A diófából faragott város
Sokan azért is várják izgalommal a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) által szervezett Budapest-makett-bemutatót, mert ez az izgalmas városmodell az utóbbi időben alig került nyilvánosság elé, a rendszerváltás óta mindössze háromszor, legutóbb2010-ben a Műegyetemen volt látható négy napig, előtte 1994-ben és 1996-ban a Városházán, tudtuk meg Szemerey Samutól, a KÉK vezetőjétől. Állandó bemutatását nem sikerült eddig megszervezni, holott ez lenne a legésszerűbb hasznosítási módja. A diófából faragott Budapest ugyanis leginkább turistalátványosság lehetne ma már. Hiszen csodálatosan szép kézművesmunka, és mind az idegenek, mind a fővárosiak számára izgalmas, érdekes játék Gulliverként a liliputi város fölé hajolni, azonosítani az ismerős házakat. És érdekes leleplezni a hiányosságokat is. Ezekből akad bőven, mivel a makett 1976-ban készült, s 1990-ig ugyan rendszeresen újult, azután viszont már csak néhány emblematikus épület másolata került fel a terepasztalra a lelkiismeretes készítőnek köszönhetően, aki önszorgalomból, támogatás nélkül, szinte csak a maga kedvére végezte el a főbb pótlásokat.
Mint említettük, a makett a hetvenes évek közepén készült a főváros korabeli városrendezési főosztályvezetőjének, Polónyi Károlynak javaslatára, aki nemzetközi hírű építészként, urbanistaként indítványozta, hogy az akkori haladó nagyvárosok mintájára Budapestről is készüljön óriásmakett, amely a városfejlesztést szolgálhatja. Akkoriban még a Képzőművészeti Kivitelező Vállalatnak külön makettkészítő üzeme is volt, és itt hozták tető alá Ungár István vezetésével a hatalmas, 250 négyzetméteres, 1:500 arányú modellt, amely vetekszik egy nagy lakás méretével. A házakat nemes anyagból, amerikai dióból faragták, a Gellért-hegy tömör fenyőből van, a Duna és az utcák fenyőfurnérból. Sok felé bemutatták ezt a látványosságot annak idején, például nemzetközi vásárokon, még Párizsba, Rómába, Bécsbe és Berlinbe is eljutott. Aztán a rendszerváltás felé közeledve már egyre kevésbé akadt erre igény, majd a fordulat után már anyagi keretet sem biztosított karbantartására, aktualizálására a főváros. A makettkészítő üzem kft.-vé alakult, tehát legalább jogutódja maradt, Ungár István pedig mint ennek tulajdonosa foglalkozott és foglalkozik ma is olykor a hatalmas műtárggyal. Ő az, aki legjobban ismeri a részeit, a mostani a kiállításra is ő állította össze többnapi munkával 126 raszterből, vagyis 80×120 centis részletből. Igazából a teljes mű 167 egységből áll, azonban az egész még itt, a Bálna első emeletén sem fért el.
A terepasztal a valóságos városhoz képest többéves, évtizedes lemaradásban van. Például még látjuk rajta a „Spenótházat”, még nem történt meg a ferencvárosi tömbrehabilitáció, még szinte beépítetlen a Gellért-hegy északi oldala, nincs fenn a lágymányosi egyetemi terület több új épülete, s a vele szemben levő parton az Nemzeti Színház (bár ez állítólag elkészült), a MüPa, s az egész új Duna-sor, valamint az Árpád híd pesti hídfőjénél épült törpe felhőkarcolók is hiányoznak. És persze nincs ott még a Bálna sem, de ez lesz majd a következő, ami elkészül. A főváros megrendelésére október 31-re, a Bálna átadására kifaragják és be is illesztik a helyére. Viszont az újabb létesítmények közül is látható már néhány: a WestEnd, a Lehel téri piaccsarnok vagy a zsarupalota.
A „nagy mű” a III. Makettfesztivál alatt, vasárnapig látogatható még rendszeresen (bejárat a Bálna szája előtt lévő közraktárépület portája felől), de mint a városépítési főosztály helyszínen dolgozó munkatársától megtudtuk, egyelőre ezután sem kerül vissza a Leonardo közben lévő raktárba, ahol egyébként tárolják, hanem még legalább egy hónapig összeszerelve marad, s valamilyen formában, ha nem is rendszeresen, de látogatható lesz. A távolabbi jövőről pedig még nem lehet biztosat tudni. A fővárosban megvan a szándék a bemutatásra. Tavaly például még úgy tervezték, hogy a Merlin Színház épületében felszerelik egy függőleges falra, de ez végül nem tűnt elég jó megoldásnak.
