Kolozsváron, a Cipariu téren speciel nem ortodox templom épül, hanem görög katolikus. Ettől azonban a Szőcs Petra versében megmutatkozó elv érvényes. Vagy ha úgy tetszik: még inkább érvényes. A kötet főként ehhez hasonlóan ambivalens létezésű és eltűnésben lévő dolgokat leltároz, mintha az az átmenet érdekelné leginkább, amelyik az eltűnés előtti utolsó pillanatot tenné megragadhatóvá. A kötetben erre a témára írt számos változat arra figyelmeztet: az eltűnés ugyanúgy hosszas, elhúzódó folyamat lehet, mint egy katedrális felépülése.

Halál és elköltözés: ezek a kötetben a leggyakoribb témák. Hogy ezeket mennyire egybecsúsztatja Szőcs Petra, azt legnyilvánvalóbban a záróvers, a Festék, költözés mutatja meg: „Itt nemcsak az élőknek, a holtaknak is kevés föld jutott. / Tízévente költözniük kell. Feljönnek a napra, / ahol még nem felejtették el őket.” De hasonló összekapcsolás jön létre a találó című Leválás című versben is, ahol a több szövegben is szereplő Roró Kanadába emigrál, mert Daddyje szívrohamot kap, házukba pedig új lakók költöznek.

Az eltűnő személyek nyomában ott marad egy archívum, tárgyak képek, emlékek, szófordulatok, történetek halmaza, amelyeket valahogyan szelektálni kénytelenek a Szőcs Petra-versek beszélői, mindannyiszor a szelekciós kritériumok esetlegességébe ütközve. Hol arról esik szó, hogy csak bizonyos mennyiségű tárgy élheti túl a költözést („Csak azt visszük magunkkal, ami egy taxiba befér”), hol arról, hogy a megőrizhető tárgyak csakis egy bizonyos formájúak lehetnek („kiderült, hogy az új lakásba / csak lapos tárgyakat lehet bevinni, egyenként”).

Nem szükséges talán túl hosszasan fejtegetni azt a diszkrét metaforahálót és a vele összefüggő hangulatvilágot, amely ily módon meghatározóvá válik a kötetben. A barátságok, szakítások történeteit szinte számunkra is észrevétlenül kezdjük ugyanebben a vonatkozási rendszerben elhelyezni. Mindennek a létezése nehezen kitörölhető, és mégis belengi az ideiglenesség. És mindennek a közelében egy fanyarul figyelmes tekintet, amely időnként ráközelít egy-egy részletre, magával a perspektívaváltással hozva létre leggyakrabban feszültségeket, hangulatváltásokat.

Fontos megjegyezni mégis, hogy a prediszpozíció csalóka lehet: az elhagyott házak történeteit a szerző egy Jékely Zoltán-vershez kapcsolja (Elhagyott lakások siratása), amelynek első sorai a kötet fülszövegét képezik. A Lakók című vers ugyanakkor mintha át is írná a Jékely-féle alapképletet, amely szerint az új lakók eltörlik, lekaparják a mindenkori előző lakók nyomait falaikról, kiiktatják azokat szobáikból. Szőcs Petránál a lakók, lakások egy végtelenített sorozatot képeznek, egyikük nem törli el a másikat: „Azt mondom, csomagolok, anyám szeret, / de minden nap új lakót hozok, / és lekaparom a falakat, hogy még nagyobb legyen a ház, / és szépen elférjenek.” Itt nincs alárendeltségi viszony a különböző lakógenerációk között, mindannyian ugyanazon a szinten helyezkednek el, egy mellérendeltségi láncolatban. A beszélő a leginkább behatárolt, lezártnak tűnő tereket is igyekszik nyitottként megőrizni. Következésképpen itt nem egyetlen irányban érvényesülnek a dolgok, nem csupán a lezáruló, elmúló ragadható meg a versekben, hanem a kezdődő is. Ahogy a Babák című versben nem az utcákon sétáló nők utánozzák a próbababákat, hanem a próbababák a nőket, úgy az is kijelenthető, hogy nemcsak az időben későbbi utal vissza nosztalgikusan a múltra ezekben a versekben, hanem mintha a múlt eleve egy mostani jelen távlatában formálódott volna. Üzeneteket, időzített bombákat, jeleket helyezett el az előidő, amelyek sokféleképpen szólhatnak bele a jelenben keresgélő életébe is, aki nem feltétlenül valami régit keres, és mégis bekerül egy történetbe. Szőcs Petra debütkötete, ahogy sok nemzedéktársáé, nem nyelvi anyagában, hanem képeiben és a váratlanul felvillantott összefüggésekben, önkényesen tételezett ok-okozati viszonyaiban, kihagyásokból eredő rejtélyességében poétikus. Banális és köznapi a kiindulópont nála is, de ezen túl (és ebben valamelyest egyedi ez a versnyelv) nem jellemző a könyvre a költőietlenítés programja. Szólamokba, emberi helyzetekbe helyeződnek vissza az apróságok, semmiségek, és emberek életéről kezdenek szólni, azokat jellemzik. Félkész életek, amelyekben úgy élnek valakik, mintha azok egészen az övéik volnának.