Sokan gondolhatták úgy, hogy a Karib-tenger kalózainak mintájára a Verbinski-Bruckheimer nyerőcsapat képes összehozni egy újabb kalandfilmet, amelyet szintén szériává lehet duzzasztani, s a pénztárgép csak csilingel és csilingel. A recepten is csak annyit változtattak, hogy tenger helyett prérit, kalóz helyett indiánt írtak a forgatókönyvbe, és egy újabb habókos, festett arcú Johnny Depp-figurára helyezték a hangsúlyt. Az eredmény több mint kínos erőlködés. Ugyanaz a nagy ívű kaland, de üresen, lelketlenül, otrombán.

Mint ahogy a Tűzgyűrűből is hiányzik Del Toro sötét zsenialitása, amelyet a Faun labirintusában megszerettünk. Lehetetlen párbeszédek, egysíkú karakterek töltik ki a digitális trükkök közti holtidőt. A Tűzgyűrű már azért sem lehet a Transformers méltó kihívója, mert nyoma sincs benne annak kezdeti könnyedségének, humorának (leszámítva Ron Perlman karakterét), fesztelenségének. Érzéketlen, darabos tesztoszteronkoktél, felesleges női szereplővel, amelyekért csak ritkán kárpótol a látvány mindenhatósága.

A Senki többet tehát úgy nyeri meg a heti versenyt, hogy nagyon erőlködnie sem kell. Aki ugyanis emberléptékű történetre vágyik, annak nem lesz nehéz a választás. Geoffrey Rush a buggyant zongorazseni (Ragyogj!), a szintén őrültekházában kikötő író (Sade márki játékai) és a színpadias logopédus (A király beszéde) után ismét egy különc bőrébe bújt. A női portrékat mániákusan gyűjtő, az emberi tapintástól irtózó becsüs (Virgil Oldman) szakmája legjobbja. Annyira jó, hogy emberileg elviselhetetlen, hisztis primadonna, aki csak egy-két embert enged közel magához, egész élete a becslésre és aukcióra váró műtárgyak között telik el. Oldman jellemét árnyalja, hogy nem idegen tőle egy-két piszkos trükk sem, hiszen néhány értékes (és női arcképet ábrázoló) festményt beépített embere segítségével saját kollekciójába játszik át, természetesen igen nyomott áron. Ám minél több időt tölt el hét lakat alatt őrzött arcképei között, annál messzebb kerül a hús-vér nőktől, a szerelem lehetőségétől. Mígnem a titokzatos Claire (Sylvia Hoeks éteri alakítása) be nem csalogatja saját, zárt világába.

Tornatore, akinek a Cinema Paradisót és Az óceánjáró zongorista legendáját köszönhetjük, szeret európai ízű hollywoodi mozikat forgatni. A Senki többet sajnos e tekintetben sem lett merészebb, pedig van egy pont, amikor az agorafóbiában szenvedő, fiatal lány és a különc árverező meglepő szerelme igazi dráma felé indulhatna el, katarzist ígérő tragikus végkifejlettel, ám ehelyett a thriller biztonságos kikötője felé veszi az irányt. Ráadásul eléggé kiszámíthatóan. Pedig Rush modorossága és Hoeks ártatlansága, akinek eleinte csak a törékeny, érzéki hangját halljuk, annyira jól kiegészíti egymást, hogy egy idő után tényleg hinnünk kell a szemünknek: a vászon lassan fölizzik, a szenvedély erőre kap. Ám minél többször kerül szóba az eredetiség és a hamisítvány kérdése, annál inkább fészket ver bennünk a gyanú, hogy itt bizony semmi sem az, aminek látszik. És itt, ezen a ponton törik meg a varázs, hiszen így a lehető legegyszerűbb megoldását kapjuk a történetnek, elvész minden kezdeti titokzatosság, finom lebegtetés. Ráadásul a Claire palotájában talált, alkatrészről alkatrészre összeszerelt, igen értékes „automata” kérdése függőben marad. Talán csak az elnyújtott zárlat hoz vissza valamit abból a nyugtalanságból, amely arra késztet, hogy újra és újra átgondoljuk a filmet. Ez és a különös szerelem akkurátus felépítése teszi átlagon felüli bűnügyi történetté a mozit.

Tornatoréban él valami különös tisztelet a színek, a pompa, a néhol hideg és élettelen tárgyak iránt. Melyeket csak az emberi gyengeség valamilyen formája (kapzsiság, szenvedély, rögeszme) képes életre kelteni. Valamiféle esztelen versengés a szép iránt, melyet hol csalással, hol őszintén, de mindenki meg akar nyerni. Mintha a szépség csak a birtoklással nyerné el végső értelmét. Olyannyira éles ez a verseny, hogy a gyűjtő a végén már arra az egyszerű kérdésre is képtelen választ adni, hogy a pezsgő életet vagy az azt tükröző művészet tárgyait választaná-e a döntő pillanatban. Oldman is felel erre a kérdésre, bár ezt csak úgy teheti meg, ha egészen mélyen belepillant a feltáruló szakadékba. Ha efelől nézzük Tornatore művét, akkor remek film, ha a thriller csavarjai felől, akkor pompás ujjgyakorlat.

Senki többet
Forgalmazza a Fórum Hungary

Geoffrey Rush megszokottan modoros