Szokás mondani – sőt érvelni is vele –, hogy a magyar kicsi nyelv. Mintha ez – az érték, a siker etc. – ilyesmiken múlna. Kicsi ország: kicsi nyelv; nagy ország: nagy nyelv? Egyfelől persze. Of course. Másfelől viszont egy nyelv az úgynevezett kicsiség, illetve az úgynevezett nagyság szempontjából értelmezhetetlen. Nem elgondolható. (Apropó: a flamand például kicsi nyelv?) Minden nyelv óriási. Beláthatatlan és bejárhatatlan. Hogy aztán kívülről, egy idegen szemével nézve mekkorának tűnik, az egyedül az adott nyelvet beszélők habitusán és akaratán múlik. Mennyire tud egy nép (nemzet?) felnőni a saját nyelvéhez? Belenőni, viselni.

A hollandok – mindenesetre – felnőttek, belenőttek, és viselik.

A holland irodalommal kapcsolatos hiánypótlás – más megközelítésben: kármentés – áldozatos munkájának jó részét a Gondolat kiadó vállalta magára: kitűnő színvonalon. Náluk jelent meg – jó hetvenéves késéssel – Nescio, vagy éppen – majdnem nyolcvanéves késéssel – Willem Elsschot egy-egy könyve. De nem mellőzték a kortársakat sem, gondoljunk csak Arnon Grunberg kiváló regényére, a Tirzára. És most – még nem eldönthető, hogy csupán egy kötet erejéig vagy folytatólagosan – a Magvető is „elvállalt” egy holland regényt. Kissé pontatlan a szóhasználat, merthogy a befőtt ritkán főzi be a nagymamát. Amivel arra utalnék, hogy – ideális esetben – egy kiadó egy kitűnő regényt nem elvállal, hanem felkutat és kiad. A Magvető tehát felkutatott és kiadott egy kitűnő holland regényt.

Az egyetlen érthetetlen fordítási megoldást maga a cím jelenti; kérdés ugyanis, vajon miért lett a Boven is het stil címből, ami szó szerinti fordításban annyit tesz: Fönt csend van, Az iker. Ez utóbbi is nagyon fontos momentumára világít rá Bakker regényének, de az eredeti cím – mind a könyv szempontjából, mind általánosságban – összetettebbnek és találóbbnak tűnik.

A nyitójelenetben ugyanis annak lehetünk szemtanúi, hogy a főhős felköltözteti magatehetetlen apját – akivel kettesben élnek egy tanyán –a földszintről az emeleti szobába, teljessé és véglegessé téve ezzel az öregember elszigeteltségét, magatehetetlenségét és kiszolgáltatottságát (az emeleten például vécé sincs). A későbbiekben – egyebek között – megtagadja az apát, valamint egy ízben, régi szerelme látogatásakor, halottnak hazudja. Amint az a könyv kezdéséből, valamint a cím fordításának problematikájából is kitűnik, Bakker regénye egy múlt felé gyűrűző, a jövő felé pedig vak és süket családi drámát mutat be. Pontosabban: egyetlen család több drámáját. Az iker világa – mind nyelvileg, mind térbelileg, mind pedig cselekményét tekintve – szűkös. Egyetlen házra, egyetlen tanyára és valójában egyetlen érzésre korlátozódik. A haragra.

Bakker regényében nincs bocsánat. Nincsen jelen a megbocsátás képessége. Még a hajlam sem fedezhető fel rá. Idegenség, ez a kulcsszó minden elmúlt, jelenvaló vagy éppen lehetséges emberi kapcsolatban. Mindennek ellenére megindító könyv. Feszültségét és erejét pedig épp az adja, ahogy a harag okáról beszél. A kiindulásról. Bakker alázattal mesél az égben köttetett kapcsolatokról, legyen szó akár a szülő-gyerek, akár a testvéri viszonyról, akár a szerelemről. Látásmódja azt a magasságérzést sejteti, amely csak annak lehet igazán sajátja, aki ismeri a földet; földközelben él, és az egész napos hajolgatás után – a meghajlás mint motívum is fontos – feltekint az égre. A jelentéktelenség tudata a valódi hatalmasság tükrében.

Bakker rendkívül tömören és pontosan fogalmaz. „Anyám hallgatag nő volt, de semmi sem kerülte el a figyelmét. Apám a szavak embere volt, de nem vett észre semmit. Átüvöltötte magát az életen.” Az ehhez hasonló titokzatos – később, szinte észrevétlenül mégis kibomló – jellemzésekkel gyakran találkozhatunk. Emellett Bakker kíméletlenül pontos a – mindent meghatározó – apró megfigyelések terén is. „Minden megváltozik, ha egy koporsó van a nappaliban. Azon gondolkodom, normális-e, hogy nyitva van a reluxa.”

A könyv egyik központi szimbóluma egy állhatatos dolmányos varjú. Olvasom egy vadászati szaklapban, hogy a dolmányos varjú „európai nyugati elterjedési határa Nyugat-Magyarországon húzódik keresztül. A Balatontól nyugatra már csak kóborló példányai fordulnak elő, fészkelő példányok nem.”

Bakkernél még a halál hírnöke is idegen.