Lowry szikár világa
A Lowry és a modern élet ábrázolása címet viselő tárlatnak, amelyben a Tate saját kollekciója találkozik a privát gyűjteményekben rejtőző képekkel, az a tény kölcsönöz a puszta látványon kívül külön jelentőséget, hogy a remeteként emlegetett festő már életében megosztotta a közvéleményt.
Mire 88 éves korában elhunyt, Lowry a szigetország első számú festőművészének számított. Az egyszerű emberek rajongtak érte, mert munkásságának túlnyomó részét – és a Tate kizárólag ebből az anyagból állította össze a kilencven vásznat felölelő kiállítását –az ipari városok világának szentelte. A fizikai munkások könnyen azonosultak a gyárak szikár, kopár, baljós ábrázolásával, majd az ipar hanyatlásának megörökítésével. Lowry kedvelői szinte nem tudtak betelni a képeket uraló jellegzetes, összetéveszthetetlen, a piktor imázsát meghatározó gyufaszálszerű figurákkal. Az alsó középosztályból származó művész alkotói pályafutásának javát amatőrként töltötte, közben lakbérbeszedőként kereste meg a kenyerét. Népszerűségéért nagy árat fizetett, amennyiben a kulturális elit elutasította, fanyalogva fogadta növekvő hírnevét. A magasabb kultúra képviselői őt magát provinciálisnak, művészi termését pedig egysíkúnak és közhelyesnek tartották. Ez lehetett az oka annak, hogy legutóbb közvetlenül halálát követően, 1976-ben kapott önálló kiállítási lehetőséget a Royal Academy of Arts termeiben.
A tárlat sajtóbejárásán a Tate Britain igazgatója, Penelope Curtis hangsúlyozta, hogy a bemutatkozás „a hívőket és a cinikusokat” egyaránt célozza. A nagyszabású retrospektív összeállítását érdekes módon egy olyan brit művészettörténész-házaspárra, T. J. Clarkra és Anne M. Wagnerre bízták, aki nem tartozik a Lowry-szakértők közé. Igaz, főleg Clarkot úgy tartják számon, mint aki a modern festményekben elsősorban a jelen társadalmi és politikai jelenségeit látja. A korábban a világ vezető egyetemein, többek között a Harvardon oktató duó úgy érzi, Lowry akaratlanul belekeveredett egy „kulturális háborúba”.
A show számos tévhitet próbál cáfolni L. S. Lowryval kapcsolatban. Ezek közé tartozik, hogy visszavonultan, ösztönző hatások nélkül élt volna édesanyjával, majd egyedül az északnyugat-angliai Pendleburyben. A valóságban rendszeresen utazott, és kiismerte magát a kulturális életben. Minden hónapban meglátogatta Londonban élő nagynénjét, amit többek között az 1960-as keltezésű, Piccadilly Circus című festmény is bizonyít. Alighanem nagyon kevés brit tudja azt is, hogy Lowry művei fontos párhuzamokat mutatnak a XIX. század végének, XX. század elejének francia impresszionista és realista képeivel. Ezt illusztrálandó az egyik teremben egymás mellett sorakoznak Vincent van Gogh, Camille Pissarro, George Seurat és Maurice Utrillo olyan alkotásai – mestere, az impresszionisztikus Pierre Adolphe Valette két művének társaságában –, melyek erősen emlékeztetnek a festő agglegény közalkalmazott stílusára.
Ha az elismerés nem is, az anyagi siker életében elkerülte a mestert. Szerencsések azonban azok a gyűjtők, akik korán felismerték Lowry nagyságát, mert az elmúlt években a csillagos égbe szökött az ikonikus képek ára. A festő visszatérő témája volt a futballstadionok, a krikettpályák, a lelátók látványa, az egyszerű otthonokból a tribünökre igyekvő gyufaszáltömeg. Nem véletlen, hogy ma már mind a Professzionális Labdarúgók Szervezete, mind a labdarúgó-szövetség rendelkezik egy-egy futballvonatkozású Lowryval. Utóbbi 2011-ben 5,6 millió fontért jutott hozzá a világ legrégebbi ligája előtt tisztelgő szimbolikus alkotáshoz.
A Tate Britainben töltött idő, a lepusztult iparvárosok, a munkába igyekvő, egyéni vonásokat nélkülöző dolgozók, a szennyezett, lepusztult tájak, a tiltakozó felvonulások, kilakoltatások, ökölre menő viták látványa nem éppen felüdülés, még ha a vurstli visszatérő téma is. Különösen zavarba ejtő a második világháborús hadirokkantakat felvillantó groteszk festmény, az 1949-ben vászonra vetett Nyomorékok vagy az Ancoats kórház ambulanciáját mutató kép. Jelentős bravúrként kell értékelni, hogy az utolsó teremben először tekinthető meg együtt Lowry hét szokatlanul nagy méretű tájképe, az észak-angliai iparvidékekről és a dél-walesi bányákról készült „panoráma”. A pályafutása csúcspontján készített alkotások a gyáripar gyors eltűnésének beszédes tanúi.
