Az Írók Boltja galériáján ülünk, Reményi József Tamás előbb – meglehet, nem tűpontosan – idézett szavai nyomán enyhe derültség támad a közönség soraiban, pedig Hajnóczy műve, az Elkülönítő című szociográfiát is tartalmazó Jelentések a süllyesztőből minden, csak nem derűs. Talán éppen ezért jön jól néha a hangulati oldás. És hát persze azt is tudja mindenki, hogy ez a Magvető már réges-régen nem az a Magvető. Ahogy ez az ország sem ugyanaz az ország, mint amelyikben a fiatalon, 38 éves korában elhunyt Hajnóczy papírra vetette a Jelentésekben olvashatókat.

Ma már remélhetőleg nem szokás kéziratokat politikai okokból éveken át fiókban, a nyomdafestéktől gondosan elzárva tartani, mint tette azt Kardos György, a Magvető nagy hatalmú korábbi igazgatója. És remélhetőleg a kötetbe foglalt helyzetekre sem találnánk ma már példákat. Mondjuk arra, hogy egy korántsem elmebeteg nőt elmeszociális otthonba zárnak, és jól elveszik a lakását is.

Vagy hogy egy férfit tizenkét éven át tartanak egy ilyen intézményben úgy, hogy közben egyszer sem látja orvos... Szóval, nagyon súlyos olvasmány a Jelentések..., s egyben nagyon furcsa szövegegyüttes. A könyv első budapesti bemutatóján Darvasi Ferenc kiadói-szerkesztő kérdései nyomán megtudjuk azt is, mi a furcsasága.

Az Elkülönítő című Hajnóczy-szöveg mellett számos jelentés, jegyzőkönyv, hivatalos dokumentum, interjú-leirat, egy már korábban megjelent, és két, eleddig még sehol sem olvasható rövidpróza található a Nagy Tamás szerkesztette kötetben. A szegedi egyetemen a jog és az irodalom kapcsolatát kutató szerkesztő ugyanis egy nagy papírdoboznyi kézirat, dokumentum, szövegváltozat felhasználásával alakította ki a könyv mostani szerkezetét – e munkáról a premieren Reményi csak szuperlatívuszokban tudott szólni, szerinte saját műfajú kötet született így, s még ez állhat a legközelebb ahhoz a formához, amelyet Hajnóczy szeretett volna adni művének. Eredetileg ugyanis „csak” megőrzésre kapta meg Nagy ezt a dobozt.

Megtudjuk, hosszú metamorfózison mentek át a szövegek, az író újra és újraírta, szerkesztette azokat. Tulajdonképpen 1972-től egészen 1981-ben bekövetkezett haláláig foglalkozott a korpusszal, amely tehát „az életmű láthatatlan alkotmánya” Nagy Tamás szerint. A kötet magja az Elkülönítő című szociográfia, amely eredetileg 1975 októberében jelent meg a Valóság című folyóiratban, egyébként némileg meghúzva – de még így is vihart kavart. Volt bírósági eljárás, etikai vizsgálat, ám végül senkit sem marasztaltak el, az otthonok lakói továbbra is kiszolgáltatottak maradtak.

Az eljárások dokumentumai mellett újságkivágások, sőt olvasói levelek is találhatók a mostani kötetben. És itt vannak a kiadó és a szerző levelezésének iratai is. Megtudjuk, Hajnóczy először riportra érkezett a Balázs Béla Stúdió megbízásából a szentgotthárdi elmeszociális intézetbe, vagyis kezdetben filmnek indult az Elkülönítő, ám rabul ejtette a helyszín, a helyzet, lett belőle szociográfia, végül pedig regényt szeretett volna írni az egészből. Darvasi Ferenc kérdésére, hogy a jelenlévők szerint mely részlet lehetett volna egy majdani regény magja, Reményi és Nagy is úgy felelt: az a regény tulajdonképpen elkészült. Valahogy úgy, mint Sinkó Ervin műve, az Optimisták című regény történetét elmesélő Egy regény regénye. Hajnóczy műve is annak az embernek a története tulajdonképpen, aki szembesül „a helyzettel”.

Aki éveken át vívódik, mit is lehetne kezdeni az anyaggal. Az anyaggal, amelyet szinte mániákusan gyűjtött. A már említett, Szegedre, Nagy Tamáshoz került kézirathalmaz nem kevés olyan dokumentumot is rejtett, amely ugyan nem volt közvetlen kapcsolatban a művel, mégis érdeklődésre tarthat számot. Ilyenek például az egyik „főhős”, Szépvölgyi Aliz írásai, néhány elbeszélésről és egy regénykezdeményről van szó. Ezek közül csupán egy rövid szöveg jelent meg 1983-ban a Vigília folyóiratban, e novellában Szépvölgyi saját intézetbe szállításának történetét írta meg. Nagy Tamás szerint e szövegeken érezni, hogy nem profi tollforgató vetette őket papírra, mégis, a sodró lendület feledtetni tudja ezt. Talán egyszer ezeket is olvashatjuk valahol.

Hajnóczy Péter