Papagáj nélkül

2013-05-24

A kalózokból az elmúlt kétszáz évben romantikus hősök lettek. A mozivásznon is otthonosan mozognak, elég a Peter Ustinov-féle Fekete szakáll szellemét vagy a Johnny Depp fémjelezte Karib-tenger kalózait említeni.

A tengeri rablók igazából soha nem voltak azok a kedélyesen káromkodó, falábú, papagájtartó vagányok, akiket a forgatókönyvírók és a sminkmesterek csináltak belőlük. A kalózkodás valódi mivoltával a modern világ az elmúlt másfél évtizedben szembesült. A szomáliai partok közelében megjelentek a motorcsónakos, gépfegyveres fosztogatók, és válogatás nélkül támadtak szokásos útvonalukon járó kereskedelmi vagy arra tévedő turistahajókra. Tobias Lindholm – aki hazai mozikban is sikerrel futó A vadászat forgatókönyvét írta – ezúttal nem csupán a történetet szállította, hanem meg is rendezte az Emberrablás című drámát.

A cselekmény két szálon fut, az egyik helyszín a dán teherszállító hajó fedélzete, ahol a legénység és a támadók közötti kapcsolat hullámvasútszerű változásait látjuk. A másik a dán cég koppenhágai irodája, ahol élesre vasalt öltönyökben pompázó vezérigazgatók próbálják kijátszani a személyzet életéért 15 millió dollárt követelő szomáliaiakat.

Lindholm filmjének erőssége, hogy Mikkel, a hajó foglyul ejtett szakácsa és Peter, a túsztárgyalást magára vállaló cégvezető látszólag külön utakon haladó sorsát kiváló dramaturgiai érzékkel kapcsolja össze. A párhuzamos feszültségek végül a film végén futnak össze, egyetlen jelenetbe sűrítve a kalózlét tragikus esszenciáját.