Kitéve a Placccra – itt minden más
A Placcc a legizgalmasabb eseménysorozatok közé tartozik (főként) Budapesten. Itt minden más, szokatlan, kiszámíthatatlan – már azoknak, akik nem vetik meg az interaktív programokat. Nemcsak az átlagtól tér el, hanem nincs két egyforma, de még hasonló programjuk sem. Színes szalagok az internet világára reflektálnak.
A Bábeli Könyvtár az a fajta játék, ahol nem klikkelünk, hanem mintha Ariadné fonalát követnénk (színt és státuszt kapunk már a játék elején, nekünk a narancssárga forradalmár jut). Történetet építünk, a magyar és a világirodalom egy-egy műve idézeteinek segítségével. Az életfonalak összefüggnek, mert míg a forradalmár a kurvával indul közös útra, az utcalányról a történet végére kiderül, hogy a bennszülött király elhagyott lánya, ahogy a forradalmár Shakespeare, Dumas, Büchner, Ottlik, Petőfi, Jókai, Molnár vagy Kosztolányi írásainak pár sora nyomán kalandozik egyik csatatérről a másikra, közben lelövi a városi királyt.
A könyvtári polcok között a kötetek összevissza ragasztgatott oldalait nyálazzuk, offline töltjük le az információt. Valódi könyvek, sehol egy e-book, monitor vagy laptop, de még az okostelefonunkat sem kell használnunk. A Színház- és Filmművészeti Egyetem dramaturghallgatóiból és fiatal vizuális alkotóművészekből álló Dinamó Budapest pont erre a befogadói élményre apellált.
Feliratok és zsinegek mutatják az utat, és adott esetben utasítást adnak – a gyilkosságra. Játékpisztolyt rejt az egyik polc, és míg a számítógépes játékban bátran lövöldözünk, itt azért nem könnyű ráfogni a fegyvert a csapattársra. Még akkor sem, ha tudjuk, csak csattan a pisztoly, nem lő. A kaland vége felé közös asztalnál próbáljuk meg összerakni a történetet. Együtt megyünk egy emeletet, hogy újabb – de itt már magunk választotta – könyvekből megismerjük karakterünk további sorsát – a játékvezető Manyi néni útmutatása nyomán.
Hogy forradalmi ötlet volt a One in One: Budapest című produkció is, az nem kétséges. A távkapcsolatban élő holland és olasz pár, a hangdizájner Malu és a színész David az eddiginél jóval hosszabb ideig, hat hétig él együtt egy vadidegen városban. Egyikük sem beszéli a nyelvet, nem ismeri a kultúrát, ugyanakkor 86 órán át átjáróház a lakásuk a vadidegeneknek. Az ember úgy érzi egy darabig, mintha egy állatkertben sétálna, de állatok helyett adott esetben veszekedő párt vagy mosogató férfit, zongorázó lányt talál.
Titkos a magánlakás címe, telefonon kapunk infót. A magyar szöveget a falakra ragasztott papírról olvassák, a csevej alapnyelve az angol. Hol tudomást sem vesznek rólunk, hol úgy beszélgetnek velünk, mintha a vendégeik lennénk. A lakás tele relikviákkal, ettől kicsit múzeumszerűvé válik a hely (lomtalanításban találták ezeket, hihetetlen, de ez ma már lopásnak minősül). Kétnyelvű magyarázó táblák mutatják meg, hol kell meghallgatni a fejhallgatón a monológjaikat. David eddig csak a magyar pornót ismerte, meg a gulyást, és nem túl jó véleménnyel volt róluk. Nála nincs tabu, nyíltan beszél a fenékmosásról és a szellentésről, mintha ott sem lennénk.
Az Anyám tyúkját magyarul mondja fülbe Malu, aki előtte párkapcsolati kérdésekről beszélt, ő közvetlenebb, nyitottabb, érdeklődik, kérdez a látogatóktól. Ülünk a műbőr kanapén és lapozzuk az asztalra pakolt újságot, lábunk előtt egy összezsinegezett kupacnyi 1996-os Népszabadság. Míg a pár reggelizik, müzli és croissant a menü, szóba kerül a többi magyar étel is, a sok paprika meg a gombapaprikás, ami kikészíti a gyomrukat. Aztán azt mesélik, szerdán beállított egy csapat fiatal is. Még életükben nem főztek teánál többet, de örömmel beálltak a konyhába, és a lakás egyetlen szakácskönyvéből összedobtak nekik néhány jó falatot.
Bírják a magyarokat, bár fura tapasztalataik vannak velük kapcsolatban: néha elképesztően jó fejek, segítőkészek, máskor kimondottan bunkók. A BKV-pénztárnál például az angolt épphogy törő eladó, sűrű vállrángatások és fejcsóválások közepette kommunikált velük. És megvan a véleményük arról a férfi turistabuszsofőrről is, aki tojik az idegenvezető utasításaira, annyira másodrangúnak véli a nőket. A One in One: Budapest egyébként magyar pár, a Dollár Papa Gyermekei lakásszínház tagjainak, Kiss-Végh Emőkének és Ördög Tamásnak a projektje.
Azt ötlötték ki, milyen izgalmas színházi konstrukció lehetne egy ilyen mesterséges élethelyzetet kreálni, ahol egy pár a semmiből szervezi új életét, beépül az idegen közösségbe, igyekszik munkát és barátokat találni. A helyzetet fokozza, hogy a két különböző nemzetiségű ember a saját nemzeti identitását keresi, összehasonlítva a magyarokéval, kutatva annak sajátosságait. Malu Peeters and David Power blogot is ír pesti napjaikról, amelyet videókkal sűrűn illusztrálnak, ajánljuk, nézzék meg, akik nem voltak náluk vendégségben.
