Szó esett többek közt a horror, a sci-fi, a punk, a noir és a krimi zsánereiről is – teljes joggal, mégsem hiánytalanul. Mintha egy fontos műfaji láncszem még hiányozna. Én ezt (a torture porn mellett) az úgynevezett „kamaszepika” keretein belül vélem fellelni. A legtöbb kisiskolás élete során ugyanis legalább egyszer nekiáll regényt, eposzt vagy elbeszélő költeményt írni. E zsenge próbálkozások főbb vonásai a tabudöntögetésre, kifigurázásra és erőteljes altesti, szexuális és helyzetkomikumra irányuló erőltetett törekvések. Az ilyen művek hősei rendre antihősök, vagy egy-egy mikroközösség keretein belül ismert személyek, nemegyszer köztiszteletben álló nagy nevek, amolyan béka-egér módon kifigurázva.

Most látszólag lefitymáltam a vizsgált művet, holott ahhoz, hogy Bartók Imre második regényéről tett megállapításomat negatívumként értelmezzük, abból az évszázados hagyományokkal bíró, egyre elavultabb előfeltevésből kell kiindulnunk, hogy az úgynevezett szórakoztató irodalom (leánykori nevén: ponyva) ördögtől való dolog, amelyet a magasirodalom kedvelői rendre eltartott kisujjal olvasnak – ha egyáltalán bevallják, hogy élnek vele. Azt állítani, hogy A patkány éve nem ehhez a könnyebb műfajhoz tartozik, éppen a régi „értékesen sokatmondó”–„értéktelenül könnyű” dichotóma újbóli felböfögését jelenti, miszerint: e regényről jót mondani csak úgy lehet, ha „kimosdatjuk” saját, nyíltan vállalt irodalmi közegéből.

Ha azonban félretesszük a műfaji prekoncepciókat, találunk dicsérni valót is, hiszen Bartók nagyszerű íráskészséggel alkot szabatos, többnyire jó ritmusú, ügyesen poentírozott prózát, amely döbbenetesen nagy műveltséganyagot mozgatva (igaz, azt inkább csak egzotikumként, szervetlenül beépítve) válhat közkedvelt strandolvasmánnyá. Más kérdés, hogy A patkány éve erőfeszítései nem egyformán termékenyek: izgalmassága, humora és szövegökonómiája is egyenetlenül működik. A vélhetően polgárpukkasztásnak szánt elemek (a szellemi és biológiai bomlás, a fizikai és lelki aberrációk végtelen tobzódása, rövid távon is kibírhatatlanul unalmassá váló, öncélú bemutatása) legfeljebb olyan olvasók ingerküszöbét karistolja meg, akik az utóbbi évszázadok irodalmából egy fia betűt nem olvastak, s így találhatják csak meghökkentőnek például a regényt nyitó élveboncolás plasztikus leírását. (Ezért is meglepőek a számos eddigi kritikából kihallatszó, viktoriánus prüdériával felsikkantó szólamok, melyek úgy tesznek, mintha Bartók az új De Sade márki volna.) Az olvasó akár saját helyzetére is ismerhet néhány eldugott, (ön)ironikusan is értelmezhető mondatban, például: „Habzott az értelmetlenségtől, céltalan gonoszságból összeszőtt játéknak tűnt, erős színekkel festett rémlátomásnak. Mintha csak gúnyt űzne belőlük.” Nagyobb probléma azonban, hogy aműben tobzódó szadista részletesség a megbotránkoztatáson kívül nem bír funkcióval. Mintha a kvázi szerzői szólam (a mindvégig, afféle alteregóként detektívregényén dolgozó Ludwigé) egy helyen el is szólná magát: „Nem tagadom, szeretek álmodozni arról, ahogy a szike felhasítja az izzó húst...”.

A fentiekért részben kárpótolnak a mű formai erényei. Bartók Imre helyenként felvillantja gazdag szerzői arzenáljának olyan eszközeit is, amelyek a jövőben akár a ponyvakeretekből való kilépésre is esélyt jelenthetnek. Ilyenek például a regény talán legnagyobb erősségét jelentő leírások – melyek egy-egy szokatlan nyelvi elem gondos elhelyezésével tüneményesen izgalmassá tudnak válni: „olyan volt, mint egy pestissel fertőzött kút” vagy: „A homlokán kiütköző izzadtságcseppeken obszcén fény csillant.” De ugyancsak az úgynevezett magasirodalom kategóriája felé kacsint A patkány évéből néha (sajnos csak igen ritkásan) kibuggyanó báj, mint: „A falról trófeák néztek le rájuk: egy jávorszarvas és egy jegesmedve kitömött gombszeme leste minden mozdulatukat. »Kamerák«, gondolta Martin. »Erdőtűz«, gondolta Ludwig. »Éhes vagyok«, jutott Karl eszébe.” Vagy (Stone kitörő dühére rímelve): „Egy távoli kertben a szomorúfűz lejjebb engedte ágait.”

S bár fel lehet róni a szerzőnek, hogy hőséhez hasonlóan maga is „Mi tagadás, szerette az efféle szóvirágokat”, s hogy műve cselekményében „A részletek nem állnak össze semmivé. A jelek egyre üresebbek”, összességében A patkány éve minden taszító vonásával együtt is alkalmanként képes lekötni olvasóját és meggyőzni arról, hogy szerzője többre is hivatott, mint kamaszos detektívhorrorok vagy asszociatív szorongásregények (Fém) megírására. Akár a szórakoztató irodalom terén is. Nyerges Gábor Ádám

Bartók Imre: A patkány éve
Libri, 576 oldal, 3990 forint