Elsőre azt hittem, beteg, azért nem énekli el a dalokból a magasabb hangokat. Vagy kicsit elénekli, de bágyadtan, halkabban, ijedten, mintha valami tévedés volna, nem létezik, hogy az ő hangjára szánták volna ezeket a dalokat. Úgy viselkedik, mint aki el van tévedve, neki igazából hátul kellene állnia, szerényen vokálozni, amíg valaki viszi a hátán a műsort. Csak sajnos neki kellene vinnie, az ő neve van nagybetűkkel, ez az ő estje, az ő zenekara. Az ő dalai is, elképesztő szövegekkel, mintha valami hatéves gyerek írogatta volna, a legostobább rímekkel: kedvesem–kedvesen, tölgy–völgy. Nem a szavak embere.

Annyira nem, hogy bele is keveredik az első megszólalásába, és biztosítja a közönséget, hogy most mélyrepülés következik. Ami egyébként túlzás, nem megyünk veszedelmesen mélyre, egyszerűen csak rossz az egész, úgy, ahogy van, kilátástalan, az ember az ötödik percben érzi, hogy az ördögé az egész este, nincs mit tenni, nem lehet kimenni. A harmadik lemezük anyagát adják elő. Lehet számolgatni: milyen hosszú lehet egy harmadik lemez, pláne, ha meg sem jelent?

Kicsit aggasztó a körítés, kis szimfonikus zenekar édesíti a hangzást, a lehető legközhelyesebb stílusban. Gátos Iván sem boldog a zongoránál, darabosan monoton, ahogy püföli a hangszert, kellemesebb, ha a szintetizátorhoz nyúl. Egymást követik a meglehetősen egyforma dalok, közben a főhősnő nem tud mit kezdeni magával. Ez is egy módszer, ez az árva kislány vagyok, aki a tehetsége miatt kénytelen itt állni a rivaldafényben, szelíden nézem a földet vagy a kottára tett szöveget, kicsit ingatom magam, mint aki el is felejti ezt a gonosz világot maga körül. Csak hiányzik a trükkhöz a jelenlét, a személyiség, a vonzerő, amitől az ember akarhatná az antisztárt.

Vagy talán még egyszerűbb a helyzet. A zene hiányzik. Ilyen szempontból valószínűleg hiba, hogy a meghívott vendég, az údon játszó Hamdi Makhlouf, akinek nem is kell a lantján játszania, elég, ha csak elkezd énekelni ültő helyében, és rögtön ott a zene, természetesen és erőteljesen, az ember azt érzi, hogy ez hiányzott neki egész este. Aztán Makhlouf el, visszasüllyedünk a csöndes unalomba. Nem a szavak asszonya. Nem is a zenéé. Különös, hogy mégis ez a foglalkozása.