A kiállítás legelébb a harmincas évek Váci útjának atmoszféráját eleveníti fel. E fontos útvonalat a valódihoz megszólalásig, sőt még azon túl is hasonló kockakő melegburkolattal, csinos faácsolattal és vastagon szegecselt, súlyos gyári vastraverzeknek kinéző tartószerkezetekkel határolt tér idézi meg a nézőnek ipartörténeti megközelítésből. A padlón a korabeli gyárak nevei olvashatók, aszerint, hogy hányas számot viselték az úton; olyan legendás termelőegységek köszönnek itt vissza a messzi múltból, mint a Ford Művek (45. sz.), a Modiano Szivarkapapírgyár (48/D), a Friedrich Siemens Művek Vasöntő és Hőtechnikai Gyár Rt., (83–85.), az ugyancsak szép emlékű Orion Villamossági Rt. (99.), az ELZETT (117–119.), az Akkumulátorgyár (137–139.), A Láng Gépgyár (152. sz.), A Ganz és Tsa Waggon és Gépgyár, valamint a Székesfővárosi Fertőtlenítő Intézet (174. sz.). A falon egykorú gyári munkások állnak össze egy-egy képpé.

Ikonikus brandek

A József Attila téri Váci útról kikerekedvén Angyalföldön készült tárgyakkal találkozhat a látogató, az első vitrinben van egy csudaszép, harmincas évekbeli bakelit Orion rádió, két jó lakat, egy rejtélyes küldetésű fémdoboz, oldalán izzóval, tetején Philips felirattal, valamint egy nem hitelesített mérleg. A második üvegtárlóban elsősorban a Hazai Likőr-, Rum- és Szeszárugyár kiváló termékeit süvegelheti meg a publikum, például az Unicum-szerűen gömbölyded üvegbe kiszerelt Millennium Gyomorlikőrt, az Altvater növénylikőrt és a francia aspektusból szemlélve meglehetősen tapintatlan nevű Magyar Konyakot. Harmadjára a hajdani textil- és a háztartásbeli vegyipar egy-egy ikonikus brandje tűnik fel, ú. m. a Schmoll pasta és a Tangó parkett, linóleum és bútorpaszta, valamint megfigyelhető egy Gyapjúmosó feliratú vekkeróra és egy hatalmas könyv alakú, tele ruhakiegészítőkkel; a mintaalbum a „Gallér, Zsebkendő, Tiróli 8001–9000-ig” címet viseli büszkén. Az utolsó vitrint a Schlick-Nicholson Gép-, Hajó- és Waggongyárnak (Váci út 45–47., tel.: Lipót 904-82) szentelték, többek között fémmegmunkáló szerszámok találhatók itt, amelyek közül mindössze két kalapácsot sikerült nagy örömmel azonosítanom, ha igaz.

Egy kanyar után az elegáns és nagyvilági Újlipótvárosba érünk, amelyet megfelelő korú lakásbelsők kinagyított fotóival idéznek meg a közönségnek plusz egy csipkeabroszon nyugvó konyhakönyvvel, amelyben bevételeit és kiadásait rögzítette a távoli ismeretlen, akinek 1938. május első napján 118,06 pengő volt a fizetése és Imrétől még kapott ehhez 126 pengőt, de még ezzel sem érte be, tekintve, hogy egy közeli bejegyzés szerint ugyanaznap kölcsönkért Imrétől még húszat. Az érdeklődő, ha akar, egy tablet és a megfelelő szoftver segítségével virtuális sétát tehet a ma is létező otthonban.

Egy lyukkal arrébb a rosszhírű és rossz emlékű angyalföldi kültelkek világa tárul elénk, az autentikusnak látszó konyhát sikerült megfelelően deprimálóra komponálni egy szétfűtött főzőlapú kemencével, randa lábasokkal, valami zsákvászonszerű lakástextextíliával – olyan nyomorult a hely, hogy még a petróleumlámpa se száz: még cilindere sincs. A tárlat a Margitsziget bemutatásával búcsúzik – ezt azonban kegyeleti okokból nem részletezném.