Herkules, a ványadt testépítő
Történt ugyanis, hogy Jacqueline Kornmüller ésPeterWolf tizenkét külföldi és magyar szerzőt kért fel, hogy válasszanak maguknak festményt a múzeum gyűjteményéből, s ahhoz írjanak szöveget, amelyeket majd neves színészek keltenek életre. Azt már tudtuk, hogy a 2009-ben Ganymed Boarding címmel létrejött kezdeményezés Bécsben, a Kunsthistorisches Museumban nagy sikert aratott: több százan mentek el, hogy részesei legyenek a különös élménynek.
Azt viszont eddig nem tudhattuk, hogy a párhuzamosan futó előadások nem csak papíron festenek kiváló ötletként. A projekt ugyanis Ganymed Goes Europe címmel hozzánk is megérkezett, és a szombati premier után még hat alkalommal látható majd októberben és novemberben. Az viszont már a bemutató estéjén is kitűnik, hogy némi tapasztalat kell a műfajhoz, mert az irodalmi élvezetekbe belefeledkező néző hajlamos elfelejteni, hogy hol van, s mintha csak a nappalijában lenne, nekidől az átlagbérből nehezen kigazdálkodható festményeknek, vagy épp önfeledten feldönt egy-egy állványt.
Mert bizony eleinte minden hely kincset ér, főként hogy egyszerre lássuk a kiválasztott műalkotást és a szöveget előadó színészt is. A zsúfoltságot azzal is oldották a szervezők, hogy négyfelé osztották a résztvevőket, különféle színű nyilak kalauzolták el őket a megfelelő terembe, ahol a megfelelő sűrűség után szinte automatikusan indult el a produkció. Majd annak végeztével jöhetett a következő és így tovább. Így csak hat vagy hét „jelenet” futott párhuzamosan (a többiek kifújhatták magukat), s a közvetlen szomszédok sem zavarták egymást, Herkules zavarba ejtően eleven káromkodásai nem szivárogtak át a megnyúzott Bertalan apostol monológjába.
Ahogy saccoltuk, a három óra alatt mintegy tíz alkalommal adták elő ugyanazt a felkért színészek, ami már önmagában sem kis teljesítmény, főként ha közben rikácsolni is kellett a nyomaték kedvéért, vagy a parketten csúszni-mászni. Vagy ami még rosszabb: ennyiszer levetkőzni. A sárga és arany különféle árnyalataiba öltöztetett színészek legtöbbje a termek közepén fekvő ülőszigetet használta pódiumként. Székely Rozália csónakja is ott ringott, s onnan fröcskölte a „vizet” a köré álló kíváncsiakra, és monológja közben bravúrosan, folyton hullámzó testtel jelezte, hogy nincs alatta biztos talaj.
Leo Putz festménye (Csónakban) köré az ünnepelt novellista, Szvoren Edina írt feszes, tragédiába hajló történetet, úgy, hogy a vásznon látható vidám és cserfes lányt beszéltette. Többen választották ezt az írói fogást, s „hozták” le a vászonról az ott szereplő alakot. Gryllus Dorka Goya korsós lányát, Udvaros Dorottya Van Dyck házaspárjának nőalakját elevenítette meg. Esterházy Péter szintén egy Goya-képen látható, kissé merev José Antonio Marqués de Caballero testvéröccsét hívja segítségül, hogy iróniába hajló történetüket elmesélje. Különös tekintettel a hős mellén fityegő kitüntetésre. Kulka János az értő tolmácsolás közben még arra is ügyel, hogy a lehető legjobb szögből kövessük a történetet, a termek akusztikája ugyanis hol elnyeli, hol megsokszorozza a szavakat.
Tóth Krisztina viszont, ha lehet ezt így mondani, a vászon másik „oldalát” hívja segítségül. Az ő jelenetében a festő, Jan Kupezky meséli el saját maga és műve (Művész és családja) történetét. Mármint részben. Mert bár a történet kerek egésznek tűnik, a feldúlt írónőtől megtudtuk, a „színpadra állítás” közben valahogy elveszett a szöveg második fele. A legtöbb megidézett alak természetesen hozza magával saját korszakának nyelvét is, Hegedűs D. Géza például zengzetes archaizmusokkal tolmácsolja Noé történetét, Brueghel festménye (Noé bárkája) kapcsán. Ezért is hat üdítően a stílbravúrok után Dragomán György szövege, aki Tintoretto alkotását (Herkules kitaszítja a faunt Omphale ágyából) dolgozta át.
A mához nagyon is közel álló verzióban egy ványadt testű, egykori testépítő próbálja kidobni nője és persze saját ágyából annak menhelyről elhozott ölebét. Szikszai Rémusz alakítása az est legdinamikusabb teljesítménye, hiszen az ülőszigeti „ágyban” az öregedéssel küzd meg a testépítők pózait karikírozva. Hasonlóan a ma felől közelít Grecsó Krisztián Magánjézusa is, Francisco de Herrera alkotása (Szent József a gyermek Jézussal) ürügyén. A már több folyóiratban is felbukkanó Daru újabb történetét előadó Takátsy Péter még azt a kivételes bravúrt is végrehajtja, hogy monológja végén az egyik nézőt ráveszi arra, hogy hason csúszva, lehajtott fejjel szeljék át a termet, koppanásig.
A legmerészebb előadás címkéje azonban Hay Anna neve mellé kerül, aki Hans Baldung Grien Évája kapcsán vetkőzött le néhányszor anyaszült meztelenre. Thomas Glavnic szövege ráadásul irányítja is a néző kissé zavart tekintetét, hol a szemeket, hol a kebleket, s hol a szemérmet kell szemügyre vennünk. Olyan természetességgel, ahogy Éva áll a háttérben a maga csinos fügefalevelével.
