Tudjuk ugyan, hogy ezek a Petőfi hídtól délre eső partszakaszok tíz éve még a modern város terjeszkedésének nagy ígéretei voltak, amit aztán az idő csak igen mérsékelten váltott valóra. Tudjuk ezt is, hiszen Magyarországon élünk. Elég átnézni a túloldalra, ahol lakóházakból sűrűn rakott betonfal szigeteli el a régi Ferencvárost a Dunáról, miközben a hivatalos és civil vágyálmok folyamatosan szövődnek Budapestről, a Duna városáról. A folyó lehetőségével a budai part sem tudott élni, hiszen itt is az autóút volt meg legelőször, rögtön kizárva a folyópart nyújtotta minden lehetőséget. Maradt tehát a Duna mint fizikai kellemetlenség, fémesen csillogó és steril elválasztó szalag; a két (20-25 éve épült és a továbbiakat meghatározó) egyetemi gigatömb pedig igyekezett ugyan a műegyetem térfalát dél felé folytatni, mára viszont jellegtelen téglatestekké váltak. Távolról a karaktert nélkülözik, közelről az intimitást, továbbá taszítóan monumentálisak is.

Együttesként még mindig steril és szigetszerű egy kicsit, de mára élet költözött a házak közé FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS

Ami viszont ezután, nagyjából 2000-től következett, mára már a tartósabb emberi élet maradandóbb jeleit sem nélkülözi. Minden útszél minden lehetséges négyzetméterén autók parkolnak (mélygarázs errefelé nemigen épült, a közösségi közlekedés pedig máig is csak megérinti a területet), izgalmasan keverednek mindenféle épületek a zónát északról indító, színvonalas Ericsson-irodaházaktól egy meglehetősen értelmetlenül idekeveredett templomon át, egészen a teniszpályák és a könnyűszerkezetes forfa öltözők-szertárak földszintes világáig.

Amíg a Petőfi hídtól gyalog eljutunk a német tulajdonú InfoParkig, kissé kietlen területeken haladunk át, ahol ma már kevesebb a gyomos senki földje és egyre több a valahová igyekvő fiatal. Termékeny szeszélyességgel keverednek ELTE-s, műegyetemi és science parkos épületek – határozottan campusos az ember érzése –, már ahogy az ilyesmit innen, Kelet-Közép-Európából el tudjuk képzelni. Mintha egy kortárs építészeti skanzen épületeit szórták volna szét némi véletlenszerűséggel: igaz, főleg csak irodaházakat válogattak, a kísérő-kiszolgáló épületek pedig ma is látványosan hiányoznak.

De érjünk el végre az InfoParkhoz. A terület egy része valaha a Duna medréhez tartozott, aztán feltöltötték, majd sokáig egy házgyár ontotta innen a lakótelepi paneleket, csak a rendszerváltozás után tervezett világkiállítás miatt takarították le a területet. A Rákóczi híd töltése (és az új Zöld Pardon) mellett álló, forgalmára a D épület üvegfalaival direktben is reagáló irodaparkban van telekommunikáció (T-Home, IBM), informatikai fejlesztés, de a Lufthansa teljes számítástechnikai kiszolgálóbázisa is. A park alapszerkezetét alighanem mégis az ipari előzményektől örökölt úthálózat határozta meg. Az egész területhez képest kissé zsúfolt, épületeivel szekértábor-szerűen befelé fordul, és saját központi zöld sétányára néz.

Tovább korlátozták aztán az építészeti előírások. A magassági korlátozást itt utólag már nehéz mivel magyarázni, ennek köszönhetők több épület tetején is azok a pótelem- és teraszburjánzások, amelyek egyébként a 10-15 év alatt esztétikailag talán a legjobban amortizálódtak. A kötelezően előírt és alkalmazott tégla architektúra a korábbi egyetemi épületek burkolatát folytatta vagy mondta fel újra, az összhatás pedig furcsa, mert egyenként az épületek többsége ma is olyan németesen korrekt és racionálisan összeszedett – a tégla egyszerre passzol a zöldhöz és ehhez a tudásközpont imidzshez –, együttesként viszont még mindig kissé steril és szigetszerű ezen a nagy lágymányosi lapályon. Összességében tehát nem sikerült elérni a nagy előd, az óbudai Graphisoft Park zöldparkos tudáscentrumának arisztokratikusan kreatív eleganciáját, viszont mégis megérezni valamit az ehhez hasonló, kutatóközpontokra jellemző, vibráló atmoszférából. Néhány éve még azt írtam, hogy ez egy érezhetően csak munkaidőben, 9-től 5-ig működő vibrálás, azóta viszont több élet költözött az irodaházak közé. Nőttek a fák, szaporodtak a kiülős helyek, a házak közé már nemcsak a dohányosok ugranak le a cigis ötpercekre – szóval a szigorúan órabéres dimenziókon túl is nőtt itt az élet.

Ja, és a daruk dubajozásáról: Magyarországon a beálló válság biztos jele volt, amikor a nagy építővállalatok a daruikat közel-keleti, főleg kuvaiti építkezésekhez szállították ki. Az InfoPark legnagyobb része viszont akkor már állt. Lassan tizenöt éve növekszik itt ez a kissé németes, mégis annyira irigyelhetően hatékony kisvilág.

Az InfoPark épületei
Lágymányos