A hazugság vége

Errol Morris, akit a The Guardian a világ hetedik legfontosabb filmrendezőjének nevezett, Robert S. McNamaráról szóló Oscar-díjas műve után újabb kemény portréfilmet készített egy amerikai politikusról. A The Unknown Known című, nemrég debütált művében Donald Rumsfeldet, a volt védelmi minisztert „szedi szét”. Morris a velencei fesztiválon tartott világpremier után adott interjút.

Hogy jutott eszébe pont Donald Rumsfeldről portréfilmet készíteni?

Mert ezt a pasast mindenki utálja. Annyira gyűlölik, hogy nem szokás még beszélni sem róla. Talán mert túl fájdalmas, inkább a szőnyeg alá söpörnénk az egész embert és azt is, amit képvisel. Ami engem végül beindított, az az önéletrajzi műve volt, az Ismert és ismeretlen. 2001-ben olvastam, és ekkor tudatosult bennem, hogy csak a Bush-kormány alatt több mint húszezer memót írt, vagy ahogy politikusi körökben hívták, „Rumsfeld-hópihéket” – ezekből állt össze a könyve is. Elképesztőek voltak ezek az írások. Nem értettem, hogy pontosan mik is voltak ezek: tényleg csak szakmai utasítások? Vagy ideológiai eszmefuttatások? Felcsigázott, hogy belelássak egy olyan politikus fejébe, aki szerint az iraki háború az évszázad egyik legjobb döntése volt – véleményem szerint pedig a legrosszabb.

A filmje kemény hangvételben leplezi le Rumsfeld hazugságait. Mennyire pipa most az interjúalanya?

Fogalmam sincs. Ha megnézi majd a filmet, biztosan annyira dühös lesz, hogy azzal elpusztíthatná a világot. A film csak napokkal a velencei világpremier előtt készült el, annyira friss, hogy ha még kérte volna is, hogy mutassam meg, nem tudtam volna neki levetíteni. Korábbi, még félkész verzió kat látott. Hosszú memókat kaptam tőle, szóval most már nekem vannak is névre szóló „Rumsfeld-hópihéim”. Az biztos, hogy ez a film egy olyan ember portréja, aki súlyos tévedésben él, és a maga szerepével sincs tisztában.

Ez mikor derült ki?

Négyszer utazott el hozzám Bostonba, tizenegy napon keresztül tartott az interjú – az első etap két napig. A vége felé elkezdett mesélni egy történetet, hogy 1983-ban találkozott Szaddám Huszeinnel, de csak önmagáról fecsegett. A történet végén megállt és elmosolyodott. Ekkor gondolkodtam el először azon, hogy vajon ez az ember egyáltalán tudatában van-e annak, hogy mit mond? Tudja, hogy a mondandójának minimális köze van a valósághoz? Arra is gondoltam, hogy a személyisége radikálisan különbözik az enyémtől. Semmi önirónia, semmi önutálat, semmi bűntudat – csak a színtiszta hazugság. Egyszer meginterjúvoltam a feleségét, aki viszont elragadó. Rumsfeld végig ott ült egy széken. A végén odajött hozzám és azt mondtam neki: élveztem, hogy egy olyan emberrel beszélgethettem, aki gondolkodik is, mielőtt kinyitná a száját. A szeme sem rebbent. Nemrég vettem egy pszichológiai szakkönyvet, abban találtam egy diagnózist: az irónia hiányának zavara.

A film képsorai alatt számos szó definícióját megjeleníti, de a racionalitás nincs köztük.

Nem véletlen, mert ebben a kontextusban ez nem létező fogalom.

Számos jelenetben erőszakos képsorokat használ illusztrációként.

Képeket használok, igen. Az interjúkat egyébként több kamerával vettük fel, mert a szemkontaktus a legnagyobb fegyverem. Olykor zavarba esnek, hogy hova nézzenek, a kamerába vagy rám – ez nem véletlen. Használom a filmet mint történetmesélési eszközt, mert rendező vagyok. De nem vagyok erőszakos! Az inkább Donald Rumsfeld.

Aki mindig Pearl Harborra hivatkozik, amikor az Egyesült Államok védelmében szónokol.

Pontosan. Azért ez is elég ijesztő, nem? Mindig Thomas Schellinget idézi, aki Roberta Wohlstetter történelmi könyvének előszavát írta, de amit Rumsfeld mond, nincs is benne a szövegben. Eddig ezt senki sem csekkolta le. És mi lett az eredmény? Irak. Egy háborúhoz nem is kell más, csak néhány őrült gondolat.

Az utolsó jelenetben odaszegezi a kérdést Rumsfednek, hogy miért vállalta az interjút, aki azt válaszolja: tudja a fene. Privátban folytatták ezt?

Ugyan már? Privátban beszélgetni Donald Rumsfelddel? El sem tudom képzelni, az hogyan nézne ki! A politikusokról mindig azt hisszük, hogy ők valami csodavilágban élő varázslók, esetleg mesteri bábjátékosok. Ez a portré arra döbbentett rá, hogy a kulisszák mögött még csak nem is kisemberek vannak, hanem igazi személyiség nélküli senkik.

Az Obama-adminisztrációból már kiszemelt valakit?

Nem életcélom politikai filmeket készíteni, ugyanakkor megkerülhetetlennek tűnik a téma. Tehát nem mondhatok nemet. De bízom abban, hogy még az életem során találok egy méltó vitapartnert. Carl Sagan írta: azért mert még nem kaptunk intelligens üzenetet a Földön kívülről, még nem jelenti azt, hogy ott nincsenek intelligens életformák. Rumsfeld ugyanezt mondta, amikor azt nyilatkozta: attól, hogy nincs bizonyíték arra, hogy Irakban nincsenek tömegpusztító fegyverek, még nem jelenti azt, hogy nincsenek ott. Ezzel a borzasztó kocsmafilozófiával bármit meg lehet támogatni. Például azt, hogy léteznek repülő majmok is. Ha találok ennél ijesztőbb dolgokat nyilvánosan kimondó embert, akkor ott leszek a kamerámmal, efelől ne legyen senkinek sem kétsége.

Errol Morris: Egy háborúhoz nem kell más, csak néhány őrült gondolat
Errol Morris: Egy háborúhoz nem kell más, csak néhány őrült gondolat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.