek. Aztán sorra látogatjuk a híres zeneszerzőkről, dzsesszmuzsikusokról elnevezett tantermeket. Az egyikben Barcza Horváth József tanítja nagybőgőzni a Szlovákiából érkezett Szajkó Adriánt, a másikban Lamm Dávid mutatja, hogyan lehet a legszebben eljátszani gitáron a Round midnight című dzsessz örökzöldet, egy harmadik tanteremben meg arról hallhatnak a tanulók, mitől dzsessz a dzsessz.
Feltűnik, hogy a gitárosok egyikének hangszerét két, fekete filctollal odakanyarított aláírás díszíti. Az egyik Snétberger Ferencé, a másik a világ leghíresebb flamenco-gitárosáé, Paco de Lucíáé. A gitár tulajdonosa Lakatos Vilmos, aki közgazdasági szakközépiskolában tanul, és – miként a táborban többen is – a YouTube internetes portálon látható videofilmek segítségével kezdett ismerkedni a gitárral. Hallás után, autodidakta módon tanult meg rajta játszani, noha bizonyára nem lett volna probléma kitűnő oktatót találni, lévén édesapja jó nevű prímás. Ő azonban nem szorgalmazta, hogy fia zenész legyen, mert manapság nem könnyű sors a muzsikusoké. Vilmos azonban, akárcsak a körülötte ülő fiatalok, ugyanazt vallja, mint az iskola alapítója: ha az ember erős kézzel kapaszkodik egy kottafejbe, megesik, hogy az felrepíti őt valahová a csillagok közé.
